II.kötet - 5.fejezet - Tell me how you feel!

Sziasztok Olvasók!

A szavazás, amely oldalt került ki, valamiért elromlott és csak 41 szavazatot mutat. Ez egyre kevesebb lesz, pedig 30 nappal ezelőtt még meg volt a 80+. Az előző bejegyzésben említettem nektek egy kérdőívet, amelyre még most is várom a "válaszokat". Akik eddig megtették, hogy szántak rá időt, azoknak hálás vagyok! Íme négy személy négyféle érzése! Várom a megjegyzéseket és ne felejtsetek el pipálni alul. Jó olvasást hozzá, xx Cher Brooks

Kérdőív

 "Cél van csak, út nincs. Amit útnak nevezünk, az a tétovázás."

*Hat nap múlva*

A több mint szörnyű álmom óta eltelt hat nap és én egyre jobban éreztem a következő nap eseményeinek a nyomását magamon. A napokban találkoztam Eleanorral, amiről kivételesen Louis is tudott. -Szóval nem említettem még? Senki nem tud róla, hogy Niallel, illetve Eleanorral napi kapcsolatban vagyok. Ha kiderülne, akkor valószínűleg rendesen megharagudnának rájuk, mert eltitkolták… - Elmentünk egy fodrász-üzletbe, vásárolni, s közben kibeszéltünk pár dolgot és egy igazi csajos napot tartottunk.   Horannal is találkoztam a koncert előtt, de csak a próbáik előtt jött át öt-hat percre. Elcsattant közöttünk a negyedik csókunk is, bár a múltkori tettekhez képest, ez már nem csak a negyedik…

Elmegyek. Mindjárt itt az idő. Eljön. Félek. Visszamondom. Nem tehetem meg.- A szavak, melyek ezen a napon minden egyes pillanatban a fejemben járkáltak. A koncert előtt Niall eljön még egyszer, mert az mondta, van valami, amiről tudnom kell, és nem várhat tovább a dologgal. Mindenki megtudta, hogy ma lesz a találkozás. Közel négy hónap után újra. Eleanorral megyek, hátha úgy sikerül lecsillapítani a bennem tomboló, s kitörni készülő érzéseket. Na, igen, mindig vissza kell térnem az estéhez. Minden gondolatom e körül forog. De körülbelül négy óra múlva, ezen a pénteki napon ismét találkozok Vele, Velük.

Zayn Malik

-Köszönjük Manchester, csodálatosak vagytok! – kiabáljuk egyszerre a srácokkal a tömegnek, majd egy csoportos ölelés után lesétálunk a színpadról, s lihegve az öltöző felé vesszük az irányt. Ez a hét is tökéletesre sikeredett. Azt hiszem a holnap esti Londoni koncertünk is legalább ennyire jó lesz. Most miért ne? A hatalmas tömeg, a rajongók hangja, a dübörgő zene és a hangulat minden egyes helyen valamiért más és úgy gondolom egyre jobb lesz.

Az öltözőbe érve már kezdett csillapodni a ránk nyomuló sokk, s levetettük magunkat egy-egy székre. Kezembe vettem egy félliteres vizes palackot, s a tartalmát el is tűntettem a szervezetemben.

-Délig föl sem akarok kelni. – nyújtózkodtam. Félve pillantottam a srácokra;  Harry és Loui egy gyanús mosolyt eresztettek egymásra, majd rám, végül mindnyájan elnevettük magunkat.

-Pedig próba lesz, úgyhogy már kezdhettek is pakolni, srácok! – jelent meg az ajtóban Paul, s mindenkinek a kezébe adta a saját ruháját a vállfával együtt. Hihetetlen. Honnan tudta, hogy mit mondtam? Lényegtelen, ez is biztos a „Paul szuper-képességei” listára tartozik. Engedelmeskedve a szavának, gyorsan elkezdtünk öltözködni, s közben beszélgetésbe elegyedtünk. Valamiért úgy tűnt, hogy Niall nem veszi ki a részét ebből.

-Hé, haver, mi a baj? – lépek oda mellé, s áthúzom fejemen a fekete rövid ujjú pólómat. Úgy két napja tűnt fel igazán, hogy valami erős kötelék kialakult Harry és közte, de ugyanakkor nem látom a szőkeséget felhőtlenül boldognak.

-Semmi fontos, csak elfáradtam –erőltetett egy mosolyt az arcára, majd leült, s fehér Supra cipőjét kezdte bekötni a lábán. Hajára csak hanyagul feldobott egy fullcapet, majd telefonját kezdte őrülten nyomkodni. Jobbnak láttam most inkább hagyni, majd otthon megpróbálok vele beszélgetni. Jobban mondva, ha hazaértünk; este jön Perrie, s reggel a Direction házból elkísér minket a próbára.

Körülbelül három óra alatt Londonba értünk, s az út már csendesebben telt. Liam és én bealudtunk mihelyst kiértünk a városból, így az útról nem sok mindent tudok. Bár jobb is, mert a három mindig éber srác, biztos kitalált valami hülyeséget. És ahogy gondoltam; Liam szemére keksz karikákat tettek, az enyéimre pedig uborkákat. Ennyit az alvásról és a pihenésről, ha Louisval, Harryvel és Niallel vagy egy térségben.

Szerencsére a házba már ők is hullaként támolyogtak be, s a felső szintre fölérve mindenki a szobáját kereste, majd a fürdőszobába ugrottunk. Miután én is lezuhanyoztam és megfésültem a hajamat, hívtam Perriet, s kiderült, hogy tíz perc múlva megérkezik. Ezt az időt kihasználva át siettem Niallerhez, s szóval tartottam.

-Bejöhetek?

-Aha – jött a válasz, majd leültem mellé az ágyra.

-Mi történt veled Niall, te nem szoktál ilyen kedvtelen lenni… - dőltem mellé, s a félhomályban arcát fürkésztem.

-Nem tudom… annyira szar most minden – felelte halkan. Bármennyire is leplezte, én tökéletesen láttam rajta, hogy van azért ott valami, ami bántja. Elég nagy dolog lehet, ami nem hagyja nyugodni.

-Nem szeretnék beszélni róla – nézett rám féloldalasan, majd beletúrt szőke hajába.

-Remélem azért az after partyra sikerül összeszedned magadat – kacsintottam rá, s jobbnak láttam ismét kilépni a szobából egy „Jó éjt” után. Nem tudom, de úgy érzem, nincs nagy kedve beszélgetni, ami pedig nem megy, azt nem is erőltetem. Nem ártana már neki egy barátnő… egy lány biztos jobb kedvre derítené… Csak úgy, mint Harryt. Bár a napokban rajta sem vettem észre nagyobb jeleit egy szakításnak. Bár tény, hogy minden nap megemlíti Chert, illetve, hogy márpedig Ő vissza fogja szerezni a lányt.

Twitterezve vártam, hogy barátnőm megérkezzen. Pont, ahogy megbeszéltük, csak megcsörgetett, hogy a srácokat föl ne ébresszük, ezért én elindultam lefelé a lépcsőn, de mit ad Isten, épp megbotlottam egy papucsban, majd egy halk káromkodás hagyta el a számat. Sikeresen leérve, köszöntöttem az éppen szőke hajú lányt, majd halkan nevetve fölmentünk a szobámba. Elalvás előtt még átbeszéltük a mai nap eseményeit, mi történt ma velünk, a koncertjeikről, a mieinkről, majd leoltottuk a lámpákat, s egymást ölelve álomra hajtottuk fejünket. Kíváncsi vagyok, mit tartogat a holnapi nap.

Perrie Edwards

Hogy is mondjam, az ébredés nem volt túl kellemes. Louis szinte betörve az ajtót kezdett el kiabálni, s „kedvesen ébresztgetni” minket.

-Jé, Pez… nem is tudtam, hogy te is itt vagy…- gondolkozott el, majd egy hatalmas mosoly ült ki arcára.

-Jó reggelt Louis! – köszöntöttem én is, majd ki lépett a helységből. Attól függetlenül, hogy a srác stílusa megváltozott, és a kora is huszonkettő, azért a humora és bensője megmaradt ugyan az.

-Miféle lidérc volt ez? – ölelt magához Zayn, majd halkan kuncogtam kérdésén.

-Épp csak Lou ébresztgetett.

-Mennyi az idő? – kérdezte automatikusan, majd ahogy kimondtam, hogy kilenc, a szemi kipattantak, s sietett be a fürdőszobába. Biztosan rájött, hogy délben indulnak próbálni, ami jó esetben lesz négy-öt óra, s csak aztán lesz egy kis szabadidejük. Amíg ő elkészült, én is kikászálódtam az ágyból, s lementem a nappaliba. Érdekes módon már mindenki lent volt, Tomlinsonnak köszönhetően.

-Jó reggelt – köszöntöttem a srácokat, majd végignéztem rajtuk. Niall és Liam egy-egy szendvicsen nyammogott, míg Harry csak egy kávét iszogatott, s közben a laptopja és Louis társaságában ült a tévé előtt a kanapén. Én is készítettem magamnak egy kávét, majd helyet foglaltam a reggeliző srácok mellett.

A délelőtt egész jól eltelt és a próba is tökéletesen zajlott. Feltűnően sokat beszélgetett a szünetekben Harry és a szőke barátja. Éreztem, hogy valamiért ez a koncert különleges lesz. Ekkor következett a hatodik szám, majd még négy, s ismét egy szünet. A fiúk egészen felpörögtek, s Zayntől egy csókot loptam, majd megöleltem. Rendeltünk ebédet magunknak, majd hatan leültünk a színpad melletti székekre, s egy beszélgetés közepette elfogyasztottuk az ebédünket.

-Srácok, mondanék valamit – szólalt meg hirtelen Niall.

-A mai koncerten itt lesz… Cher is – folytatta egy kis szünet után, majd Harry a kezét végighúzta az arcán, mintha valamit elrontott volna barátja. Egy kisebb csön telepedett a társaságunkra.

-Cher? Úgy érted Brooks? –kérdezett vissza Liam döbbenten. Az Ír-srác válasza csak egy bólintás volt, majd Louisval beszélgettek még valamiről, s közben én Harry mellé siettem.

-Hogy érzed magad? – küldtem felé egy mosolyt, majd vártam, hogy beszéljen.

-Kíváncsi vagyok milyen lesz… úgy értem, hogyan fog reagálni –Én nem vagyok ilyen, de a válasz hangneme túl feltűnő és érdekes volt. Sajnos a beszélgetésünk a szünet végével véget is ért, s folytatódott a próba. Az előérzetem nem csalt; Izgalmas estének nézünk elébe!

Niall Horan

Nem sűrűn szoktam ilyet mondani, de alig vártam, hogy véget érjen a próba. Kissé mintha meglepődtek volna a srácok a kijelentésemen. De ez hülyeség, hiszen egészen eddig nem is hallottak Brookról semmit, most meg csak betoppan majd az arénába. Épp ezért is kértem Chertől egy „utolsó” találkozót a koncert előtt. Ekkor szeretnék vele beszélni arról, amit Liam tanácsolt. Jó lenne ennek az egész háromszögnek véget vetni. Talán ez lenne a legmegfelelőbb alkalom. Viszot féltem, és félek is, mert az a visszatérő álma akár jelentheti a ma esti koncertet is, viszont megelőzhejük a bajt, ha nem jön el. Viszont már érdekes lenne kimagyarázni, ha mégsem akar eljöni. Mindegy, ezen túl kell esni végre. Egyáltalán nem fer, hogy amíg Harry visszakarja őt szerezni minden áron, közben engem csókol, vagy én csókolom őt. Én is egy szemét vagyok. Ismét bennem van a félsz, és az igazság- mondás, mint tegnap este Zaynnel. Ott is majdnem elmondtam mindent, mint Liamnek egy délután. Hát, összességében elég kíváncsi vagyok az este rejtelmeire.

-Akkor este találkozunk, legyetek a Direction házban, oda megyünk értetek. Addig is próbáljatok meg egyben maradni, és semmiben kárt nem tenni! – igazít útba minket Paul a két kezét összetéve, majd utunkra enged én pedig a többiektől elköszönve a fekete Range Rover terepjáróm felé indulok. Az utat egyenesen Cher háza felé veszem, de csak kisebb kanyarokkal és kerülésekkel. Meg kell róla győződnöm, hogy nem követ egy lesifotós sem. Egyre jobban izgultam, ahogy közeledtem felé, illetve az estefelé. Direkt nem a kis családi ház előtt parkoltam le, csak az utca végén egy fa közelében. Három perc alatt odaértem, majd csöngettem.

-Szia – mosolygott, majd beinvitált a házba.

-Szia, hogy telt a napod? – ülök le a kanapéra, majd beszélgetést kezdeményezek.

-Hát, párszor megfordult a fejemben, hogy visszamondom a dolgot –neveti el magát, majd leül mellém. – Mi az a fontos és halaszthatatlan dolog? – kérdezi, majd nekem is eszembe jut, hogy miért is jöttem, ismét.

-Ja, igen… Tudod, gondolkoztam és még most is folyton és arra jutottam, hogy amit mi csinálunk, az nem helyes. Vessünk neki véget. – kicsit talán gyorsan adagolom ezt neki, de ha nem mondom ki egyenesen, akkor még a végén elvész a dolog.

-M-micsoda? – kérdez vissza, mintha nem értené. Nem akarok bunkó lenni, remélem, tudom kedvesen közölni a dolgot, már amennyire ezt lehet.

-Nézd Brooke, én hülyén érzem magamat, hogy mi itt olyan dolgokat művelünk, amiket egyáltalán nem velem kellene tenned. És igen, akkor miért engedem, vagy miért folytatom én is… Fogalmam sincs. Viszont szeretném, ha véget vetnénk ennek.

-Niall én…

-Mondd el mit érzel! Tisztázzuk az érzéseket! Válassz és véget ér ez az egész. Rajtad múlik most minden. Mondd, szereted Harryt? Csak mond el és vége lesz!

II.kötet - 4.fejezet - Maybe it's a bad omen?

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ennyire későn. jelentkezem, résszel, ami valljuk be elég rövidke lett a tőlem megszokottakhoz képest. Az előző rész óta, bővült a "család" 9 olvasóval, ami miatt rettentő boldog vagyok! :) A kapott díjakat is köszönöm; megtekinthetitek őket a "díjak" menüpontban. Hamarosan jelentkezem, jó olvasást!  

 u.i.:A blog új kinézetet kapott, hogy tetszik nektek? :) 

Illetve, lenne egy kérésem. Készítettem egy kérdőívet a bloggal, történettel illetve a szereplőkkel kapcsolatban. Kérlek titeket töltsétek ki, avagy szánjatok egy kis időt eme dologra!:) 

Kérdőív

xx, Cher Brooks

Cher Brooks

-Szóval? – kérdezi most már meglepő nyugodtsággal, majd elém sétál.

-Nem tudom. – felelek gyorsan, majd egy rezgő telefon hangjára kapjuk oda a fejünket. Hirtelen egymásra nézünk, s vicces gyorsasággal indulunk meg a telefonom felé.

-Áhá! Valamit titkolsz. Tehát?

-Bridgit ezt nem mondhatom el. Értsd meg kérlek. – kérlelem halkan, s folytatom az ugrálást, hogy elérjem a magasba tartott telefont.

-Figyelj, mindent el fogok mondani, de nem most. Értsd meg, kérlek. – állok le, s figyelni kezdem arcát.

-Rendben. – adja be a derekát vonakodva, majd felém nyújtja a fehér készüléket. – de ez nálam marad. –folytatja, majd kisétál a szobából. Kifújom a bennem lévő levegőt, majd elolvasom az üzenetet.

„Egy hét és Londont ismét fölrázzuk. Aludj jól, xxN ”

Tehát egy hét. Annak ellenére, hogy még mindig úgy érzem, nem kellene elmennem az álom miatt, valami azért mégis arra utasít, hogy nekem ott kell lennem. Viszont van egy rossz előérzetem is, ami nem tetszik. Mostanában nagyon sok rossz dolog fog történni úgy érzem. Érdekes, hogy minden egyes alkalommal, mikor egyedül maradok a gondolataimmal, akkor mindig ugyan az a szál tér vissza. Elveszítettem Nicolet, Lilyt majd Ana-t. Végül jött az anyám, aki a semmiből újból megkeresett, végül rejtélyes módon eltűnt, aztán következett az apám, akiről kiderült, hogy rákos és meghalt. Érdekes, nemde? Mindenki eltűnt mellőlem. Na, igen, akkor még nem is említettem a srácokat. Nekem valami itt nem tiszta… Akivel találkozok vagy a barátom lesz, az utána kilép az életemből és eltűnik. Mi folyik itt? Ez titokban kell tartanom, nem tudhat róla senki.

-Cher! Most már mennem kell! – kiabál barátnőm egy másik helységből, s ezzel kiesek a gondolatmenetemből.

-Máris? –kérdezem a telefonomat a zsebembe csúsztatva, majd kivonulok hozzá.

-Aha, hát holnap már szombat, dolgoznom kell… - fejti ki mosolyogva, majd a kabátja felé indul, s fölvéve azt még egy utolsó tükörbe pillantás után felém fordul, s végül megölel.

-Egyébként… ezt is itt hagyom-, nyújtja át Niall nyakláncát – Ti úgyis hamarabb találkoztok – kacsint egyet, majd ismét megszólal;

-Majd hívlak. Aludj jól, szia! –válik el tőlem, majd integet, s kilép az ajtón. Úgy tűnik, ma este ismét egyedül leszek. Talán a legjobb az lenne, ha már most lefeküdnék… bár ez lehetetlen, hisz’ úgyis jön az álom és akkor jöhet az ismételt sírva ébredés. Valamikor az éjszaka kellős közepén…

Lassan két és fél órája annak, hogy ülök a laptop előtt és unatkozom. Páran meglátták, hogy online vagyok Twitteren és hirtelen kaptam pár üzenetet, illetve csiripelést. Olyan tíz óra körül lehet az idő, és annyi is. Egy nagyot ásítva teszem le a gépet az asztalra, s majd az lassan kikapcsol és elindulok a fürdőszobába.  A ruháimat lassan veszem le, majd teszem a szennyes tartóba. A már hosszú, sötétbarna, már-már feketés hajamat kiengedem, és hagyom, hogy csikizze a hasamat. Nincs kedvem várni, amíg megtelik a kád a forró, de még a bőrömnek kellemes vízzel, inkább átlépek a zuhanykabinba, s hirtelen megnyitom a vizet. Ahogy a reklámokban, most én is úgy kenem be testem minden apró szegletét a rózsaszín, finom illatú tusfürdőmmel, majd öblítem le magamról.

A tíz perces lustálkodásom után már a pizsamámban lépek ki a gőzölgő fürdőből, immár a fogamat is megmosva, s nedves hajjal.

Nem a legjobb három, négy hónapja egyedül feküdni és ébredni… Az egyedüllétem alatt, rengetegszer maradtam egyedül a gondolataimmal és talán még életemben ennyiszer nem beszélgettem önmagammal, mint mostanában. Talán már betegesen is csinálom… Párszor már megkérdeztem Eleanort és Bridgitet is, hogy hallották-e ahogy beszéllek, mert tökre olyan, mintha hangosan beszélnék. Ezért ez megrémít.

Eleanorral táncolok egy számomra ismeretlen szórakozóhelyen a gyors zenére, s közben figyelmem egy rövid hajú srácra terelődik. Ő csak izgatottan húzogatja föl-le a szemöldökét, mire látja, hogy nem mozdulok előle. A barátnőmnek is feltűnik a figyelme, s arra fordítja fejét. Ekkor egy lövés hallatszik. A zene egy pillanatra leáll, mindenki csöndben marad. Majd újra elindul, s megindul felénk a srác, de már két barátjával.

-Fuss! – ordít felém egy férfihang, kihez hamarosan egy kép is csatlakozik. Louis.

-Mi? –kérdezem zavartan, majd lassan meglátom az egyre közeledő srácokat. Göndör haj.

-Csak fuss! El innen! –figyelmeztet kiabálva a zene miatt, majd meglök, s én teszem, amit mond. A kijáratot keresem, de mire megtalálom, egy erős kar fonódik kezeim közé, de én kirántom onnan, s csak futok. Nyomomban a már-már félelmetesen nagydarab sráccal. Mikor már úgy érzem, leráztam őket, lassan, s ziháltan megállok, s összegörnyedek. Ekkor egy lövés hallatszik, s egy sikoly… mely tőlem származik. A kezeimet a szám elé kapva figyelem a testet, amely összeroskad a szemem láttára, de én nem tudom ki az; ahhoz túl messze áll tőlem. Ekkor érzek csak egy szorító fájdalmat, majd…

-Áá! – riadok föl hirtelen. Ismét az álom… Talán egy kicsit „túl is álmodtam”. Valakit meglőttek. Csak az jár a fejemben, kik is ezek az állatok, és talán szó szerint is érthető. Azt akarom, hogy vége legyen… Egy könnycsepp csúszik végig arcomon az álom miatt, följebb húzódom az ágyban, majd megtámasztom hátamat egy pufi párnán. Egyre jobban úgy érzem, ez nem lehet véletlen… nem lehet véletlen, hogy már a harmadik hónapja, hogy kísért az álom. Nem, biztosan csak egy vicc. Hiszen mégis mit keresnék én egy szórakozóhelyen a srácokkal és Eleanorral, illetve ki tudja még kikkel? Talán ez az álom jelzi majd, hogy mire számítsak? Talán ez egy rossz előjel? Ez azt jelentené, hogy nem kellene elmennem arra a bizonyos koncertre? Nem hiszem… a helyszín sosem egy szabadtéri szórakozóhely. Mindig zárt tér, sötét van és hatalmas tömeg. Talán egy bulit jelölhet. Talán ez jelenti azt, hogy ha újra találkozok Harryvel, akkor egy haláleset is lehet a vége?