II.kötet - 3.fejezet - Connected to everything

Happy Easter! Köszönöm a 70 rendszeres olvasót és az előző részhez kapott véleményeket. Jó olvasást hozzá! :)

xx Cher B.

„Csak úgy léphetek tovább, ha elmondom az igazat, mert minden összefügg mindennel. Minden kicsi igazság egy nagy hazugsághoz kapcsolódik - és ha ezek közül csak egyet el akarok mondani, az egészet el kell mondanom.”

Harry Styles

Egy hét. Istenem… egy hét és újra láthatom. Ahogy megtudtam annak a koncertnek az időpontját, ahová Ő is eljöhet a szívem gyorsabban kezdett verni. Na persze csak akkor. ha Niallnek sikerült meggyőznie Brooke-ot. Idegesen, a szobámban ülve vártam, hogy hazaérjen, s végre minden kitisztuljon.  Megmondtam. Vissza kell szereznem ezt a lányt, de bármi áron. És attól függetlenül, hogy volt Zaynnel és Velem is, ő mégis kisebb hibát követett el. Na persze én azonnal tudtam róla… Én mégis ágyba vittem azt a szőkét és ezért teljesen fölborult az a bizonyos része az életemnek. Nem Taylort hibáztatom, mert két ember kellett ahhoz, hogy megtörténjen az ami, de mégis rajtam múlt az egész. Mond, mégis ki lehet olyan hülye, hogy simán átadja magát a csábításnak, s ezzel kockára teszi a kapcsolatát egy megértő, aranyos és gyönyörű lánnyal? Ch… hát én. De ahogy mondtam; én rontottam el, nekem is kell rendbe hoznom. Még ha most Niallt rohangáltatom, akkor is. Vissza kell… vissza fogom szerezni, úgyis.

De végre hallok lentről egy kisebb zaj félét, s laptopomat gyorsan az ágyra dobom, s már loholok is lefelé a lépcsőn. Louis és Zayn hirtelen kapták felém a fejüket, majd újból a játék felé szegezték tekintetüket. Mikor leértem, lassan a szőke srác felé vettem az irányt. Közben hatalmas mosolyt elfojtva figyeltem, ahogy leveszi kabátját, s cipőjét majd a konyha felé veszi az irányt. Megsemmisülve állok továbbra is a bejárati ajtó előtt, s nem értem; pontosan mi van most? Rántva egyet a vállamon követni kezdem, s becsukom előtte az ezüstszínű hűtőszekrény ajtaját. Szem forgatva arrébb áll, s vár.

-Na? – kérdezem szemöldököm az egekbe emelve, s közben kezemmel is hadonászok. A vállát látszólag lassan leengedi, kifújja a levegőt, majd leül.

-Eljön –ad választ a kérdésemre, mire én belül a boldogságtól repkedek, ellenben az Ő arcán egy cseppnyi örömöt sem vélek fölfedezni. Talán történt valami. Nem szokott Horan ennyire slampos hangulatban lenni…

-N-nem örülsz? Mi történt? – kérdezem halkan, egy széket mellé húzva, s ülök le rá, de csak egy vállrángatást enged meg magának.

-Hagyjuk, a lényeg, hogy eljön és te boldog vagy. –feleli szaggatottan, majd elversz egy fél literes kólás öveget, s kifelé indul a konyhából.

-Jövök neked egyel! – szólok még utána, mire megfordul, s egy féloldalas mosoly húzódik ajkaira. Végül elindul, a többieknek egy köszönést vet oda, majd gyorsan, kettesével véve a lépcsőt fölrohan, s már csak a szobája ajtajának csapódásának zaját lehet hallani.

Biztos vagyok benne, hogy nem csak véletlenül ilyen a kedve. Egy rajongó miatt sem lehet. Több rajongó miatt sem. Ez igazán okos gondolat volt, Harry… tehát valami más történt. Ahogy ismerem, magától nem fogja kibeszélni a gondját, de lehet, hogy nem is akar róla beszélni. Még szerencse, hogy amíg ez a koncertsorozatunk van a városban, addig a Direction házban lakunk. Így könnyebb egymáshoz „átugrani”. Engem például megakadályoz a kicsapongó életmódban. Ha értitek, mire is gondolok pontosan.

Niall Horan

A hazavezető utat ötvenszer meggondoltam. „Mégis elmegyek…” Ez az egy mondat csüngött a fejemben egész úton. Fogalmam sincs, mi lenne a legjobb; a helyes. Csupán azon tudok agyalni, hogy mi lesz, ha Hazz rájön. Hát… akkor bizony mindennek vége. Akármennyire is nem akarok erre fontolni, a gondolatmenet akkor is ott van és nem hagy nyugodni. És ha egy kapcsolathoz két ember kell, akkor ahhoz is kettő kell, hogy valami elromoljon. Bár ez csak a mi esetünkben. Igaz, nemrég még úgy gondoltam, nekem semmi okom a bűntudatra, hiszen mindketten szinglik, ez akkor is olyan… olyan… áh, nincs erre az állapotra megfelelő szó. Rendesen benne vagyunk, mondhatom. A tagja lettem egy szerelmi háromszögnek. És hogy hogyan is állunk Cherrel? Nos, fogalmam sincs. Nem állunk párkapcsolatban, sem barátságban. Inkább… többek vagyunk, mint barátok, de kevesebbek mint egy pár. Igen, pontosan.

Az egész olyan végtelennek tűnik. Mert egyikünk sem közölheti, hogy most véget kell vetnünk ennek. Mert milyen az, hogy beszélgetünk, néha megcsókoljuk egymást és majdnem ágyba visszük egymást. Mert igen, pontosan tudom, hogy most én vagyok jórészt a hunyó, mert nekem nem kellene ezt hagynom, de… Látod, ezzel sem tudok mit kezdeni; mindig ott marad a „de”, ami rengeteg dolgon változtat. Most már én is azt kívánom, hogy Brooke eljöjjön arra a nyomorult koncertre, találkozzanak és beszéljenek. Na, igen, de ott van Eleanor illetve Bridgit. Velük Cher napi rendszerességgel beszél, és ha elmondja az egyik lánynak azt, hogy Mi hogyan is vagyunk, akkor majd jönnek a tanácsok és a vége az lesz, hogy mindenki tudni fogja. A végén fog Harryhez eljutni a hír és akkor, ahogy mondtam; mindennek vége. De ez nem lehet így, nem mehet így, mert féltem. Féltem, mert az álom, ami aggasztja őt minden este az lehet valós is és valaminek az előzménye. Vagy csak figyelmeztetés, hogy történni fog valami. És mondhatsz paranoiásnak, de én érzem, hogy történni fog valami. Ha még nem is most, ma vagy holnap, de érzem, hogy idővel történni fog valami. Valami, ami megváltoztatja mindannyiunk életét.

Ezen és máson agyalva jutottam el a Direction házig, s próbáltam fölvenni a legboldogabb arcom, sajnos sikertelenül. Mégis, látszik az, ha az embernek nyomja valami a lelkét…

Föl kellett jönnöm, már nem bírtam tovább. Utálok hazudni, még ha „nemes” célért is… Ha véletlenül is elmondanék valamit, akár tisztán vagy csak fölindulásból, akkor az már összefügg a viszonyunkkal. Akkor megint benne lennénk rendesen és akkor Harry összetörne. Az pedig nem lehet. Ha Harry tönkremegy, akkor a többieken is meglátszik, és rajtam is. Ha kiderülne az eleje, hogy a hotelban megcsókoltuk egymást, akkor az összefüggne azzal, hogy most miért van szar kedvem.

A kólámmal együtt fekszek le az ágyra, s telefonomat a kezembe véve próbálok kikapcsolódni. Erre megfelelő dolog egy kis „Temple Run”-ozás. Bírom ezt a játékot, már párszor osztottam is meg a rajongókkal. Tetszik a grafikája, meg az kis szörny is „aranyos”, ahogy üldöz. Sajnos nem sokáig maradok egyedül a kedvenc játékom és kólám társaságában. Halk kopogás hallatszik.

-Gyere – motyogom kelletlenül, s amint nyitódik, az ajtó eltekintek a játéktól, s szemmel az ott kirajzolódó alakot figyelem.

-Hogy vagy? – kérdezi, majd kényelmesen helyet foglal az ágyamon. Épp mellettem.

-Én is kedvelem ezt a játékot… Bár csak pár ezret tudtam vele futni –folyt el egy mosolyt, majd elkéri tőlem a készüléket, s folytatja játékomat.

-Olyan rosszul alakul most minden. –kezdek bele halkan, s beleszólás nélkül hallgatja végig mondandómat. –Tudod, lenne itt valami, csak… nem tudom hogyan mondhatnám el…

-Ahogy a legegyszerűbb. – válaszol, s folytatja az ugrálós játékot.

-Mit tennél, ha egy barátod exével nagyon közeli kapcsolatba kerülnétek? De úgy, hogy közben a srác, még mindig szereti a lányt, viszont a lány nem biztos az érzéseiben. – próbálom lejellemezni a mostani állást, de úgy, hogy ne kezdjen semmit sejteni… Mint mondtam. Ujjait lassan végigfuttatja barna haján, majd visszaadja a telefont, s a válaszon gondolkozik.

-Nem nagyon voltam még ilyen helyzetben – kuncogott – de azt hiszem, véget vetnék a viszonyunknak a lánnyal. Vagy tisztáznám a dolgokat. Tehát, hogy pontosan mit is érez, mire gondol. De legfőképpen azt, hogy kivel akar lenni. –ad választ kérdésemre, majd föláll, s kinéz az ablakon.

-Kösz, Liam –mondom halkan, majd egy kacsintást ereszt el, s kilép a szobámból. Valamiért gyanús Ő nekem. Mintha tudná, hogy miért kérdeztem és mi célom a segítségével. Már csak meg kellene valósítani a válaszát. Akkor talán minden egyenesbe jöhetne. Vagy talán pont az ellenkező irányba…

Bár már este van és a napnak vége, Brooke még valószínűleg nem tudja az Ő koncertjének időpontját.

„Egy hét és Londont ismét fölrázzuk. Aludj jól, xxN ”

Bepötyögöm a szavakat, majd küldöm is az üzenetet. A nagy találkozásig pedig még föl kell lépnünk Liverpoolban, Manchesterben illetve Cardiffban. De most azt hiszem az lesz a legjobb, ha már most elteszem magam másnapra. Holnap koncert, jól kell teljesítenünk.

Cher Brooks

Nem bírtam sokat kezdeni az egyre pirosodó arcommal és nevetnékemmel. jobbnak láttam fölállni, s a konyhába sétálni valami frissítőért. Nem mondhatom el még a barátnőmnek sem? Ugyan miért? Hát mert mondjuk Niallt évek óta ismeri. Épp ezért nem várhatom el, hogy ő jöjjön velem a koncertre. De egyébkén is… a Harryvel való találkozás nem kötelező. Bár egyszer úgyis összefutottunk volna az utcán, vagy bárhol máshol… tehát egyszer úgyis el kell jönni Annak a napnak… Várjunk, mit is beszélek? Egyáltalán nem kell és nem kötelező itt semmi. Sőt, itt már oly régen nem fontos semmi. Vannak olyan párok, akik a szakításuk óta nem találkoztak, de nem is vágynak rá. Ellenben velünk. Ha igazak az állítások, akkor Harry még mindig érdeklődik irántam. Nekem viszont fogalmam sincs a folytatásról. Igen, igaz, hogy élj a mának, és élvezd ki a pillanatot, meg hasonlók, de ezek komoly döntések. Már mennyire…

-Arról még nem is beszéltünk, hogy… mit veszel föl a nagy eseményre? – hallom meg Bridgit csilingelő hangját, amely egyre felém közelít.

-Hát. Fogalmam sincs. Talán egy csőnadrág, tornacipő meg egy pulcsi. –vonom meg a vállam, majd egy kisebb kuncogást is elengedek Thomas arcának láttán.

-Mivan? Ugye csak viccelsz? –kérdezi egy pár oktávval feljebbi hangon, s álla még mindig a padlót súrolja.

-Hé, nem fogok kiöltözni. Mit gondolsz? Ha fölvennék valami szexi ruhát, akkor azon kapna a sajtó is! Másnap rengeteg újság címlapján ez lenne; „öltözékével akarja visszacsábítani egykori barátját Cher Brooks” – mutatom ujjaimmal a macskakörmöket, amit Bridgit csak egy szemforgatással hálál meg.

-Jó, de viszont ha tényleg úgy mész, ahogy elmondtad, akkor az lesz a címlapon, hogy „Elfo. – kezdi el monológját, de még mielőtt túlságosan beleélné magát, visszatartom.

-Jójó, inkább menjünk be… - mondom nevetve, majd kuncogva folytatja az előbb elkezdett újságcímét. Rengeteg ilyet sorol még fel, majd a szobám felé veszi az irányt.

-Most nézd meg ezt, meg ezt, ezt is! – dobálja ki az ágyamra a ruhákat a vállfájukkal együtt, majd rájuk zuhan, s lehunyja szemeit. Most képzelődik. Általában valami szerelmes történet az, ami egy ciki dologban sül ki.

-Hagy halljam, ne csak magadban nevess! – utasítom, majd mellé fekszem.

-Ezt ne akard hallani – kezd el nevetni hangosan, majd oldalra fordul, s halkan felszisszen. Egy pillanatra én is megijedek, mert abbamarad a nevetés és a jókedv. Kezeivel hátranyúl a tarkójához, s egy nyaklánccal tér vissza.

-Hát ez? – kérdezi elgondolkodva, majd közénk lógatja az ezüstszínű nyakláncot, melyen egy kis medál foglal helyet.

-Ez… túl ismerős nekem ez a nyaklánc – gondolkodik el, majd mintha leesne neki, s bomba robbant volna, úgy ül fel és a tükörhöz sétál. Mintha föltenné magának, de mégsem. A telefonjában kutat, s amint megtalálja, amit keres, a készülék kiesik kezéből, s halk koppanással jelez, hogy egyben ért le a puha szőnyegre.

-Hogy kerül az ágyadba… a párnák közé… Niall nyaklánca? –von kérdőre, s nem is tudom mit mondhatnék. A szemeim lassan kezdenek kikerekedni, s elgondolkozom kérdésén. Amikor, nos, hát… úgy voltunk, akkor eshetett le róla. Ezt magyarázd ki, Brooke.

-Leesett róla… -nyögöm ki, mintha ez nem lenne egyértelmű. Bár tudom, hogy nem fog megelégedni a válasszal. Nem akarok hazudni neki, viszont azt sem szeretném, ha kiderülne számára, hogy mi mit is műveltünk Niallel.