II.kötet - 2.fejezet - Good advice was!

 Sziasztok!:)

Megérkezett ez a rész is.  Ebben a részben már alakulnak a dolgok, de az előzőt rész bár tudom, hogy kissé unalmas lett a történések miatt, de remélem ez már elnyeri a tetszéseteket. Remélem meglesz a hatás mindenkinél!:) Aztán... A második kötetben egy kis újítást is véghez viszek: A srácoknak, egy másik, kibontakozó oldalát olvashatjátok majd fejezeteken keresztül, de valahogy be kell indítani a történéseket ugyebár. Nos remélem tetszeni fog ez az oldaluk is, hiszen lehet, hogy szokatlan és nem olvashattok mindenhol ilyen formát. 

Ezúton is kérek Mindenkit, aki elolvasta a részt, vagy aki netán idetéved, esetleg kedveli a blogot, hogy Szavazzon ezen a blogversenyen erre a blogra!:)   KATT KATT

 zene(ajánlott a fejezet első felére) - zene(ajánlott a fejezet második felére)

"Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget s a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát,a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát,a hatodikban a gyönyör cirógatását, a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a tiéd lehet. Ha megtanulsz vele bánni..."

Cher Brooks

Valójában fogalmam sincs arról, hogy mit miért csinálok. Valószínűleg egy másik tudatállapotba kerültem, mikor megcsókoltuk egymást… ismét. Mikor a csókjaink kezdtek egyre szenvedélyesebbek és követelőzőbbek lenni, Niall hirtelen megszólalt két csók között.

-Harry miatt jöttem. – egy darabig tulajdonképpen föl sem fogtam a súlyát kijelentésének, de aztán leesett. Magam elé bámulva kezdtem el töprengni azon, hogy most mi a franc is történik.

-Mond még egyszer… - suttogtam még mindig magam elé, ami látszólag megijesztette.

-Tu…- kezdett bele a magyarázkodásba, de én azonnal leállítottam.

-Na jó, elég! Niall, én ezt már… már nem bírom. Elegem van. Nem vagyok képes túltenni magamat ezen. Beleőrülök, hogy hónapról hónapra, hétről-hétre és napról- napra ugyan az miatt a dolog miatt kezdek el sírni. Rohadtul zavar, hogy sehogy sem bír megoldódni. Azt hittem, hogy könnyebb lesz, de neeem! Ez egyre rosszabb. Félek kilépni az utcára, mert elkap egy fotós, és azonnal a múltunkat kezdik el írni. Félek fölugrani a netre, mert csak támadások érnek. –ugrottam föl a kanapéról, s a kandalló feletti képek felé vettem az irányt. – És… itt van ez is. Én ezt nem bírom egyedül. Tudom, hogy Harry keres, és érdeklődik utánam. Tudom, hogy te is közvetítettél neki. De könyörgöm! Mikor épp fölvenném neki a telefont, azonnal rájövök, hogy mi is történt. Igaz! Valóban! Én is megcsaltam, de az csupán két csók volt! Érted? Kettő! Na meg te, de az már lényegtelen. – vettem le egy képet a kis polcról, melyen még apa és én voltunk. Hirtelen két kar fonódott körém, mely nyugtatóan ölelt át.

-Mi történt vele? – kérdezte halkan, s fejével a kép felé bökött. Azért örültem, hogy nem kezdte folytatni a témát a kitörésemnek.

-K-kivel? –kérdeztem félőn.

-Hát… rengetegszer figyeled ezt a képet. –folytatta halkan, s maga felé fordított.

-Baj van?

-Ö-ö… - kaptam gyorsan a tarkómhoz, s zavartan birizgáltam a hajamat. Hirtelen kiesett a kék keretes kép, melyen én és Apa ültünk egymás mellett a fűben. Egyszerre hajoltunk le érte úgy, mint a filmekben, s tekintetünk is összeakadt.

-N-nem bírom tovább… - suttogtam halkan, majd egy nagyot pislogott, s a következő pillanatban már mindkettőnk keze egymás arcán volt, s úgy közeledtünk testünkkel s egymás felé.

-Rendben, de te akartad – mondta halkan egy kacér mosolyt visszafojtva, majd a guggoló helyzetünkből a földre feküdtünk a kandalló elé, s ajkaink egymásra találtak ismét. Lassan, egyre közelebb került teste enyémhez, s egyre jobban nehézkedett rám súlyával. Nedves csókokat hagyott arcom, s nyakam minden egyes szegletén, s közben én szőke haját túrtam. Nyújtózkodva ült följebb, így elérve, hogy csípőmön üljön, majd értetlenül néztem föl rá. A nézelődéséből lassan, de rájöttem mit is keres. Egy kuncogást elengedve ülte följebb, s karoltam át a nyakát.

-Menj egyenesen, aztán jobbra. Az első.  – suttogtam fülbe, mitől lassan megremegett, amin szintén jót kacagtam magamban, majd fölállt, s elindult az általam megadott koordináták felé. Pár pillanat múlva már puha aljzatot éreztem magam alatt, s ismét egy rám nehézkedő testet fölöttem. A szobám. Újabb csókokat hagytunk egymás felső részén, majd a két lábam közé  beférkőzött, s úgy folytattuk tovább. Szerintem ezt a délutánt Ő sem így tervezte, de az utóbbi hetekben megtanultam valamit; gondolkodni sok esetben márpedig fölösleges, csak hagyd, hogy vigyen az ár.

-Tudod… az apám meghalt – kezdtem bele két csók között. Ahogy elért a tudatáig mit  is mondtam, hirtelen abba maradt minden mozgás, s csak figyelt engem.

-Épp, miután hazaértem… - folytattam, s közelebb furakodtam hozzá, ezzel jelezve neki, hogy folytassuk, amit elkezdtünk. Amíg nem beszéltem tovább erről az ügyről, igyekeztem lehúzni róla sötét, mély kivágású atlétáját, s a földre dobni. Lassan, s vágytól égve pillantottam végig kidolgoztt mellkasán, s egy csókot nyomtam kulcscsontja széleire. Ő is hasonlóan tett az én rózsszín felsőmmel, s fordított helyzetünkön. Ő került alulra, s ahogy igyekeztem erősen csípőjére ülni, újra hozzákezdtem a történetemhez.

-Csak elbúcsúzni maradt időnk… - hajoltam le hozzá, így mellkasunk közé, mér egy hajszál sem fért volna be. Végig csókoltam mellkasát, egész nadrágja alljáig,, majd Éreztem, hogy nem bírja tovább, s fölhúz magához.

-Meg egy pár jó tanácsra… - folytattam, s a kabala nyakláncát fogaim közé vettem, s úgy húztam magamhoz Őt. Élveztem a helyzetet és meg akartam vele osztani mindent, amit az apám mondott. Lehet, hogy Mi soha nem leszünk egy pár, de bár soha ne mond, hogy soha, ez egyenlőre túl komplikáltnak tűnik. Tulajdonképp’ fogalmam sincs, hogy Harryvel mi van, talán már nem is szeret és elfelejtett, s Niall csak ezzel kapcsolatban akart valamit mondani, de ha Ő így tesz, akkor valószínűleg a sors akarja így és nekem is el kell őt felejtenem. De ha ez tényleg így van, ahogy gondolom, akkor egy koncert semmit sem árthat, csak sebeket szakíthat fel, amelyeket nincs kedvem újból nyalogatni.

-Azt kérte tőlem... – engedtem el láncát, s fogaim közé vettem a füle mögötti érzékeny bőrfelületet. – Hogy mivel egyszer élek, ne hagyjam elúszni a pillanatot. – suttogtam már  fülébe, majd ismét fordult a pozíciónk, de már én általam.

-És melyik pillanatra gondolt? – suttogta fülembe, majd egy mozdulattal lehúzta rólam a szürke melegítőalsót, s rá ült csípőmre. Valójában én sem tudtam, hogy pontosan mire gondolt, mikor ezeket a szavakat mondta nekem a kórházi ágyon fekve, de lehet… talán a kérésére gondolt, vagy talán a szerelemre célzott…

-Talán ez, vagy ez… esetleg ez itt… - csókoltam minden egyes szónál arcának, s felsőtestének egy-egy részét, majd róla is lehúztam a szintén szürke nadrágját, s visszafeküdtem. Mosolygott a játékomon, majd közelebb férkőzött, s ujjam bele akasztottam fehér boxerébe, s fejem hátralöktem. Lábaimmal körülölelem csípőjét, így is közelebb érezve magamhoz Őt.

-Talán igazad lehet… -eresztettem felé egy mosolyt, majd nedves csókot nyomtam a felduzzadt, s kipirosodott ajkaira.

-Mmm…- szaladt ki száján a hang,  majd folytattam.

-Mégis elmegyek a koncertre. – mondtam ki végül, mire megállt ismét minden mozdulatunk, s csak a lélegzetvételünket lehetett hallani a szobában.

Niall Horan

Egy szemét és önző alak vagyok. Fogalmam sincs, hogy mi történt közöttünk, egyszerűen csak megtörtént. Egyszerűen nem értem magamat és ezt az egész helyzetet. Vrjunk… had vázoljam magamban; Tulajdonképpen nekem most egyáltalán szarul kellene éreznem magamat? Végülis nem feküdtünk le Brookeval és nem történt semmi durva, csak kóstolgattuk egymást. Úristen, most látom, ahogy a perverzebbnél perverzebb gondolatok cikáznak bennetek, de ne, hiszen ami történt megtörtént.

-E-ezt úgy érted, hogy tényleg eljösz a koncertre és találkozol a srácokkal? – kérdeztem kábán, nem mintha zavarna.

-Harryvel… - húzta el a száját, majd ismét magához húzott, de már csak egy ölelésre. Hogy őszinte legyek, féltem. Féltem, hogy kiderül, hogy Mi… hogy mi ennyire közeli kapcsolatba kerültünk. Féltem, hogy lesz valami árulkodó jele annak, hogy mi mit tettünk, s hogy megjelöltük egymást. Féltem, mert tudom, hogy amit nagyon titokban akarunk tartani valaki előtt, az előbb-utóbb kiderül számára. Márpedig az baj.

-Min gondolkozol ennyire? – szólalt meg hirtelen csilingelő hangja, majd arcomat felé fordítottam, s bevallottam mindazt amin eddig gondolkoztam.

-Addig oké, hogy Te szingli vagy és Harrynek nincs sok köze már hozzád, de az már… szóval Harry… ajj… - kezdtem bele, de sajnos hamar rájöttem, hogy ismét hibáztam, ezért inkább csupasz nyakhajlatába fúrtam arcomat, s ott időztem egy darabig. Ha most elárulom Neki, hogy igazából a jöttöm oka Hazz volt, s hogy még mindig szereti, akkor elárulom a barátomat. Viszont, ha most Chernek hazudnék valamit, akkor megint rosszul fogom érezni magamat és megint emlékezni fogok a szerelmi háromszögre. Miért ilyen nehéz ez az egész?

Bridgit N. Thomas

A telefonom csörgésére ébredtem. Egy kemény party után ez a legkellemesebb ébredés. De tényleg! „Állj már le, Katy!” –gondoltam magamban, mert a hangos zenétől egyre jobban lüktetett a fejem. Ahhoz képest, hogy délután négy óra van, én úgy érzem, mintha három Jack-et ittam volna. Na jó, tulajdonképpen én nem vagyok ennyire alkoholista, vagy bulizós party állat, csupán egy tegnap esti tizennyolc éves lány buliját ünnepeltük.

-Tessék – szóltam bele a már csendes készülékbe, anélkül, hogy még néztem volna ki lehet az.

-Én vagyok, na elkészültél? – szól vissza hozzám egy nevetgélő lány hang.

-Mégis, ki a franc az az én? – kérdezek vissza élesen. Egy hülye nevetés kíséri mondatomat, amiből azonnal rájövök ki is a zaklatóm.

-Cher? Mi? Mégis hova kellene elkészülnöm? Most ébredtem fel… - mondom el egy szuszra, s a várom a választ. Brookeval még „anno” ismerkedtünk meg, amikor Niall elhozta Őt a baráti összeröffenésünkre. Azon az estén rengeteget beszélgettünk és elmeséltük egymásnak az eddigi életünket. Először furcsának és gyorsnak tartottam az ismerkedésüket Hazzával, de ahogy tovább mesélte, rájöttem, hogy mégsem. Csak aztán a belépett a képbe Swift és most itt tartunk. Nos… azóta az este óta minden nap beszélünk legalább telefonon, vagy találkozunk nála, esetleg egy közeli kávézóban.

-Tudomm, de mint jó barátnőm, fejleményeim vannak számodra – mesélte boldogan, majd egy kisebb élménybeszámolót tartott a délutánjáról. Persze éreztem, hogy ez egy durvább sztori lesz, ezért már az elején leállítottam és felajánlottam, hogy ezt inkább nála beszéljük meg.

-Hé, vár várj. Húsz perc és ott vagyok! – ujjongtam, s egy köszönés után letettük a készüléket. Hmm… akkor indulhat a „Faragjunk embert Bridgitből tíz perc alatt” akció.

Tíz perc alatt sikerült teljesen eltüntetnem a tegnapi buli „maradványait”, így elmondhatom, hogy igazán frissen és üdén kereshetek ruhát, majd indulhatok el Brookehoz. Az időjárást figyelve, egy fekete ésszürke csíkos hosszú ujjú póló és kék csőnadrág, illetve egy fekete Supra cipőmellett döntöttem. Erre is Nialler beszélt rá, hogy mennyire jól áll. Tekintve, hogy neki minden, ami Supra, bejön, mi mást is mondhatott volna… De bevallom, ez nekem is tetszik.

A hajammal sok mindent nem kellett kezdenem, hiszen a szél úgyis megcsinálja. Magamra kaptam tehát a ruháimat, ez kevés parfümöt a nyakamra fújtam, majd egy fekete kabátot magamra kapva elindultam a legközelebbi buszmegállóba.

-Hű, hát te tényleg fel vagy dobva… - húzom össze kissé a szemöldökömet Brooke-ot látván.

-Meg van rá az okom… Na gyere ülj le. – invitál be a nappaliba, majd törökülésbe helyezi magát a kanapén,s mesélni kezdi a délutánját. Egy darabig a szám „o” alakot felvéve várnak valamire, talán egy csodára, majd végül kitör belőlem is a mosolygás, de hamar le is mosódik.

-De nem azt mondtad, hogy egy darabig biztosan nem akarsz találkozni Vele? – kérdezem értetlenül, de itt már meg sem lepődök semmin. –Mégis mikor lesz a buli?

-Azt nem tudom… De tudod, apa monta, hogy élj a pillanatnak, vagy legalábbis ez volt a lényege… - felelte, majd ismét erősen mosolyogni kezdett.

-Na jó. – hajoltam hozzá bizalmasan közelebb. – Mi az amit nem mondasz el? Látom, hogy történt még valami.

-Ö-ö… Nem semmi… Csupán felpörögtem az események miatt. – rántotta meg a vállát.

-Aha, az Események miatt… -bólintottam perverzen én is, majd játékosan meglökött,  azzal a lendülettel fölállt, s a konyha felé sétált.