II.kötet - 1.fejezet ~ Nothing has changed

Sziasztok!

Igazából rengeteg bejelenteni valóm van... Megérkezett a második kötet, amire bár sajnálom, hogy ennyi időt kellett várnotok, de azt hiszem jobb ez így... És őszinte leszek; éjjel-nappal a történeten és a folytatáson agyaltam, hogy hogyan is kezdhetném el, és végül is sikerült kitalálnom egy izgalmas vonalat.

Ami rád vár: Új kalandok... Új szerelmek... Új életek... Több izgalom... Több érzés... Több szereplő

Fejezetek száma: Kevesebb, mint 50

És, hogy ezt se felejtsem el megemlíteni: Kicsit komolyabb és érzésekkel teli kötet következik, úgyhogy egy... két... há... öveket becsatolni, Indulás! 

Aztán... Köszönöm, hogy Velem tartottatok és az összes kedves -vagy éppen nem- szavaitokat megosztottátok velem, mert ha azok nincsenek, akkor ez sincs... Remélem a folytatás is épp így elnyeri a tetszéseteket és a legfontosabb: Nélkületek nem sikerült volna.

xoxo, Cher

zene

„Hiányzol..Hiányzik a hangod. A nevetésed. Az érzés, ahogy átölelsz. Ahogy megcsókolsz. Hiányzol az életemből, hiába is próbálom elhitetni magammal, hogy nem így van.”

Cher Brooks

Nem egyedül voltam. Eleanorral táncolok egy számomra ismeretlen szórakozóhelyen a gyors zenére, s közben figyelmem egy rövid hajú srácra terelődik. Ő csak izgatottan húzogatja föl-le a szemöldökét, mire látja, hogy nem mozdulok előle. A barátnőmnek is feltűnik a figyelme, s arra fordítja fejét. Ekkor egy lövés hallatszik. A zene egy pillanatra leáll, mindenki csöndben marad. Majd újra elindul, s megindul felénk a srác, de már két barátjával.

-Fuss! – ordít felém egy férfihang, kihez hamarosan egy kép is csatlakozik. Louis.

-Mi? –kérdezem zavartan, majd lassan meglátom az egyre közeledő srácokat.

-Csak fuss! El innen! –figyelmeztet kiabálva a zene miatt, majd meglök, s én teszem, amit mond. A kijáratot keresem, de mire megtalálom, egy erős kar fonódik kezeim közé, de én kirántom onnan, s csak futok. Nyomomban a már-már félelmetesen nagydarab sráccal. Mikor már úgy érzem, leráztam őket, lassan, s ziháltan megállok, s összegörnyedek. Ekkor egy lövés hallatszik, s egy sikoly… mely tőlem származik…

Szapora légzéssel és izzadtan ülök fel az ágyban, majd arcomat tenyerembe süllyesztem.

-Minden rendben? – kérdezi a mellettem fekvő fiú, majd lágyan átölel.

-Nem… Nincs… - feleltem zavartan, s ezzel nem hazudva. Még egy könnycseppet is eleresztek az emlék miatt.

-Csak egy álom volt. – suttogja fülembe, mitől jólesően ráz ki a hideg. Igen, valóban… csak egy álom volt.

-Ahh… - túrok bele lázasan hajamba, s hátravetődök az ágyban.

-Elmeséled? – kérdez rá félve, de egy percig sem hezitálok. Most már tudnia kell neki is..

-Tudod, mióta szakítottunk… Harryvel… és én hazajöttem… azóta van egy visszatérő álmom, de nem tudom, hogy mit is jelenthet… Egy buliban vagyunk és Eleanorral táncolok, aztán jön Lou, hogy fussak… aztán… aztán üldözőbe vesz pár srác, majd egy lövés és felébredek. Niall, mond mit jelent ez? – kérdeztem arcát fürkészve, majd egy kis meglepettséget vélek felfedezni rajta.

Mióta visszajöttem Londonba, az életem száznyolcvan fokos fordulatot vett és ennek nagyon érzem hatását. A szakítás, azt hiszem mindkettőnket megviselt. Sőt… több napon keresztül bombázott Harry sms-ekel, Zayn és Lou pedig hívásokkal. Liam csak párszor jött el beszélgetni a örökölt házamba (…) de a csevejnek mindig ugyan úgy volt vége. Egyedül Niallel maradtunk együtt. Mialatt én is a teljes összeroppanás szélén álltam, Harry bárokban és kocsmákban oltotta vágyát. Rengetek szennylap szólt az utóbbi időkben róla. Sosem akartam őket elolvasni, de valamilyen módon, biztos, hogy a szemem elé került. Viszont egy alkalommal teljesen rám is tapadtak a firkászok. Hogy teljesen véget vessek az örökös újságoknak és kérdéseknek, minden közösségi oldalamat lezártam, az oldalakat kitöröltem a menüpontokból és az összes Rólunk szóló újságot kidobtam. Erre rájőve, Niall sietett,s hívott engem is barátaival szórakozni, vagy csak hozzá egy kisebb összejövetelre. A válasz erre is mindig ugyan az volt… Abban az időben bármire néztem, azonnal Ő jutott eszembe,  szemembe könnyek szöktek. Nem volt véletlen az elzárkózásom a világ elől. Egy alkalommal viszont beleegyeztem egy találkozásba Ír-barátommal. Mondhatom, egészen megtaláltuk a közös hangot, s egyre több időt töltöttünk együtt. Próbáltuk titokban tartani, hogy egy kissé erősebb szál fűzi egybe a kapcsolatunkat, de nem tudhatjuk, kiben bízhatunk, vagy éppen nem, s ez persze azonnal Harry fülébe jutott. Nialler mindenkinek csak tagadott, de bizonyítani nem tudtuk. Ennek a következménye az lett, hogy Hazza még többet, és még jobban inni kezdett, s Louisék mindeneste készenlétben álltak, hogy mikor hívják őket, mert Styles rongál, vagy éppen üvöltözik. Esetleg egy sztriptíz táncos nőt molesztál. Sosem hallott dolgokat tudott meg a köznép az újságok által… És most itt vagyunk… Hogy őszinte legyek, nem igazán követtem nyomon a banda útját, s koncertjeit. Minden, amit jelenleg tudok róluk, az is Nialltól van. Elkezdődött a turnéjuk, s épp egy szabadnapjuk van… Csütörtök… Valamiért úgy érem, ez a nap mozgalmas lesz. De az az ominózus álom, tényleg kezd megijeszteni…

-El kellene jönnöd a koncertre. – bukott ki hirtelen Niallból, majd felém fordult.

-Hogy? – kérdeztem, mintha nem értettem volna.

-Nem szeretnélek meg ijszeteni, de… lehet, hogy az álmok egyszer valóra válnak. Nem szeretném, hogy bajod essen. – ahogy mondta a szavakat, egyre csak éreztem, hogy az arcom színe kezd pirosabb árnyalatot fölvenni, amelyet próbáltam a hajam előre dobásával eltűntetni.

-Nos… megijesztettél. – mosolyogtam. Talán lelki ismeret furdalom kéne legyen, hogy amíg Styles bánkódik és a bánat mardossa lelkét, én addig az egyik legjobb barátjával vagyok egy ágyban, de… nem tudom. Ki tudja, Ő kivel lehet most és mit csinálhat…

-Szóval? Eljössz. – jóval inkább éreztem kijelentésnek, mint kérdésnek.

-Az igazság az, hogy nem akarok még találkozni Vele… - suttogtam, mintha bárki is meghallhatná. Jól mondtam, Még...

-Rendben. De azért gondold át – kacsintott, majd fölállt s a fürdőszobája felé vette az irányt. Pár percig még lustálkodtam az ágyban, s közben átgondoltam néhány dolgot. Igazából nem mehet ez így az örökkévalóságig. Egyszer úgyis találkozom, kell Vele, Velük… és akkor megint, minden meg fog változni. Gondolatmenetem a szőke zavarta meg, majd mellém ült az ágyra, s én következtem. Nem is tudom mikor néztem utoljára tükörbe… szinte egy szörny nézett vissza rám. Igaza van Niallnek, e sürgően változtatni kell. Már el is képzeltem hogyan. Na igen, de ez csak egy fellángolás, amit két percig tart, aztán újra jöhet a depis üzemmód. Nem! Dehogy! Miről is beszélek? Villámsebességgel téptem föl a fürdőszoba ajtaját, s ugrottam az ágyon ülő szőkeség ölébe, aki a hirtelen jött súlytól hátradőlt az ágyon, így egymáson feküdtünk

-Hé, jól vagy? – kuncogott halkan, majd két kezét karjaimra helyezte, mire elmosolyodtam. Pár pillanatig még feküdtünk így, majd hirtelen megszólaltam.

-Niall?

-Mmm… - zümmögött, s közben nagyokat pislogott.

-Mit jelentett neked az a csók? – kérdeztem mindenféle körítés nélkül, s lassan vártam, hogy reagáljon.

-Hát… akkor még semmit… - húzta el a száját, majd elfordította fejét, s újból rám nézett.

-Miért?- kérdezte halkan, majd megforgattam a szemeim, s a következő pillanatban az arcunk már vészesen közel volt egymáshoz. Mikor ajkaink közt már csak pár milliméter volt, mintha bomba robbant volna, ugrottunk szét mindketten.

-Ezt… nem kellett volna…- túrtam hajamba, majd a cuccaimat kezdtem keresgélni.

-Várj! – kapta el gyorsan a karom, majd magához húzott. Csak figyeltem arcának pontos vonalait, s gyönyörű kék szemeit, s közben az előbb történtekre tudtam gondolni.

-Szereted még? – tört elő belőle a kérdés, majd arcomat kezdte ismét fürkészni.

-H-hogyan? – dadogtam, majd lehajtottam fejemet. Mintha nem tudnám miről is van szó…

-Szereted Harryt? – kérdezte újból, majd mikor látta, hogy továbbra sem méltatok válaszolni, ujjaival az állam alá nyújt, majd fölemelte fejemet, s meglátta a rajta legördülő egyetlen könnycseppet.

-Megcsókoltál volna… - bólintott nagyot, majd hüvelykujjával letörölte arcomat, s magához húzott egy ölelésre. Mond, mégis mi történt az Életemmel? Túl gyors minden és túl sok minden történik. Vagy… talán ez lenne az életem? Ezt szánta nekem a sors? Egy biztos; Semmi sem változott. Semmi… hát hogyne Szeretném!

Harry Styles

A héten a harmadik lány. És ez így megy két hónapja.

Azt hiszem, lehet, hogy egy rosszabb megoldás találtam a szakítás utáni időszak kiküszöbölésére, de egy ennyi idős kapcsolat feladás után mit is lehetne várni? Szóval miután az alkoholból elegem lett, jöhettek az éjszakai bárok, pubok és sztriptízpárok. Nem érdekelt sem a média, sem semmilyen firkász. De sajnos a managementet igen… Így hát vagy abba kellett hagynom ezt a fajta életmódot, vagy komoly büntetéseket szabnak ki. Hát.. abbahagytam… na persze! Miután hazajöttünk New Yorkból, azóta hazaköltöztem a Londoni házamba. Az első pár héten Louis és a srácok elég gyakran, szinte fürdeni is elkísértek, nehogy valami kárt tegyek - akár magamban.

Tehát a harmadik lány. Legtöbbször még a nevüket sem tudom, csak pár menetre kellenek. Istenem, ha ezt bárki megtudná! De nem is érdekelne. Amióta Brooke nincs, azóta mintha nem lenne szívem, s elvesztettem volna magamat. Nem érzem a dolgok súlyát… eléggé.

-Szép lakásod van. Egyedül élsz itt? – kérdezi a talán húszas éveiben járó, hosszú szőke hajú lány.

-Öhm… Ja.. Nem megyünk föl? – felelem hanyagul, majd invitálom a szobámba. Talán már nem is élvezetből, inkább csak egyfajta megszokásból.

-Mmm… máris a lényegre térnél? – sétál felém, s csak a magas sarkújának kopogását hallani nappaliban. Lassan kezdi el kigombolni fehér ingemet, s közben végig az alsó ajkát beharapva figyeli arcom minden egyes szegletét.

-Nincs valami extrémebb ez hálószobánál? – kérdezi ismét, mire csak egy szemöldök felhúzással reagálok.

-Mire gondolsz? – kérdezek rá, majd kezeimet fenekére helyezem, s közelebb húzom Magamhoz. Eddig még nem keltette fel érzésiem a csaj, hátha most.

-Mmm…- zümmög magában, s csípőjét mozgatni kezdi.  A konyha felé invitál, s ugrik fel a pultra. Lábait széttárja, majd behúz magához, s ingemet szinte letépi. Azonnal az övcsatomhoz nyúl, amit engedek is neki. Hátha most…

-M az, nem tetszem? – beszél hozzám lassan, majd tekintetét Oda helyezi. Azonnal rájöttem mire gondol, de sajnos közölnöm kell vele a tényt. Bár látni, hogy már lázban ég, nekem nem igazán keltette föl az érdeklődésem Azon a téren.

-Úgy tűnik, most nem áll rendelkezésre – szűröm ki fogaim között, s nevetést is próbálok visszatartani, melyet az arckifejezése okozott.

-Nem áll… rendelkezésre? – kérdezi újból, majd arcára kiül a düh, s elrúg magától és cuccait keresgeti az előszobában.

-Ezt nem teheti meg velem senki, Styles. – kiabálja, majd kilép az ajtón, de még visszakiált; Még találkozunk!

Igaz, talán kicsit bunkó voltam vele, de úgy érzem, véget kell vetnem az önsanyaratásnak és egy másik útra lépni. Hm… ez hivatalos volt. Visszagondolva az újságokra, amelyeeta szakításunk okozott, azért fáj, hogy Niall többet találkozik Vele, mint én. Na jó, egyáltalán nem várnám el, hogy találkozunk, hisz miért is, de úgy érzem va itt valami, amiről talán nem tudok. Lehet, a cikkek színezik ki a tényeket, de kell, hogy legyen valóságalapja. Niall és Cher valamit titkolnak. Így nehéz lesz visszaszereznem Őt. Pedig bármi áron, de újra az enyém lesz.

Ez biztos. Sőt… a következő turnéállomásunk is épp kapóra jöhet. Valahogyan el kell jönnie a koncertre. De ha én hívom, a válasz egyértelmű. De talán Niall…

Niall Horan

-Nem Haz, én ezt nem csinálom. – jelentettem ki a mellettem ülő barátomnak, mire felém kapta fejét.

-Mi? Miért? – kérdezte hirtelen, majd megállt egy piros lámpa előtt. Válaszolni ugyan nem tudtam, hisz csak nem mondhatom el, hogy tulajdonképpen mi hogy is vagyunk. Bár ezt én sem tudom, de akkor is…

-Mmm? – sandított felém, majd a gázra taposott, s ismét elindultunk.

-Egyáltalán miért is nekem kell ezt csinálnom? –kérdeztem r a lényegre.

-Mert mi nem beszélünk, Zayntól érdekes lenne, Liam nem ér rá, Louis pedig túl feltűnő lenne, így maradsz te. – kezdte el sorolni az okokat mosolyogva. – Itt balra, igaz? – kérdezte ismét, mire csak bólintottam. Hirtelen megállt két háztömbbel Cher háza előtt, s ecsetelni kezdte a tervet.

-Akkor vegyük át még egyszer. Bemész, elhívod a koncertre és eljössz. A körítéseket pedig majd kitalálod közben.. – gondolkodott el.

-Mi? Haver, ez nem te vagy! Te nem viselkednél így! Mi a francért nem mész oda te hozzá és közlöd vele? Max az ajtót csapja rád. Gondolkodj! – keltem ki kissé magamból, s a fejemre mutattam és azzal a lendülttel már ugrottam is ki a kocsiból. Harry nagyon megváltozott. Ha annyira szeretné ezt a lányt, akkor nem másokat küldözgetne utána, hanem próbálna bármi áron találkozni vele. De mégis a barátom, ezért megteszem…

-Várj! – jött utánam gyorsan.

-Figyelj, sajnálom… tudom, hogy az utóbbi időben nagyon keveset foglalkoztam veletek, és kicsit ingerültebb vagyok a kelleténél, de… most nézz rám! Soha nem volt még ilyen rendes csajom, és elszúrtam. Elbasztam. Elcsesztem, Niall! Elcsesztem!

-Kicsit?-kérdeztem halkan, majd megveregettem a vállát, mire hangosan felsóhajtott.

-Csak tedd meg, kérlek.

-Rendben, de ezt ne itt beszéljük meg. – kezdtem el csitítgatni, mire értelmetlen arckifejezés ült arcára. Azonnal leesett neki, miért.

-Ez… az Ő háza? – szája o alakot vett föl, majd hatalmas szemeivel rám nézett.

-Igen.

-M-mióta? Hogyan? És…- kezdte el sorolni a kérdéseket, de még mielőtt túllőtt volna a célon, leállítottam.

-Harry.

-Ja, ö… oké, akkor én, megyek! – majd megfordult, s a kocsiból még intett egyet, végül elűtnt az utca végén lévő úton.

A kis barna ház felé lépdeltem, majd lassan a csengőre tenyereltem. Pár pillanat múlva már nyitódott is az ajtó.

-Te hogy kerülsz ide? – torpant meg hirtelen.

-Neked is szia, Brook. – léptem be az elegáns házba, majd felé fordultam, s egy puszival köszöntöttem.

-Oh… -túrt bele hosszú, barna hajába.

-Miért jöttél? – erőltetett arcára egy halvány mosolyt.

-Okkal kellett volna? – nevetem el magam halkan. Kezdtem kínosnak érezni a beszélgetést.

-Ö… talán menjünk be. – bólintott, majd a nappali felé húzott. Fogalmam sincs, hogy, s miként fogom vele közölni az érkezésem okát,de próbálkozom.

-Igazából tényleg van valami, amiért eljöttem. – hát ez nagyon gáz.

-Várj! Tudom! És sajnálom Niall, de nem gondoltam át eléggé. – kezdte el halkan a fejét rázva, s közben közelebb húzódott hozzám.

-Oh, igen? – na, nem is olyan nehéz ez. De várjunk csak! Honnan tudhatná mi is történik?

-Igen! Tudod, reggel azért nem csókoltalak meg, mert valami átfutott az agyamon. Valami, de nem tudom mi. De most már rájöttem, hogy kit is szeretek. – húzódott még közelebb.

-Hogyan? –kuncogtam fel – szerintem, mi nem ugyanarról beszélünk. – folytattam.

-Akkor miért jöttél? Azt hittem haragszol rám a reggeliért…

-Mi? Nem, dehogy. Én egészen mást akartam mondani neked. – sóhajtottam fel megkönnyebbülten. Mégsem olyan könnyű ez.

-Szeretném ha… ha eljönnél a koncertre. –hunytam le egyik szememet. Tudom, mennyire rosszul érinti is ez az álom miatt. Ezért féltem ennyire ettől a találkozástól.

-Niall… - fújta ki a levegőt a nevemet mondva, s lehajtotta fejét. Kezemmel álla alá nyúltam, s felemeltem fejét. Arca egy vonalba volt az enyémmel, így szemei egyenesen enyémbe ütköztek.

-Kérlek…- suttogtam ajkaira, majd hirtelen ajkaink egymáshoz értek, s gyengéden csókoltuk egymást. Ezt a mostani „szerelmi háromszöget” ezzel a pár szóval tudnám jellemezni; összeesküvés, hazugság, kétszínűség. Nem tudom, talán csak én érzem lezáratlannak ezt az ügyet? Valamiért úgy érzem nem kellett volna ennek a csóknak megtörténnie. De valami miatt viszont még mindig csókolom. Én ezt nem így terveztem!