III.kötet - 7.fejezet - Wet thoughts

Sziasztok! 

Megérkeztem a folytatással, s mint látjátok egészen jól tartottam magamat az időhöz. :) Szeretném megköszönni a kommenteket, a chatbe érkező üzeneteket, a rendszeres olvasókaté s a pipákat! Hamarosan design váltás lesz, ahogyan azt nemrég ígértem, csupán idők kérdése. A mai rész egy nyugodtabb hangvételű, rövidke iromány lett, s jóval inkább a következő fejezetek lesznek izgalommal túlfűtöttek.:) Brooksnak – ahogyan nekünk is ma – esős napja volt, remélem, ez nem tántorít el Benneteket az olvasástól! Még annyit szerettem volna, hogy élvezzétek ki ezt a maradék időt a szünetből, pár hét, és kezdődik a túlélés – már akinek. :)

Hamarosan jelentkezem

Jó olvasást! Ti vagytok még mindig a legjobbak!

xx

Cher Brooks

Cher Brooks

"Mindig az első lépés a legnehezebb. Az első alkalom, amikor először adod meg magad, amikor először mondod ki: igen, belátom, szükségem van segítségre, nem boldogulok egyedül."

Fejemet jobbra-balra ingatva ébredeztem, s mikor szemeim meglátták a napvilágot, képtelen voltam elhinni, hogy tegnap este azt mondtam Dereknek, hogy elmehetnénk a bálra. Nem tudtam, hogy mi üthetett belém aznap este, de ha már így alakult, akkor legalább próbáljuk meg élvezni. Még az ágyamban feküdtem az oldalamon, s a telefonom képernyőjét bámultam, rajta egy közösségi oldal kezdőlapjával, s elterveztem, hogy be kell szereznem egy ruhát a holnap esti eseményre, ugyanis nem voltak olyan stílusú öltözékeim, amelyeket az emberek bálokon szoktak viselni. A mobilom jelzett egy halk csipogással, hogy ideje lett volna a töltőre csatlakoztatni, így ezt meg is tettem, majd a hajamat egy laza mozdulattal összefogtam a csuklómon helyet foglaló fekete hajgumival, majd egy kellemes nyújtózkodás után, kissé még álmosan vettem tudomásul, hogy ma sem virradtunk napsütéses napra. Bár ideje lett volna hozzászokni a hűvös és kellemetlen időjáráshoz, hiszen hamarosan beköszönt majd a tél, és akkor már felesleges lesz siránkozni. Az ágyamat bevetettem, majd a kis fürdőszoba felé vittek lassú lépteim. Elvégeztem a reggeli rutinomat – már ami a fürdőhelyiséget illette – majd a szekrényem volt a soron következő célállomásom, ahol már azt az öltözéket próbáltam megtalálni, amit a nap további részeiben is viselni fogok. A választásom végül egy sötét színű bő, bolyhosnak tűnő hosszú ujjú felsőre esett – amely olyan melegnek látszott, és az is volt, hogy e felé már nem kellett semmit választanom – valamint egy vastag szabású, fekete cicanadrágra. Miután a megfelelő fehérneműt is kiválasztottam, átöltöztem, majd a konyha lett a végső úti cél. Felraktam egy kávét főni, s közben egy serpenyőt is előhalásztam az egyik mély fiókból. Fölvertem két tojást, majd egy – számomra igen ízletes – rántottát készítettem belőle. Fél tíznél járt az idő, mikorra befejeztem a reggelimet, s úgy döntöttem, elindulok itthonról. Mindenek előtt a hajamat igazítottam meg, s illesztettem bele pár hullámcsatot, hogy a kisebb hajszálak is a helyükre kerüljenek. Egy kis sminket is feltettem, amely mindössze egy-egy tusvonalból és szempillaspirálból állt. A hűvös időre tekintettel még egy színtelen ajakápolóval is bekentem a számat. A fekete táskámba bedobáltam a pénztárcámat, és a hiányzó dolgokat, valamint a pár óra alatt ekkorra már feltöltődött telefonomat is. Az ajtóban a lábaimra húztam a színben passzoló cipőimet, majd a kulccsal végül bezárva az ajtót a lift irányába vonultam. Mielőtt megnyomtam volna a gombot, elgondolkoztam, hogy vajon ki lesz a segítségemre az üzlethez jutás kapcsán, sőt, igazából abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán van valamiféle nagy üzlethelyiség a városban. Az egyetlen közeli reményem a két fiú volt, s reméltem, hogy ilyen korai órákban már fent vannak. Sőt, egyáltalán abban, hogy itthon vannak. Egy laza lendülettel megindult a kezem a csengő irányába, végül lenyomtam azt. Mindössze két perc várakozás után ajtót is nyitottak, így megjelent előttem a már ismert fiú, Jason személye egy bögrével a kezében. Gondoltam, most ébredtek.

- Jó reggelt! Ó, Ne haragudj, hogy megzavartalak titeket – utaltam a kezében tartott gőzölgő italra.

- Semmi gond – mosolygott lustán – mit szeretnél? – túrt bele lomhán a hajába, s egy ásítást is eleresztett. Az ajtófélfának támaszkodott, mialatt én elmondtam neki mindazt, amiért valójában itt voltam.

- Szeretnék elmenni vásárolni, esetleg segítenél az eligazításban? Egy plázára gondoltam, tudod, amolyan sok üzlettel teli hatalmas helységre – kuncogtam halkan mialatt az arckifejezése megváltozott.

- Hé, tudom mit keresel – figyelmeztetett szórakozottan. Megdörzsölte a halántékát, majd lassan és értelmesen elkezdte sorolni, hogy mi, merre, hány méter.

- Értem – bólogattam sűrűn – tehát akkor először balra egyenesen, utána az első zebránál jobbra, majd megint egyenesen, aztán balra, végül a szökőkút mellett jobbra less egy körforgalom és ott ki lesz írva a bevásárlóközpont neve – ismételtem meg az előbb elmondottakat. Reméltem, hogy jól.

- Öhm… - gondolkozott el egy pillanatra – igen. Tudod elég sokat fogsz sétálni, messze van gyalog – figyelmeztetett kedvesen. Nem szerettem volna taxizni, buszra pedig semmi kedvem sem volt várni ilyen időben.

- Szeretek sétálni – közöltem vidáman – akkor én most megyek is. Köszi a segítséget! – intettem neki elbúcsúzva, s közben a lift felé ballagva.

- Csak óvatosan! – kacsintott önelégült fejjel, majd bezárta az ajtót. Pár perc elteltével már a hallban tudhattam magamat, ahol a szokásosnál több vendég volt jelen. A saját szobám miatt nem kellett aggódnom, szerencsére még időben meghosszabbítottam a napokban a szerződést. Elköszöntem a recepciósoktól, akik lehetséges, hogy nem hallották szavaimat, hiszen úgy tűnt eléggé el voltak foglalva a szobák és kulcsok kiosztásával. Mikor kiléptem a hotelből, igyekeztem felidézni a Jasonnel való előbbi beszélgetésemet. Tehát először balra kellett fordulnom. Igyekeztem a gondolataimat nem elterelni valami mással, nehogy egy apró részletét is elfelejtsem az irányoknak. A város hatalmas volt emberi szemekkel nézve, főleg így, hogy az utcákon tömegesen sétáltak az emberek, és a kocsisorokból folyton a dudálások zaja töltötte meg a teret. Néhány taxis pár szitokszót is kikiabált a lehúzott ablakán, és én teljesen megértettem őket. Elvégre ki szeret dugóba keveredni? Egészen pontosan úgy negyven percet sétálhattam, s közben megfigyeltem, hogy az égen gyülekezni kezdtek a sötétebbnél sötétebb fellegek. Megázni pedig nem szerettem volna egyenlőre. Mikor végre elértem azt a bizonyos körforgalmat, négy tábla közül választhattam, s azonnal megpillantottam közülük az én célomat. Még úgy száz métert kellett bóklásznom, de az utam már nyíl egyenesen vezetett a hatalmas bevásárlóközponthoz. Azt hiszem, kijelenthettem, hogy ez volt a második ekkora méretű építmény, amelyet láthattam. Talán a londoni üzleteknek nagyobb körítést adtak, de mikor besétáltam a forgóajtón, a lélegzetem szinte elállt. Hatalmas belső térbe nyílott a rengeteg üzlet, egészen pontosan három emeletnyi üzletsor várt rám. Minden világos volt a kinti sötét idő ellenére, az emberek mindkét kezében volt valami; szatyor, táska, étel, vagy éppen a kedvesük oda illő keze. Mivel csábított a boltok szépsége és a benne lévő termékek összessége, úgy gondoltam, kezdem a nézelődést az elejéről, aztán a végére úgyis találnom kell valamit. Nem szerettem volna kifutni a pénzemből – ami ugyan elég volt egy kis időre, de nem örökre. Lassan munkát kellett keresnem – de azért nem szerettem volna megtagadni semmit, amit jó áron kínáltak a vevőknek. Ahogy az üzleteket jártam, csodásabbnál csodásabb ruhákat, nadrágokat és felsőket találtam, legszívesebben elhoztam volna mindegyikből egyet-egyet. De hát, így jár az ember, ha nőből van és szereti ezeket a tipikus lányos dolgokat. Én szerettem vásárolni – főleg, ha volt miből. Gyorsan szeltem át az üzleteket, időközben gyarapodtam egy pár új, meleg felsővel és pulcsival, ugyanis tekintettel az őszre, már kezdték behozni a téli kollekciókat a boltokba. Eddig három szatyor fészkelődött a kezeim között, de a holnap esti bálra még egyetlen alkalmas öltözéket sem találtam. Nem szerettem volna nagyon sok pénzt kiadni érte, ugyanis értelme nem lett volna sok, hiszen mindössze egy alkalomról volt szó. A harmadik emelet elején jártam, s bizonyára azért nem találtam meg eddig a megfelelő holmit, mert túl sok volt a választék. Végül betévedtem egy üzletbe, ahol… ahol temérdek gyönyörű ruhát találtam. És bár még otthon megfogadtam, hogy valami színes ruhát fogok választani, én egyszerűen nem bírtam ellenállni annak a fekete ruhának. Pedig megpróbáltam, esküszöm! De valahogyan csábított, teljesen elbűvölt az a darab. Vékony pántjai voltak, felvéve bokáig érhettek, volt egy belső része is, hogy ne legyen túl átlátszó és az anyaga, amolyan selyemhez hasonlítható volt. Azonnal megkerestem a saját méretemet belőle, majd leakasztottam a vállfájával együtt a fém rúdról, s az öltözőbe siettem vele. Pár pillanaton belül már rajtam volt a ruha, s eldöntöttem: nekem ez kell. Abban a pillanatban szépnek éreztem magam, a ruha adott valamennyi önbizalmat. Visszavettem a saját ruháimat, majd a ruhával a kezeim között a kasszához sétáltam. Fizettem, végül a negyedik szatyor is az ujjaim köré tekeredett. Úgy gondoltam minden készen áll ahhoz, hogy holnap elindulhassunk a bálra. A ruha tökéletes volt, a hangulat pedig adott lesz.

Fél óra múlva már hazafelé sétáltam a kis tasakokkal a kezeimben, s talán három – hozzáteszem nagyon hosszú – utcányira voltam a hoteltől, mikor megpillantottam az egyik kereszteződés után egy cukrászdát. Idefele jövet ez nem tűnt annyira fel, de ahogyan néztem, az idő is rendesen eltelt, én pedig megkívántam egy kis édességet. Mellesleg nem ártott volna szednem a lábaimat, ha nem akartam megázni. Amíg én a plázában eltöltöttem az időt, addig a sötét felhők teljesen ellepték az eget, s szinte fekete volt már fölöttünk a tér. Átsuhantam a zebrán, majd megnézve merről jöttem, beléptem a cukrászda ajtaján. Halk zene szólt odabent, és belülről nyílt egy hatalmas terasz az udvarra. Fehér volt minden, és nem éppen volt üres a helység. A pultnál álltam sorba, és rengeteg sütemény közül választhattam.

- Szia! – fogadott kedves mosollyal a kasszánál álló lány – Mit adhatok? – kérdezte udvariasan. Hosszú barna haja a melle alá ért, és be volt fonva. Bájos arca volt, és nem lehetett több tizenhétnél.

- Szeretnék egyet abból a marcipánosból – mutattam az adott édességre – valamint kettőt abból a brownieból – mutattam egy másik irányba.

- Elviszed vagy itt fogyasztod? – kérdezte, mielőtt elkezdte volna pakolni a süteményeket valamire.

- Azt hiszem, itt fogyasztanám – kedves mosolyt küldtem felé, mire leemelt egy fehér tányért, s ráhelyezte az előbb említett süteményeket. Fizettem neki, aztán leültem az egyik szimpatikus asztalhoz. Direkt nem ültem ki a teraszra, hiszen percek kérdése volt, hogy mikor szakad le az ég. Csak egy órát töltöttem a finomságokkal teli helyen, és, úgy gondoltam, éppen ideje volt indulni. Távozásomkor elköszöntem, majd a lábaimat szedve elindultam a hotel irányába. Pár utcányira lehettem, mert már kezdett ismerőssé válni a környék. Imádkoztam, hogy legalább a saját utcánkat érjem el, mivel nem volt nálam esernyő, és nem szerettem volna több száz métert futni a pocsolyák között. Aztán történt valami. Egy hatalmas dörrenés hallatszott, s hirtelen minden ember az égre tekintett az utcán. Első dörgés. A lábaimmal szinte már futólépésben raktam egymás után. Aztán villámlott. Teljesen megvilágosodott egy pillanatra a terület. Második dörgés. Ekkor beértem az utcánkba, s ezzel egy-időben az első esőcsepp is megismerkedett a fold páratlan felületével. Leesett a második csepp is, a dörgéseket pedig innentől nem is számoltam. Őrölten rohanni kezdtem, s félúton a hotelhez sajnos elkapott a zápor. Mikor elértem a végállomást, egy percre megkellet állnom, hogy kifújhassam a levegőt, s hogy egy kicsit megszáradjak. Elvégre nem mehettem be csurom vizesen egy szállodába, amely aulája tele volt emberekkel. Végül kipihenten sétáltam be a helységbe, megpróbáltam mindenkit kikerülni, s a lifthez lépve, épp időben nyomtam meg az én emeletemre vivő gombot. Innentől már minden mehetett a maga módján. Ettől rosszabb, már úgysem lehetett. Vagy ezt sosem szabad mondani?