III.kötet - 10.fejezet - Naughty dreams

Sziasztok Drága Olvasóim! :)

Meg is érkeztem a folytatással, ahogyan ígértem, bár igaz, picit a késői órákban. Talán kissé unalmas lehet a rész egyesek számára, de ilyen is kell, hiszen köztudott, hogy ebben a  blogban azok a részek, amelyek kissé lazább hangvételűek, annak a végén mindig van egy kis csattanó! :) Ahogyan most is, szóval várom a találgatásokat, hogy vajon ki lehet majd az a bizonyos vendég! :) Apropó, a design hogy tetszik Nektek? :) Igyekeztem kicsit komolyan irányba terelni a dolgokat a külsőt illetően. Remélem sikerült.

u.i.: 10 days until Christmas!

Jó olvasást!

Hamarosan jelentkezem!

Cher Brooks

<3

Mint mondtam, nehéz a beletörődés.

Számomra legalábbis rettenetesen. Így mikor reggel az ablakon kopogó vízcseppek felébresztettek, már akkor eldöntöttem, hogy egy darabig nem fogok kimozdulni a házból. Semmi értelme nincsen. El kell tudni fogadnom, hogy kármennyire is szerettem volna, számomra nem jött be az új élet elkezdése… Szóval a tanulság az, hogy soha nem szabad felkészületlenül nekivágni valaminek, ami új. Az évek során rájöttem, hogy reménykedni is felesleges. Az élethez határozottan kellene hozzáállni. Mondom ezt én, aki a leginkább labilis életéről híres. Az élet furcsa fintora, hmm…

Az ágyamban heverészve messziről figyeltem a tegnap este maradványait, s legfőbb mocskát, s szennyét. A kezeim közé húztam azokat a bizonyos képeket, s egy valós utolsó pillantást vetettem rájuk, mielőtt megsemmisíttettem volna őket. Nem tudtam elképzelni, hogy hogyan létezhet ennyire nagy hátsószándékú ember ezen a Földön. És még milyenek lehetnek… Az elején még ment a szépítés, a gyönyörű csábító szövegek, meg hogy semmi gond nem lesz. A képekre rá sem bírtam tovább nézni, egy dühös mozdulattal eldobtam őket a kezeim közül, s így azok szétszóródtak a föld valamely pontjain. Az első könnycsepp forróságát megéreztem hirtelen a hideg arcbőrömön, mely egészen lefolyt ajkaimig, s így megérezhettem annak enyhén sós nedűjét. Az elsőt követte még úgy harminc, s a tüdőm majd kiszakadt a helyéről minden egyes pillanatban, amikor csak belegondoltam, hogy mi is történt velem. Abban a percben azt kívántam, bárcsak ne létezne Mexikó, hiszen akkor nem szerepelt volna a turné dátumai között az a város. Az a hely, ahol tulajdonképpen minden elkezdődött. Bárcsak otthon maradtam volna! Bárcsak Londonban lehetnék, bent az örökölt házamban, egy macskával. Nem lenne semmi problémám, csak egy exként élhetnék és dolgozhatnék egy kellemes csendes kis munkahelyen. Mindez még meg is történt volna, ha nem szúrom el. Én megtettem.

A nap folyamán nem voltam hajlandó kikelni az ágyból, mindössze annyi időre, amíg elcsoszogtam a konyháig, s begyűjtöttem egy tálcára mindenféle harapnivalót. Tulajdonképpen csak gyors-kaja, gyümölcs és nassolni-való, valamint rengeteg csoki került a szervezetembe, így estére valószínűleg egy felsőfokú édesség mérgezést szenvedhettem. Talán a vércukorszintem is megnőtt egy kicsit. A laptopomon megnéztem a legújabb filmeket, s végre volt időm elolvasni a legfrissebb híreket. Például, megnéztem az időjárás jelentést, miszerint még egy hétig ilyen időjárást tudhat magánénak Philadelphia. Ha egy kissé elvontabbá teszem ezt a tényt, akkor nagyjából ez azt jelenti, hogy még egy újabb hétig kell elviselni az élet mély pontját, és aztán következik majd valami jó és új. Nem tudom, miért tulajdonítok az esőnek és a viharos időjárásnak efféle negatív jelzőket és ismereteket, de ez eddig valahogyan mégis bevált.

Jut eszembe, talán már hallucinálok is. Éppen egy banánt majszoltam egy sorozat részei között, mikor meghallottam a csengő éktelenkedő zaját. Először nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet, na meg valljuk be nem is szerettem volna senkivel sem találkozni ilyen állapotban. Az is megfordult a fejemben egy kósza gondolat erejéig, hogy… mi lenne, ha szépen, csendben és lassan, egyedül hazautaznék. Igaz, pár hete még azt gondoltam, talán ez az én igazi, s valós otthonom. Erre most visszakívánkozom oda, ahonnan olyannyira menni akartam. Már magamra sem ismerek. Bárcsak vége lenne ennek a szörnyű rémálomnak!

Aztán hallottam, hogy a csengő egy újabb ricsajjal zengette körül a szobát. Ezután két érdekes és félénk, talán bátortalan kopogás követte az éles hangot. Kezdtem egyre inkább félni egyedül a félhomállyal körülvett szobában, s már az is megfordult a fejemben, hogy talán az elrablók jöttek értem vissza. Bár arról fogalmam sem volt, hogy vajon honnan is tudhatták volna meg a hollétemet. Hiszen be sem vagyok jelentve, még jelenleg is csak átutazó a státuszom. Hisz semmi sincs még, ami ide kötne.

Lassan elnyomott az álom, hiszen a napom túlnyomórészt semmittevésből állt, így délután a mennydörgések hallgatása, s a gyönyörű tiszta fehér falak egyfajta szorongó érzést biztosítottak számomra. Ráadásul hideg is volt, de nem volt kedvem betakarózni. Rettenetes érzés volt az, ahogyan így elhanyagoltam magamat.

Álmodtam. Kezdjük azzal, hogy nagyon régen álmodtam.

Szép volt, s két főszereplő volt. Az egyik én voltam, a másik pedig Harry Stíles. Éppen egy tengerparton tengettük az óráinkat, s élveztük egymást, s egymás társaságát. A forró homokban Harry szinte meztelen testtel feküdt, egyetlen ruhadarab, a fürdő alsója takarta el a csodás vágyát. Egyetlen takarója volt még, avagy az aranyló homok, mely tapintása lágy és kellemes volt. Egyszerűen átélhetetlen látvány volt, ahogyan a testét folyton csapkodta ütemesen a hullámok ringatózása. Beszéltünk mind a ketten, de nem értettem magunkat. Én mellette feküdtem, s bámultam őt, ő pedig ugyan így tett. Hirtelen a hátamra fordultam, s túl naggyá lett a csend körülöttem. Érdekes pillantásokat vettettem magam köré, s nem találtam Harryt sehol. Vajon hová tűnhetett? Kiáltoztam, de egyszerűen nem hallottam magamat. Sikolyaim nem találtak kiutat, s elveszett némasággá alakultak. Egyszer csak elsötétült minden, majd az álomból egy hatalmas férfi sikoly ébresztett fel.

Levegőért kapkodva ültem fel az ágyamban, s azonnal felkapcsoltam az éjjeliszekrényemen lévő lámpát. Izzadság cseppjeimet a kézfejemmel töröltem le, s hangos lélegzetvételeimet csillapítani próbáltam. Hogy válhat egy ilyen szépen kezdődő álom, ennyire félelmetesség és szörnyűvé? Mintha nem is mi lettünk volna.

Mikorra sikerült lenyugodnom, egy villámlás fénye és csattanós hangja kizökkentett, s tekintetem azonnal a fény irányába szegült. Jobbnak láttam inkább elaludni, hogy véget vessek ennek a napnak. Attól függetlenül, hogy még csak a kora esti órákban jártunk. Ha mostantól minden napom így telik majd, akkor inkább a halált választom. Igen, még mindig jobb, mint ami most van. Halál… Érdekes gondolat…

2 nappal később

Két nap telt el, és rájöttem, a lehető legrosszabb gondolat a halál volna. Két nap telt el, s tudtam mit kell tennem. Ez igazán hosszú idő. Ez alatt a telefonom bővelkedett számtalan nem fogadott hívásban, s nem is érdekelt, hogy ki volt a tárcsázó. Jobb ötletnek tűnt lenémítani a készüléket, s csendben összeszedni magamat a földről. Elkezdtem odabent tornázni, és olvasni. Egy hónapot adtam magamnak. Ez idő alatt kell találnom magamnak munkát, illetve ha nem sikerül, a b terv válik valóra, miszerint hazautazom. Így bárhogyan is alakul, valahogy biztosan történni fognak körülöttem az események.

És bár a pénzem még volt egy kevés, repülőjegyre legalábbis mindenképp, azért el kellett kezdene spórolni, s ami a legfontosabb, ki kellett mozdulnom a házból. Elég szörnyű lett volna, ha itt poshadok még egy hétig… így hát eldöntöttem, hogy az utolsó pénzköltésem lesz a mai napon egy kiadós reggeli a hotel étterméből. Így rendeltem is magamnak egy kevés rántottát, zöldségsalátát, pirítóst és friss narancslét, hogy mindenképp jókedvűen folytassam a napot. És bár próbáltam kerülni a témát, azért mégis szóba kell hoznom Dereket is. Tudom, hogy hívott és keresett is, de csak aznap este. És mivel azt kértem tőle, hogy szeretnék egyedül lenni, így megértem, amiért nem akar velem további kapcsolatban állni semmiféle formában. Hiszen mégiscsak egy idegen volnék számára, nemde? Ő meg egy szexi, amerikai srác, tele önbizalommal és életerővel. Miért foglalkozzon egy olyan lánnyal, aki mindezeknek a teljes ellentéte? Egyszóval teljesen megértem őt.

Úgy döntöttem, míg a pincér megérkezik a rendelésemmel, addig próbálok magamnak egy normális külsőt varázsolni. Egyszóval megmostam a fogaimat, kifésültem a két nap gubancait a hajamból, s eltüntettem a sötét karikákat a szemeim alól. Épp egy ruhát próbáltam választani, mikor csengettek. Őrülten csúsztam át a folyosón az ajtóig, hiszen már éheztem egy kis friss ételre.

- Jó reggelt! – köszöntött a pincérnő egy halvány mosollyal – Öné a lesz a rántotta, a saláta és a narancslé? – kérdezte sorjában az ételekre mutogatva.

- Ó, igen. Már nagyon vártam! – viszonoztam a kedves gesztusát, majd átadta nekem a tálcát.

- Jó étvágyat és további szép napot! A számla a tányér alatt található – közölte, majd elbúcsúzott, én pedig bezártam az ajtót. Még éreztem, hogy a rántotta forró volt, így gondoltam, amíg az kihűl, én átöltözök. Egy fekete melltartóra a hűvös idő miatt egy rózsaszín, bő hosszú ujjú felsőt húztam, valamint egy melegítőnadrágot és fekete zoknit húztam a lábaimra.

Amint leültem az asztalhoz, azonnal kezeim közé fogtam a villát, s egy hatalmas adagot a számba lapátoltam az ízletes tojásból. Egy ideje már jóízűen faaltoztam, mikor újból csöngettek. A narancslével a kezemben a hang irányába indultam, s közben megtöröltem a számat egy szalvétával. Gondoltam, biztosan csak elfelejtettek valamit, így mikor az ajtón a zárakat kinyitottam, a mosoly azonnal lehervadt a számról, s számban tartott kortyot pedig majdhogynem a látogatóm arcába köptem. Még jó, hogy volt egy kis polc mellettem, amire le tudtam rakni a poharat, amely majdhogynem a földön landolt az illető látván. Egy mély levegőt kellett vennem, mielőtt bármit is mondhattam volna.

- Te meg mit keresel itt?