Are you single?

Sziasztok!

Hát... Eljött ez az idő is. És bár jobb később, mint soha, én mégis most jelentem be, hogy a vége előtt járunk 3 résszel. Aztán lesz egy max. egy hetes szünet, de lesz még nem is egy meglepetésem a szünetre, szóval ne menjetek messzire.No, de ezekről majd később... Az utóbbi időben kaptam pár díjat, ami hogyha érdekel benneteket, akkor a Díjak menü pontban érhetitek el. Itt is szeretném megemlíteni, hogy kérhettek tőlem a blogjaitokra Tanácsot ill. Kritikát. Nos, most így ennyi lenne. Kicsit rövid rész lett, de izgalmas:) Az évben ez az utolsó rész,(szerintem)úgyhogy Kellemes Ünnepeket Mindenkinek. Íme, a 47.! Jó olvasást!

p.s.: Egy kis meglepetés, Nektek! Katt!

xoxo Cher,

„Amikor rátalálsz valami értékesre, szorítsd mindkét kezeddel, és ne engedd el. sose felejtsd el , hogy a jó dolgok nagyon ritkán jönnek el kétszer !”

Már semmi sem a régi. Már minden más. De hát mit is gondoltam? Egyszer úgyis mindennek vége kell, hogy legyen. Nagyon látszik, hogy a kapcsolatunk sem a régi és már az egyik oldalról nincs meg hozzá az ami. Valamiért elveszett. És ezért egyáltalán nem Őt, vagy Engem kellene okolni. Nem is kell. Itt csak az érzések változtak. Minden kapcsolatban csakis az érzések változnak. Semmi más. Nem az emberek. Nincs köze ehhez Tay-nek, vagy ismertebb nevén Taylor-nak, én megértem, ha Harrynek Ő jobban kell. Hisz’ híres, gazdag, tehetséges, okos… és talán többet tud nyújtani neki, mint Én. Csak ennyi futott át az agyamon, mikor Harry fölvette a telefont az étteremben, s ezért tettem azt, amit. De az biztos, hogy nem cselekedtem rosszul.

Mikor már vagy öt-hat perce tűnt el Hazza a mosdóba, úgy gondoltam nem kell tovább várnom. Tulajdonképpen mit is keresek én már Itt? Ez teljesen egyértelmű, csak még nem vallotta be. Esetleg csak az én képzeletem szüleménye ez az egész? Lehetetlen…  Nem érdekeltek sem az utcán lévő fotósok, akik talán az egyik fa, bokor esetleg tábla mögött bujkálva álcázzák magukat egyszerű embereknek, éppen rám figyelnek, és ugrásra készen várják, mikor lép ki az ajtón a nagy Harry Styles és a kishitű barátnőcskéje Cher Brooks, nem érdekelt. Már nem érdekelt… Vagy a talán őrült fanok játéka velünk, ez sem. Csakis az, hogy minél előbb tűnjek el arról a helyről, s üljek be egy erős italra valahová, esetleg engesztelődjek. DE nem, ez nem rám vall, ezért csak Harryt és a pincért figyelmen kívülhagyva sietősen távoztam a helységből. Sajnos túl lassú voltam…

-Hé, Brook! –szólított meg az ismerős hang. –Állj meg! – Csak mentem tovább, s leinteni készültem egy taxit, mikor utolért. Talán mégis kíváncsi lennék egy magyarázatra?

-Mi történt? Miért hagytál ott? És most hová mész? Mi a baj? –záporoztak felém a kérdései, amelyekre legszívesebben csak egy szóval válaszoltam volna, de az túl nyílt, úgyhogy inkább maradtam az egyszerű, és gyors megoldásnál. Ami egyenlő egy nagy hülyeséggel.

-Nem gondolod, hogy kicsit gáz, hogy otthagyod a csajodat egy –mondhatjuk- randi közepén, csakis azért, hogy telefonálgass egy ri… -keltem ki magamból, majd az utolsó szónál egy mély levegőt vettem, s abbahagytam, még mielőtt meg nem bántom vele. Kit érdekel?

-Hogy mi? –rázta a fejét- Sajnálom, de fontos volt és csak a… a managementtel beszéltem egy koncertről. –Rosszul hazudsz Harry.

-Tudod mit? Nem érdekel. – vontam vállat, majd beültem a már rég előttünk várakozó taxiba, s a cím bediktálása után, kértem, hogy a lehető leggyorsabban vigyen a célhoz.

Magam sem tudom miért, de valahogy nem a párnába dőlős, zokogós feelinghez volt kedvem, hanem beszélni akartam Vele. Hiszen, Ő megért. Ő Harry után a második személy, aki megért. És most meg akartam tenni. Érezni akartam. De bár tudtam, hogy címlap lesz az előbbi kis jelenetből, nekem akkor is mindennél többet jelent az őszinteség. Vajon mióta tarthat?

Láb remegve, gyors szívdobogással, tenyér izzadva és nyugtalanul néztem ki az autó ablakán. Vártam, hogy érjünk már oda, de egy gyors pillantást vetve a vissza pillantó tükörbe, megriadtam. Nem akartam hinni a szememnek. Még erre is képes. Az a kocsi jött mögöttünk sebesen, melyben még mi jöttünk Harryvel az étterembe. A rendszám is egyezett, és a sofőr is.

-Menjünk gyorsabban!- utasítottam a talán harmincas éveiben járó férfit, aki azonnal reagált.

-Hölgyem, ez a maximum sebesség ekkora tömegben.

-Akkor rázzuk le azt a kocsit! –mutattam a mögöttünk álló fekete Range Roverre hátra. Nem is kellet több neki. A legközelebbi kanyart, ami mellesleg jobbos volt, úgy vette be, hogy majdnem kiszálltam a kocsiból, de amúgy semmi gond. Kiérve a Times Square-ról egy kisebb mellék utcára értünk, ahol már nem láttam mögöttünk Harryéket.

-Ez gyors volt. –nyögtem ki, ahogy megláttam a hotelunkat. Majd a pénztárcám megkeresése után, átnyújtottam a kívánt összeget a fuvarért, s kiszálltam a kocsiból. Körülnéztem, majd szinte észrevétlenül berobbantam a helységbe. Gyorsan a lifthez szaladtam, majd a beszállás után rövid idő múlva távoztam is a kis kabinból, s még mielőtt a már kezemben lévő kulccsal kinyitottam volna az ajtót, hallgatóztam, hogy Harry vajon bent van-e. Mivel nem tapasztaltam semmiféle zajt, benyitottam majd a táskámat az ágyra dobva rohantam be a fürdőbe. Becsaptam magam után az ajtót, majd lerogytam a földre és meghazudtoltam önmagamat. Eszembe jutott egy idézet, amelyet nemrégen olvastam egy közösségi oldalon.” A lány, aki sebezhetőnek tűnt, megtört. A lány, aki annyira erősnek látszott, összeomlott. A lány, aki mindig nevetett, most zokog. A lány, aki sosem hagyta abba a próbálkozást... most végleg feladta.” Ha nem is igaz Rám, akkor a mostani helyzetre biztosan… A tekintetem hirtelen Harry neszesszerjére tévedt. Bele gondoltam, mi lenne, ha… Nem, az nem lehet. De hát muszáj! Egyre nagyobb volt a kísértés, és végül megtettem. Soha nem hittem, hogy képes lennék ilyenre, de megtettem. Csak azon kaptam magamat, hogy a kis táskájában turkálok, és keresem a most legmegfelelőbb eszközt. És végre megtaláltam. Nagyon el volt dugva, a borotva, fésű, parfüm, arc szesz és különböző dolgok mellett, ez a kis tasak. Ahogy a kezembe fogtam a nyirkos –bár nem tudom mitől- pengét, leültem a kád szélére, s onnan néztem magamat a tükörben. Ha most lehetne egy kérdés, amire most azonnal választ kaphatok, biztos az lenne az első, hogy ’Miért Taylor?’ nem. nem is… Miért pont Én? Igaza volt Lillynek… vigyázni kellett volna Harryvel, és nem csak úgy beleugrani ebbe a kapcsolat dologba. Igazuk volt. Neki egy énekes, vagy egy szexi top modell kellett volna… Nem én… egy egyszerű ember… Már pont hozzáért a csuklómhoz a penge éle, mikor egy hangos ajtó csapódás hallatszódott, és szapora cipő kopogás. Kérlek, Istenem! Csak ne Harry legyen az! Bár még átgondolni sem volt időm, mit is mondok ha meglátnak Így, bárki is legyen az. Az ajtó kicsapódott, és belépett rajta az a személy, akiről a taxiban gondolkodtam.

-Cher! Te meg mit művelsz? – nyíltak tágra szemei, majd kikapta a kezemben lévő hideg tapintású pengét, s beledobta a csapba.

-Én…én csak… Elegem van, Nall! – nem tudtam, mit is mondhatnék, hisz’ nem tudom beszélt-e Harryvel.

-Egyáltalán te mit keresel Itt? –kérdeztem leszállva a kádról.

-A recepciós megállított, mert azt mondta elég zavartan és sietősen jöttél ide. Mi történt veled, Brook?

-Már figyelnek is? – tettem föl a kérdést sokkal inkább magamnak. Mi közük van számomra ismeretlen embereknek hozzám?

-Beszéltél Harryvel? – kérdeztem lesütött szemmel Nialltől, majd a tükör felé fordítottam az arcom.

-Kellett volna?-kérdezett vissza, majd mögém lépett. Kihasználva az alkalmat megfordultam, s szorosan magamhoz húztam. Arcomat pólójába fúrtam, s kitört belőlem a zokoghatnék. Megtörtem. Ismét…

-Niall. –szólaltam meg végül. – Te mit tennél, ha megcsalna téged a barátnőd? Vagyis… félrelépne…

-Hogy mi? -Tolt el magától kissé, majd lenézett a földre.- Nem tudom… Szomorú lennék, és szakítanék vele… vagy én is megcsalnám valakivel, és akkor kvittek vagyunk… Nem tudom. Miért?- szemeit az enyémekbe fúrta, s nem kellett válaszolnom, gondolom leesett neki így is. Elengedtem, majd kisiettem, s leültem az ágyra. Ki tudja, mit művelhettek ebben az ágyban? Undorító. Harry engem is jól lefektetett, aztán –mondván- nem vagyok túl jó, eldob, s jöhet Taylor. Niall azonnal utánam jött, s leült mellém.

-Harry ezt nem tenné. Valamit félreértesz. –mondta.

-Ó, dehogynem. Én is csak arra kellettem neki, de pontosan ugyanarra, mint Caroline, vagy a többiek. Nem is érdekel…-ohh, dehogynem!

-Elmesélnéd nekem is azt, ami most a fejedben összekavarja a dolgokat? –kérdezte. Bólintottam, majd elmondtam neki az éttermi incidenst, s a taxis „üldözést” is.

-Nem ismerek Harryre. hogy tehette ezt? Akkor ezért nem jött el arra a próbára…-gondolkozott hangosan.

-Nem ment el egy próbára? – kérdeztem vissza. Már az életét is elhanyagolja…

-Nem. Vagyis de… csak éppen fél órás késéssel, és utána meg magyarázkodott. Louis azonnal levette, hogy valami nincs rendben. Nem mesélte?-kerekedtek el a szemei.

-Ezt elfelejtette említeni.

-Most mit akarsz csinálni?-beletúrtam a hajamba, majd nevetve válaszoltam.

-Vagy jól berúgok vagy elmegyek bulizni a csajokkal. Vagy…

-Vagy?-nevetett föl édesen.

-Csókolj meg.-feleltem egyszerűen.

-Mi?- értetlenkedett, mintha nem is tudná, mit akarok.

-Csak…csókolj meg. –majd elbambult.

-Hé! Nem azt mondtam, feküdj le velem! Vagy…van barátnőd? –gondolkoztam el.

-Nem, nincsen, csak… ugye nem fogod megbánni? Lehet, csak félreértés az egész,ami Harryvel van. – Megráztam a fejem, mire rövid idő után aprót bólintott, majd az arca közelített felém. Nem szerettem volna az utolsó pillanatban meghátrálni, de nem is akartam. Már vészesen pici távolság lett közöttünk, mikor ajkaink már súrolták egymást, lépett.

Mohón faltuk egymást ajkait, és bár nem így tervezte se Ő, sem Én, nem bánom. Hirtelen hátradőltünk az ágyon, s úgy folytattuk tovább. Keze a hátam közepén bóklászott valahol, míg azén ujjaim a haját túrták. Hirtelen, mintha villám csapott volna közénk, szétváltunk, jobban mondva elhúzódtam tőle, s fölültem. Az alsó ajkamat beharaptam, s a hajamba túrva néztem  fekvő barátomra.

-Én… sajnálom, csak..izé.-dörzsölte idegesen a tarkóját.

-Hé, ne kérj bocsánatot, hisz’ ha úgy nézzük szingli vagyok…és te is.

-Hát persze. –mosolygott.

-Kérlek ne szólj a többieknek Harryről…-bukott ki belőlem. Bólintott. Lehet, hogy most mindenki, egy hatalmas r*bancnak gondol, de hát…képzeljétek magatokat az Én helyzetembe. Ti mit tennétek? Na jó, de hát nem olyan egyszerű megbeszélni a dolgokat. És az sem jó ötlet, hogy Taylorral beszélgessek el. Nem, nem és nem! Én biztos, hogy nem fogok rákérdezni Taylorra, Hazza pedig magától nem fogja elárulni a kis titkát. Hm… Már van is egy ötletem.

-Már tudom mit fogok csinálni. – örvendeztem. Bár nem biztos, hogy jó ötlet, az garantált, hogy kiderül az igazság. Niall csak mosolyogva kémlelte arcomat, majd megszólalt.

-Szerintem jó ötlet.

-Micsoda? – talán belelát a fejembe?

-Amire gondolsz.- elmosolyodtam. Sajnos fölállt, majd megindult az ajtó felé.

-Most hová mész? –húztam vissza. Nem szeretném, hogy bármi gond legyen ebből a kis…aha „kis” csókból, de bármennyire is fáj, vagy nem fáj, azért be kell vallani : Jó volt. Eszméletlenül jól csókol.

-Niall. Mit jelentett neked ez a csók? – a kérdésem után, egy rövid csend állt be. De nem a kínos fajta. Éreztem, tudtam, hogy gondolkodik, vajon mit is mondjon. Láttam, hogy ott van a nyelvén a mondat, vagy akár csak az az egyetlen szócska, de nem meri, vagy csak nem akarja kimondani.

-Jó volt? –kérdeztem újra. Hátha válaszol.

-Jó.-felelte, majd szorosan magához vont, s pontosan abban a pillanatban lépett be az ajtón Harry. Tekintetével ölni lehetett volna, szemei szikrákat szórtak, s nyakán az ütőér erősen kidudorodott.

-Te mi a jó büdös francot művelsz itt, Niall? 

And i you, only you

Sziasztok!

Késtem, és sajnos rengeteget... Sajnálom, ígérem többet nem fordul elő, de a nyomós oka az ötlet és a folytatás volt. Később kiderül, mire is gondolok,de itt a várva várt rész és a lényeg; Köszönöm a 20 véleményezést és a 5 kommentet Íme a 46.!

U.i.: Létre jött a blog Facebook oldala is, amely egy régebbi szavazás kért eredménye. Megtalálhattok rajta friss infókat,  az új részekkel kapcsolatos ízelítőket és játékokat:) Úgyhogy Katt&Lájk -> MY WORLD IS LIKE NOBODY ELSE'S  

xx Cher,

...1 héttel később...

Egy hét... Összesen ennyi idő telt el azóta, hogy megkaptam apám halál hírét. Egy hét. Ennyi telt el azóta, hogy megtudtam, nem igazán áll valami fényesen a kapcsolatunk Harryvel. Egy hét. Ennyi idő telt el azóta, hogy megtudtam; anyám New Yorkba menekült. Csupán csak ennyi idő telt el azóta a borzalmas nap óta, amely lehet, hogy jobban megváltoztatta az életemet, mint az, hogy találkoztam a One Direction-val. Amikor Hazzának elmondtam, hogyan is döntöttem apám kérésével kapcsolatban, nos... kissé kiakadt, hogy miért nem engedem, hogy velem jöjjön. Bár szerintem ezt ő is pontosan tudta, hogy nem jöhet velem, hisz ott a banda. A koncertek, interjúk és fotózások. Talán csak hirtelen felindulásból mondta, de nem is lényeges, hisz' a kis veszekedésünkre rá egy órával közölték a fiúkkal, hogy New Yorkba kell utazniuk egy nem is akármilyen koncert miatt. Meghívást kaptak a Madison Square Garden arénába, amit persze el is fogadtak, hiszen ki utasítana el egy ilyen fellépést?

Sajnos több rossz oldala is van ennek az utazásunknak. Még csak negyedik napja, de az én drága édesanyámat nem találtam a megadott címen. Gondolom megtudta, hogy utána jöttem és most fél, hogy mi lesz. Igazából én is félek, hogy mi lesz, mert már elterveztem a dolgokat -sajnos- amiért előre tudom, hogy egy életen át fogom kínozni magamat... A másik pedig, hogy Harryvel szinte - na jó, semmit - nem beszélünk. Az MSG-es koncert után egyik este sem jött haza a hotelba, s a többiekkel is csak találgattunk -bár szerintem inkább csak nem mondták meg- hogy hol is van. Ha pontos akarok lenni,akkor úgy mondanám, hogy az életét az újságokon és a médián keresztül követem. 

A többiekről? Nos... Zayn és Perrie úja együtt vannak, és boldogok. Pezzel az elején nem volt jó kapcsolatunk -hmm..régi emlékek- de azóta kibékültünk és nagyon jól el vagyunk. Újabban trend lett a Twitteren a #Zerry és #PHairP és hasonlók. 

Louis és Eleanor szintén a régiek maradtak. Szeretik egymást, s minden idejüket együtt töltötték/ik a koncert után. -Egyébként most valahol épp a Times Square-en sétálgatnak-.

Liam és Danielle pedig a "kis" szünet után ismét egymásra találtak és ezt meg is látni, hisz Li sokkal boldogabb és látjuk már azt az igazi mosolyát. Daniról szintén elmondható ugyanez. Sajnos Danit az egyik Square-n megtámadta egy rajongó, de semmi baja nem lett. #LiamandDanielleLove

Niallerel pedig fölfedeztük a város legjobb kajáldáit és boltjait. #WeLoveNialler

Harryt pedig mondanom sem kell. Ahogy az előbb említettem nem beszélünk, sőt újabban összehozta a média Taylor Swiftel, ami persze nem igaz -legalábbis ezt állítja-.

És végül Én. Van egy mondás, miszerint a Drectionerek jobbak, mint az FBI. Bármennyire is érdekes, igaz! A képet, amit Hazz kiposztolt a Twitter profiljára -amin ketten vagyunk- onnantól mindenki próbálta kitalálni, kideríteni, hogy ki is lennék Én. Sajnos vagy nem sajnos kiderítették, hogy hány éves vagyok, hol lakom, mikor születtem, a nevemet, a kapcsolataimat és nővéremre is rájöttek... Tulajdonképpen onnan tudtam meg, hogy ismernek, mikor Niallel elmentünk az előbb említett helyekre, s a taxiból kiszállva záporoztak felénk a kérdések és mindenki képet akart velünk készíteni. Nem sok, olyan húsz-huszonöt rajongó... Bőven elég volt ennyi arra, hogy pánik rohamot kapjak és kitérjek a kérdések elől, s ezért berohantam az egyik legközelebb lévő boltba. Aznap persze már nem is mentem sehová, csakis arra összpontosítottam, hogy próbáljon megszűnni a hotel előtt lévő rajongók tömege és persze hangja. 

Már csak négy nap és hazautazunk. Jobban mondva hazautaznak a Fiúk és barátnőik. De erről majd később. Jelenleg a hotel halljában várakozok, hisz megbeszéltünk Harryvel egy találkát -végre-. Az eddigi három nap alatt, most találkozunk másodjára...- már az első napon próbára illetve interjúkra mentek, így Danival és Perrievel töltöttem a napom-. A nagy gondolkodásom közepette megzavart egy hangos ricsaj és vaku villanások. Bár ne néztem volna oda... Úgy tűnik ma sem megyünk sehova. Harry barátom lépett be azon az ominózus üveg ajtón két testőr kíséretében. Ahogy intettem neki, egy halvány mosoly ült ki az arcára, s ezt látván én is eleresztettem felé egy mosolyt. Mellém érve, másoknak nem láthatóan kézen fogott, s látó távolságon kívülre vont. Ott aztán két kezét derekamra tette, így közelebb vonva magához, s ajkait enyémre tapasztotta, s egy hosszú csók erejéig ott tartotta. Már nagyon hiányzott az érintése, s jelenléte. De ha arra a pár másodpercre is, az egekben éreztem mellette magamat. 

-Hiányoztál.- öleltem magamhoz újra.

-El sem tudod képzelni, mennyire.-folytatta mondatomat. Mélyen szemébe néztem, majd kinéztem az őrjöngő rajongókra és a lesben álló fotósokra.
-Biztos vagy benne, hogy jó ötlet elmennünk? - vágtam egy furcsa fintort, amin halkan felkuncogott, majd egy jobb ötlettel állt elő. Khm...
-Hé, nem lesz semmi gond... -kezdte, de éreztem, hogy ez a gondolat befejezetlen maradt, s már folytatta is- de ha szeretnéd fönt is találunk programot.- bökött fejével a lkoztályok felé. Ekkor láttam meg fején a sapkát, amit ezidáig észre sem vettem, hogy ott van, és ha lefotózták, már pedig biztos, hogy lefotózták, akkor lesznek újabb találgatások, hogy vajon nővel töltötte-e az éjszakáját. 
-Mit is mondtál a sapkáimról? -vont közelebb magához, s nevetve kiljebb csúsztunk, így elérve egy hatalmas sikolyt, mely a rajongóktól származott. 
-Gyere! - ragadta meg kezemet, s kéz a kézben távoztunk két testőr kíséretében a szállodából. Mindenki a kettőnk nevét kiabálta és a sikítozó rajongók tömegében megpillantottam egy lányt - bár elősször a kezében tartott tábla tűnt fel- ki egy hatalmas piros táblával a kezében ugrált melyen ez a felirat volt:

"UTÁLUNK CHER BROOKS!

CHER! NE ÉRJ A MI HARRYNKHEZ!

HARRY! KÉRLEK VEGYÉL EL!"

Azért kicsit megijedtem. Egyrészt a hirtelen jött ismertségtől, másrészt pedig, mert nem akartam, hogy utáljanak az emberek. Egyáltalán nem volt szükségem utálkozókra, hisz' ezzel csak azt érik el, hogy... semmit! Szóval miután megláttam, megláttuk azt a rajongót Hazza jobban magához húzott, s beültünk a nekünk fenntartott fekete Audiba, s elhajtottunk. Bár nem az időjárással foglalkoztam, arról is szót kell ejtenem; lehet, kicsit jobban föl kellett volna öltöznöm, hiszen a sötétkék csőnadrágon, a párduc mintás félcipőm, a barna hosszú ujjas pulcsin és egy világos barna kabáton kívül semmi egyéb nem volt rajtam. Egy sapkát igazán bedobhattam volna a táskámba... No' de ilyen izgalmak közepette ki foglalkozna az időjárással? -mint mondtam-. Az úz közben hosszasan ecsetelgettük barátommal az élet nagy dolgait, a rajongókat, s kettőnket. Fölmerült azért bennem a kérdés; Vajon van valami köze Taylor Swifthez? Hát... nagyon azon voltam, hogy nehogy kicsússzon a számon a kérdés, mert nem akarok féltékenykedni, de már mindenhol csak ők vannak, meg a mi szakításunk. Remélem ezzel a jelenésünkkel megint elindult valami mozgalom, s a média visszacsinál Mindent. A rövid autókázás után, megérkeztünk egy gyönyörű helyre, ahová szerencsére nem követtek a rajongók. Bár még nem tudtam mi is a hely -talán egy étterem?- de kívülről ígéretesnek tűnt bemenni. A megérzésem tényleg nem csalt, hisz egy étterembe jöttünk. De nem egy unalmas helyre, -mint általában ezek a helyek szoktak lenni-, hanem egy emberektől nyüzsgő, vidám helyre. Elfoglaltuk a nekünk lefoglalt helyet, ahol egy átlátszó vázában egy szál vörös rózsa pihent.

-Olyan jó itt.- néztem körbe vidáman.

-Én is szeretem ezt a helyet... Tay mutatta tegn...-megakadt a mondatában, majd köhögött egyet, mintha rosszul mondta volna.

-Ki az a Tay? - bár tudtam,legalábbis sejtettem, hogy kibe is botlott bele a nyelve, azt akartam, hogy ő mondja meg. 

-Áhh, csak egy régi barát. - sajnos pont jött a pincér fölvenni a rendelésünk, ezért nem tudtam tovább vini egy beszélgetést, de úgy éreztem nem is kellett. Magától vége lett volna, ugyanis felőle lezártnak minősült a téma.

Miután kihozták az italainkat, s végül a kívánt ételt, az elfogyasztásuk után egy másik irányba terelődött a beszélgetésünk.

-Mit terveztél még mára? - kortyoltam bele az italomba, s közben erősen arcát kémleltem.

-Hát... ami azt illeti... együtt tölthetnénk az estét. - húzódott arcára az a bizonyos perverz vigyor.

-Pontosan mire gondolsz? - haraptam be alsó ajkamat, majd fejemet kissé ledöntöttem, s szememmel úgy néztem föl rá.

-Valami hasonlóra...-hajolt át az asztalon óvatosan, s lágy puszit adott az arcomra.

-Hm... nem biztos, hogy elég lesz. - forgattam meg szememet bal irányba, s újra beharaptam alsó ajkamat.

-És egy ilyen megteszi? - hajolt át újra az asztalon, ám ezúttal egy csókot kaptam ajándékba.

-Tökéletes. - eresztettem felé egy mosolyt, majd megcsörrent a mobilja.Egy "nincs egy szabad percem se" mondat után kivette zsebéből a készüléket, majd lassan odapillantottam a kijelzőre. Sajnos pont eleget láttam ahhoz, hogy fölálljak az asztaltól és eltűnjek a helységből.

De nem tettem, mert tudtam, hogy akkor rájönne, tudom, ki is az a bizonyos Tay.