II.kötet - 10.fejezet - Because i made a mistake

Sziasztok!:D 

Mivel a blog ma 1 éves+ 6napos, készültem egy kis meglepetéssel. Egy tripla hosszú fejezet következik, egy kis csavarral. Várom a véleményeket!

u.i.: Azért, annyi ne öljetek majd meg :)

Louis Tomlinson

Mondanom sem kell, az éjszaka folyamán egy percet sem aludtam. Na jó, igazából úgy volt, hogy Zayn, Liam és én őrködtünk, s felváltva aludtunk. Míg én azt lestem, hogy az ajtó mikor nyitódik, s lép be rajta Harry, addig Liam Niall ajtajánál figyelt, hogy ő esetleg megpróbálkozik-e valami „merénylettel”. Zayn addig aludt, s kissé kelletlenül kelt föl, mikor lejárt a mi „műszakunk”, de azért gyorsan összeszedte magát, mert tudtunk nagyon jól, hogy úgymond nemes cél érdekében tesszük mindezt.

Valamikor éjjel kettő felé zörgést, s kisebb szitkozódást hallottunk, mire mindnyájan fölriadtunk, s a hang irányába szegeztük tekintetünk. A bejáraton Styles lépett be. De nem részegen, s nem alkoholtól bűzlően, egyszerűen csak kelletlenül, s nem törődve. Pontosan úgy, ahogy mondtam. Magányosan és szenvedve. Éppen csak az alkohol hiányzott a sorból. Nem akartam odamenni hozzá, s neki esni, hogy „Van fogalmad arról, mit csináltál?”, s hasonlókat hozzávágni, mert tudom, hogy süket fülekre találnék. Ilyenkor ez egyáltalán nem érdekli, sőt azzal is tisztában vagyok, hogy nem volt magánál, mikor elkövette azokat a dolgokat. Egyszerűen csak odasétáltam hozzá, s a két fiú segítségével föltámogattuk a lépcsőn, s bekísértem a szobájába. Hanyagul ült le ágyára, s az ablakon beszűrődő fény miatt megláttam arcát, s kisírt szemeit. Csak leültem mellé, s szavak nélkül is jól tudtam, mit kell tennem. Megöleltem őt, majd hallottam, ahogy sírni kezd újból, s hüppög, később pedig magát kezdi szidni.

-Jól vagy most már? – kérdezek rá, úgy egy óra múlva, s egy bizonytalan bólintás után végül megszólal.

-Megbocsájtanak valaha?

-Nem tudom Harry. Nem tudom… - rázom meg a fejemet, mert nem akartam sem azt mondani, hogy igen, mert ebben én is bizonytalan vagyok, s hazudni pedig nem akartam Neki. Sem pedig nemleges választ adni, mert akkor minden kezdődik előlről.

-Hagyj magamra, kérlek. – szólít meg lassan, majd lefekszik a szépen bevetett ágyra, s az oldalára fordul, én pedig kilépek a helység ajtaján, s bezárom magam után azt. Nem sértődök meg azon, hogy elküld, sem pedig hogy köszönet nélkül marad magára, mert tudom, hogy sokat jelentett számára hogy valaki ott volt mellette. Hogy tudnék ezek után bármiféle bulira gondolni? Úgy érzem, Hazza most lép be abba a stádiumba, mikor mindent leszar, s elhanyagol. Mármint, ez nem így lesz, mert nem lehet így, de tényleg komoly, ahogy összeverekedett Niallel, s ahogy Brookeval viselkedett. Túl sokáig húzzuk ezt az egészet, de nem tehetjük máshogy, s nem is folyásolhatjuk be ezt az egészet. Ami történt megtörtént, s már csak a remény maradt, hogy este (mert már fél három, s este lenne a buli) talán megbeszélik a dolgokat. A reggeltől is félek, nehogy megint Horannak essen, csak úgy…

Cher Brooks

Nem jött álom a szememre. Jobbnak láttam kikászálódni a takaróból, s mert már amúgy is melegem volt, inkább kisétáltam a nappaliba, s az ablakban ülve figyeltem a sötét égboltot. Annak ellenére, hogy az este történt egy felejthetetlen dolog, én akkor is rájöttem, hogy Szeretem. S úgy érzem talán meg tudnék neki bocsájtani. Bár végig kísérné az életemet, hogy a fiú, akiben bíztam, s szerettem, megcsalt, ráadásul minden előjel nélkül. Az alkalom előtti hetet figyelmen kívül hagyva, persze.

Egyébként csak remélni tudom, hogy már hazaért, vagy Louisék megtalálták valahol.

Niall állapota is érdekel. Talán ő sem tud aludni. Talán ő is az ablakban ül. Talán ő is a mára gondol.

Hirtelen lépéseket hallottam magam mögül, s tudtam vége a magánynak. Eleanor ült föl mellém halkan, s álmos fejet vágva ő is föltekintett az égre.

-Te sem tudsz aludni? – szólaltam meg, ezzel megtörve a csendet. Kérdésemre a lány ijedt arcot vágott, majd szólásra nyitotta a száját. Hangok helyett csak némaság jött ki a torkán, ezért inkább lesütötte a szemét, s megrázta a fejét.

-Mi bánt? – ültem közelebb hozzá, s kisöpörtem a szemébe lógó, a sötétben feketének tűnő hajtincseit, s észrevettem fátyolos tekintetét.

-Félek, Brooke. Ki lehetett ez az őrült? Lehet, hogy épp itt van valahol az utcában. – szipogott halkan, majd megölelt. Igazából kicsit én is tartottam a ténytől, miszerint egy rabló, bűnöző, gyilkos, vagy csak egy őrölt itt rohangál London utcáin, s bármikor úgy dönthet, hogy betör, mondjuk ide, s kedvére… szóval… tehát mondjuk, kárt tesz valamibe, esetleg valakiben, na.

Na meg a mondandója után, egyre jobban rettegtem én is, s már visszaaludni sem volt igazán kedvem. Vajon miért… Eszembe jutott az álom, s kezdett számomra egyre valóságossá válni, s félelmetessé.

-Tudom, mire gondolsz. – törte meg az ismét beálló csöndet Eleanor, majd rám pillantott.

-Szerinted rosszul döntöttem, hogy mindent csak úgy rázúdítottam Harryre? – húzódtam el, hogy jobban lássam, s lesütöttem szemim, fejemet pedig a térdemre hajtottam. Nincs jó kedvem, egyáltalán. A szívem zakatol, érzem, mintha valaki mellettem lenne. Mintha valaki rám gondolna.

-Tudnia kellett az igazságot. Még mindig jobb ez így, mintha Nialltől tudta volna meg. – közölte a lány, majd átfutott egy kérdés a gondolataimon. Miért? Miért lett volna jobb, ha tőle tudja meg először? Akkor talán többet egyikünkhöz sem szólna, vagy… nem is tudom. ez rossz gondolat volt. Már gondolkodni sem tudok. Teljesen erőtlennek érzem magamat, s bizonytalannak. Bár mégis, mintha levettek volna rólam valamiféle súlyt. Talán megkönnyebbültem, hogy közöltem Harryvel a dolgot. így sincs rá biztosíték, hogy valaha hozzánk szól. De ha Louis még nem fújta le az esti bulit, akkor elmondom Neki, hogy… Szeretem, és beszéljük meg újra. Lehet, hogy a helyszín nem éppen erre megfelelő, de még mielőtt a kezébe vesz valami alkoholtartalmú bármit, azonnal megkeresem. Mert ez így érzem, s ha indokot akar rá, hát megkapja. Mindenki. Tényleg. Most nem fog elbizonytalanítani semmi, mert tényleg így gondolom. Niallek igaza volt, ismét. Szeretem, csak nem bízok benne. Pontosan így van ez még most is, de nem tudok mit kezdeni azzal, hogy állandóan a fejemen járkál, úgy érzem, meghalok, hogy nem tudom, mit csinál.

Az éjjel egy részét azzal töltöttük, hogy Eleanor kifejtette, hogy még ha a srácok este megtartják valami klubban a bulit, akkor sem kellene elmennem, mert úgy érzi, hogy történni fog valami. Rosszat érez, rossz előérzete van, rossz ómen, s még sok hasonló, ami elhagyta a száját, több órán keresztül. Én mindezt végighallgattam, de mondtam, hogy mindenféleképpen el kell mennünk. Bár azt a nyomós okot, még nem mondtam el neki, hogy miért is. A rossz ómenekről viszont annyit, hogy nekem is van valami baljós előérzetem a mai nappal kapcsolatban, de ha ezt elárulom a lánynak, akkor valószínűleg nem aludt volna el, s ki sem lépne többet a házból.

Való igaz, Eleanor elaludt, s álomra hajtotta a fejét a nappali ablakában. Kivittem rá a takaróját, s elgondolkoztam azon, hogy hogy a fenébe képes elaludni azon a fél emberhossznyi helyen. Másrészt, nem tudom miért, de én nem mernék aludni abban az ablakban. Kiskorom óta félek a sötétben, úgyhogy nem kísérelném meg az ő tettét. Nem hagytam volna egyedül, ezért én is kihoztam a párnám, s takarómat a hálószobából, s kanapén találtam meg a helyemet. Fél órát töltöttem a bejárati ajtó bámulásával. Igen, a barátnőm félelme rám ragadt, s a gyilkosos rémképek nem hagytak nyugalmat. Mindegy. Azért egész rövid időn belül, bárányokat számolgatva sikerült elaludnom.

Aznap reggel meglepően kipihenten ébredtem. Az ablakokon beszűrődő fény égette a szememet, s sajnáltam az ablakban fekvő lányt. Mindezek a szép dolgok után rájöttem, hogy mi történt tegnap, s a jókedvemnek lőttek, de eszembe jutott, hogy a mai alkalommal mire készülök, úgyhogy részben boldogan, részben pedig szomorúan lerántottam magamról a sötétkék takarót, s fölültem a fekvőhelyemen. Nyújtózkodtam egyet, aztán a fürdőszoba felé indultam. A tükörbe nézve elszörnyedtem, úgyhogy gyorsan megmosakodtam, fogat mostam, megfésülködtem, s a szobába átsétálva a gardróbból valami ruha után kezdtem kutatni. A kinti, lassan nyárias, de még mindig néha hűvös idő miatt, egyfekete cicanadrág, egy fehér, mintás, s vállán szegecses póló, s türkiz Vanscipő mellett voksoltam. Miután felöltöztem, ki mentem megnézni, hogy El felébredt-e már.

Mikorra kiértem, barátnőm még az igazak álmát aluszta, így, tíz óra körül. Gondoltam készíteni kellene valami reggelit, mert már én is elég éhes vagyok, s Eleanor is az lesz, mire fölébred. „A virsli megteszi” gondolattal nyitottam ki halkan a hűtőt, s kotorászni kezdtem benne. Ekkor egy hatalmas zörgést hallottam, s először azt hitem, én ejtettem ki valamit, de miután bezártam az említett tárgyat, körbenéztem, s a földön fekvő El felé irányult a tekintetem. Káromkodott egy sort, s nem bírtam tovább, elnevettem magamat, majd odasétáltam hozzá.

-Á! Jó reggelt Brooke! Kicsit… szűkös volt a reggel. – állt föl a padlóról, majd öltözékemen akadt meg a szeme.

-Hová készülsz?

-Hazakísérlek. Utána pedig bevásárolok, mert nincs itthon semmi kaja. – közöltem vele, mire elgondolkozott.

-Lássuk csak… a Direction házban biztos a felfordulás, az albérletem kulcsa nincs nálam, szóval megyek Louishoz. –kezdett el turkálni a táskájában, s kiemelt egy kisebb kulcscsomót, majd böngészni kezdte, végül visszapakolta a helyére, s a tegnapi ruhája után kutatott.

-Umm… Brooke, kaphatnék valami tiszta ruhát? Este visszahozom. – tárta szét karjait, s segélykérőn nézett rám. Bólintottam, majd mondtam, hogy kövessen, s a szobámba érve kerestem neki is valami ruhát. Egy barna cicanadrág, fehér lenge ing, barna saru, s egy pár fekete fülbevaló teljesen elnyerte a tetszését, így ezt választotta.

Amíg ő készülődött, addig én végeztem a virslikkel, s bevárva őt, fél óra alatt megreggeliztünk.

Úgy dél körül, már a bevásárlóközpont sorait jártam, s Eleanor lelkére kötöttem, hogy amint megtud valamit, hívjon. Persze ez nem csak az estével kapcsolatban van így, hanem úgy általában. Ha elmarad a buli, este Bridgit átjön, én pedig sírok, amiért nem tudok beszélni Harryvel. Viszont a lánnyal, akkor is lesz bepótolni valónk.

A kosárba bedobáltam mindenféle felvágottat, köztük szalámit, sonkát és sajtot. Zöldséget, mint például paradicsom. Ezeken kívül joghurtot, müzlit, üdítőket, ásványvizet, nasit, fűszereket, tésztát, valamint beszereztem egy szakácskönyvet is. Nem akarok állandóan étterembe járkálni, vagy rendelni. Egyszerűbb lesz meg tanulni főzni. A kasszához érve fizettem, s a két szatyrot, amit telepakoltam, a kezembe vettem, a boltból kiérve eszembe jutott az is, hogy hogyan akarom ezt a sok cuccot hazavinni. Elhatároztam, hogy a főzés mellett jogosítványt is szerezni fogok. Addig is tökéletes a taxi, amelyet lekapva, már be is ültem, s kértem, hogy vigyen el a legközelebbi Mc’donaldsba. A gyorskasszánál megálltunk a kocsival, s miután csöngettem, egy fiatal lány megjelent az ablakban, s rendeltem tőle két sajtburgert kis sült krumplival. Pár pillanat elteltével a kívánságomat megkaptam, s a kocsi elindult az általam megadott címre, s tíz perc alatt már haza is értünk.

A konyhában a szatyrokat pakolászva ismét a gondolataimba férkőzött Harry és Niall. Ismét szövődtek a fejemben a kételyek, s a gondolatsorozatok tömege. Vajon Niall rendbejött? Harry már hazaért? Remélem egyikkőjüknek sem esett komolyabb baja. Persze, egy lelki sérülés még attól a pár ütéstől is komolyabb… Na igen. Most is csak a magamra gondolok. Egy másik gondolatmenet abból állt, hogy ha Harrynek elmondom, hogy szeretem, akkor Niall… azt hiszem még ettől is jobban, hát… úgymond megutál. Hiszen pont ő mondta, hogy szeret, nem? Ahj. Aljas és önző vagyok. Na, nem mintha számítana, hogy mindketten One Direction tagok, akkor is elmondom egy harmadik gondolat-foszlányomat. Vicces, hogy több millió rajongójuk van, akik mit meg nem adnának csak azért, hogy eljuthassanak egy koncertjükre, találkozhassanak velük, megkaphassák egy cd-jüket, kaphassanak egy aláírást, vagy, hogy visszakövessék őt Twitteren, erre Nekem megadatik mindez, s én mégis elszúrom. Harry szeretet, s most Niall is. Persze, lenne, aki ezt úgy fogná fel, hogy „Ugyan! Híresek! Akkor meg? Simán választhatnál!” Igen, van, aki a pénzt látja bennük, nem azt, hogy valójában kik is ők. És itt az a baj, hogy belehalnék, de szó szerint, ha nem láthatnám többet őket. Egyébként, most így, hogy lejátszódott ez a négy hónap, s majd’ egy év, hogy találkoztam Mexikóban a sráccal, aki megváltoztatott körülöttem mindent, most már teljesen másképp látom a dolgokat. Hiba volt New Yorkban otthagyni Őt éjjel, s felszállni a gépre. Hiba volt, hogy nem maradtam ott, s nem beszéltük meg a dolgokat, mint két normális, felnőtt ember. Hiba volt Niallbe beleszeretnem. Hiba volt csalódást okozni, s már rögtön az elején otthagyni minden olyan tényezőt, ami rossz irányba viheti a kapcsolatunkat. Hibáztam. Egy hatalmasat. Még, hogy Harry a hibás, amiért megcsalt Taylorral! Egy fenét! Én vagyok a hibás, amiért nem figyeltem oda rá, s hagytam, hogy megtörténjen. Hihetetlen és lehetetlen ez az egész, így egyszerre. Azt hiszem, valami ilyesmire mondják, hogy „Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.” Na persze! Azt arra mondják, amikor valami tényleg szép. Mondjuk… mikor megcsókolja egymást egy pár. Vagy amikor a mennyekbe repítik egymást különböző gyönyöröknek köszönhetően. De ez… erre egyáltalán nem mondhatnám, hogy szép. Nevetségesen viselkedtem. Most már én is belátom. Csak ne okolná mindenért magát Harry.

Így, a gondolatim közepette lett feltöltve a hűtő, a szekrény, s a pult is. A telefonom hangos zenélésére kicsit megijedtem, s össze-vissza rohangáltam, mire megtaláltam. A kijelzőn Eleanor neve virított, s én csak remélni tudtam, hogy nem azért hív, mert Louis mégsem csinál semmiféle bulit. A lány, azonnal In medias res (avagy a dolgok közepébe vágva) beszélt, s én boldog voltam.

-Tehát Louis összekaparta nehezen Harryt, Niallt pedig meggyőzték, és végül közösen kitalálták hol legyen az iszákolás. Minket is meghívtak, sőt ha gondolod, hozd Thomast (Bridgit) is. Na, szóval mikorra menjek hozzád?

Őszinte leszek. Én leragadtam az első mondatnál.

-Mi az, hogy összekaparta nehezen Harryt? Mi történt?

-Cher, szerintem ezt ne most beszéljük meg… -közölte, majd egy másik témára váltott. Mi van? Valami történt Harryvel, amit nem akar elmondani.

-Mond el.- utasítottam, mire egy sóhajtás hagyta el a száját, majd mesélni kezdett, s én szótlanul hallgattam.

-Jó. Szóval, Harry nagyon összezuhant, s nem akart senkivel beszélni. Ennyi. – Ennyi? Azért ez elég komoly. Azért érdekelt Horan állapota is, ezért rákérdeztem, s a felelet egy „Majd kiderül” lett. Végülis megbeszéltük, hogy hétre jöjjön át, s készülődjünk itt. Louis küld értünk egy kocsit, s a bejáratnál találkozunk mindannyian.

Végülis mire a lány átjött, addigra én Thomassal lerendeztem egy félórás telefonbeszélgetést, persze kihangosítva, mert tudtam, hogy nem öt perc lesz, így mindent elmeséltem neki, ami történt, egészen Horan nyakláncától. Tehát én és a kihangosított Bridgit ültünk a hálóban, s közben kerestem az estére valami ruhát. Mindkét hölgyemény szerint tök jó cuccaim vannak, de szerintem ez nem így van. Máskülönben miért nem tudok egyből kiválasztani valamit? Lényegtelen. Fél óra alatt egyébként sikeresen találtam egy egyszerű, fekete combig érő egyrészes ruhát. Hozzá a tegnapi feketeplatform magas sarkút, s különböző arany karpereceket, valamint egy pár gyémántfülbevalót találtam. Csak úgy mellékesen említem, Bridgit nem jön, úgyhogy ismét ketten leszünk, lányok Ellel. Addig is én letusoltam, s megszárítkoztam, valamint felöltöztem, s a végére a hajam, valamint a smink maradt, amely elkészítésével megvártam Eleanort.

Pont, ahogy gondoltam. A lány már teljesen készen érkezett, így nekem a szemem kifestése, s hajam beszárítása, valamint lazán begöndörítése után átmentünk a nappaliba, s a tévét bekapcsoltuk, s a zene csatornára állítottuk, hogy szóljon valami halk háttérzaj.

-Tervezel estére valami érdekeset?- kérdezi a mellettem ülő lány, s hangosabbra veszi a készüléket, mert épp az egyik kedvenc dala következett a toplistán. Szóval Chris Brown üvöltött a házban, s Eleanor táncolása pedig felejthetetlen élmény lett számomra.  

-Mikor jön a kocsi? – kérdezem üvöltve, mire csak a kezével mutat egy tízes számot, amiből leszűröm, hogy tíz perc.

A kocsiban ülve már éreztem, hogy ez nem lesz egy könnyű menet. Minél jobban közeledtünk a szórakozóhelyhez, amelynek a nevét nem tudom, bár engem nem is érdekel igazán, annál jobban éreztem, hogy Eleanornak valóban igaza volt éjjel. Jaj. Csak azt ne. Nem kell még egy rossz ómen az eddigiek mellé.

-Ha igazad lesz, én megyek ásni a síromat, téged pedig kinevezlek jósnak. – közlöm vele a tényt, mire elneveti magát, s átfut az agyán a gondolat, ami engem is kacagásra késtet, majd ismét megváltozott a hangulatom. A jármű lassult alattunk, s végül meg is állt. Mikor megláttam az üvegen keresztül Harryt, a szívem őrülten kalimpálni kezdett, s azt hittem menten kiszakad a mellkasom. A tömegben megtaláltam Niall személyét is, aki mint mindig, jelen alkalommal is tökéltesen festett. Horan és Harry fehér pólót, Zayn sötétet, Liam kockásat, Louis pedig kéket, egy fekete smileyval a közepén. A kocsi ajtaját kinyitotta előttünk a sofőr, de én El-t küldtem előre, s csak utána szálltam ki én is. Ő azonnal barátjához sietett, s csókkal köszöntötték egymást, mire a társaság följajdult, de ők ügyet sem vetve ránk, tovább folytatták befejezendő időtöltésüket. Kezdtem, már most kissé kínosan érezni magamat. a tekintetem többször is összetalálkozott Hazzáéval, s ekkor hirtelen lesütöttem a szemet, majd Zayn tapsolása kizökkentett mindenkit.

-Ideje lenne bemenni.

Tekintetemmel folyamatosan figyeltem Styles minden mozdulatát, s úgy tíz perc elteltével kikérte az első alkoholtartalmú italát. Gondolkozni sem volt időm, azonnal fölpattantam a piros, műbőr fotelból, s utána siettem.

-Harry, beszélhetünk?

-Persze. – vette kezébe a kék italt, s meghúzta. Hát, ennyit erről. Bár, egy ital még nem a világ.

-Tudod, gondolkodtam az este után. – már őrülten boldog voltam, s nem csak azért, mert beszélhetek vele, vagy, mert a közelében lehetek. Egyszerűen ilyen hatással van rám. De ez nem ilyen egyszerű. Még csak most szálltunk föl a vasútra. Most jön a lejtő…

-És? – őrülten szexi.

-És azt hiszem, szeretlek. –mondtam ki végül, s mintha megkönnyebbültem volna. Ez ekkora teher lenne? Soha! Egy pillanatig azt hittem félrenyelt, vagy rosszul van, mert nem szólalt meg. Aztán rájöttem…

-Komolyan mondod?

-Komolyan. – bólintok, s lassan folytatom. –Viszont még mindig haragszom, de tudom, hogy én voltam a hibás.

-Mi? Miért? – értetlenkedik tovább, s beletúr a tökéletesen belőtt hajába.

-Mert én hibáztam. Elhanyagoltalak, s nem figyeltem oda rád, aztán… - hadartam, de képtelen voltam befejezni. Hüvelykujját ajkaira helyezte, majd befejezte helyettem a gondolatomat.

-Aztán rájöttél, hogy ez hülyeség. Mindketten hibáztunk. –húzott közelebb magához, s elhúzta ujját a számról. Azt hiszem, ez a lejtős rész. Amikor meghalok. Felhőtlenül boldognak éreztem magamat.

-M-megcsókolhatlak? – kérdezi bátortalanul, s kezét fölvezeti a testemen az arcomig, majd azon megállapodik.

-Hiszen, épp most mondtam, hogy Szeretlek. – miután kimondtam, a távolság minimálisra csökkent közöttünk, végül teljesen lecsökkent, s ajkaink egy csókban forrtak össze. Kemény, négy hónap után, ismét érezni a csókját, s annak ízét, leírhatatlan. Nincs rá megfelelő szó, ami azt leírhatná. Puha ajkai lassan csókolták enyémeket, s közben nyelveink egymásba gabalyodva ölelkeztek. Kezeimet fölvezettem a hajába, s ő derekamnál fogva magához vont. Szapora légvétellel váltunk el egymástól, s én teljesen elvörösödve sütöttem le szemeimet, majd fejemet is leeresztettem. Még ha nem néztem rá, akkor is tudtam, hogy mosolyog. Nekem is fülig ért a szám.

-Ha tudnád, mióta vágytam erre. – emelte föl az államnál a fejemet, mire elmosolyodtam, s valami kényszerített arra, hogy oldalra nézzek. Bár ne tettem volna. Egy feltűnően szőke lány állt a sarokban, sőt körülvette két izomagy. A tekintetével felfalt, s mikor összetalálkozott a tekintetem a „testőreivel” (mert tényleg úgy néztek ki), azonnal elindultak egy hátsó kijárat felé. Úgy éreztem utánuk kell mennem. De mégsem hagyhatom itt Harryt. Akkor majd velem jön. Hirtelen megfogtam a kezét, s magam után húztam. Gondolom azt hitte, hogy táncolni akarok, ezért megállt a tömegben, de én csak siettem tovább.

-Hé, állj meg. – nevetett rajtam, majd megfogta kezemet, s megálltunk. Hogy mennyire hiányzott a nevetése.

Ekkor megláttam Őket, s a szőke lányt felismertem. Harrynek sietve mondtam, hogy várjon meg odabent, amibe nehezen belegyezett, s én kirohantam halkan. Amit láttam, az sokkoló volt. A lány száját ragasztóval körbetekerték, majd erősen kiszívták a nyakát, amitől hangosan felnyögött, s sírni kezdett. A következő pillanatban már én sem tudom mi történt. Mintha megütött volna valaki.

II.kötet - 9.fejezet - Alcohol, Loneliness, Suffering

Sziasztok!

Köszönöm az előző részhez kapott véleményeket, az összes oldalmegjelenítést, valamint nagyon hálás vagyok a 89 feliratkozóért is. Az új fejezetben, nekem személy szerint Louis szemszöge tetszik a legjobban :) Zenét nem linkelnék, viszont szolgálhatok 3 képpel.

Nos, nincs más mondanivalóm a köszöneten kívül. Jó olvasást kívánok, s várom a véleményeket!

Ölel Titeket,
Cher Brooks

Harry Styles

Mindig is úgy gondoltam, hogy a szerelem szép dolog. Valóban. Addig szép, amíg az egyik fél el nem rontja.

De újra a közelségében lenni, feszült érzés volt. Már ha van ilyen kifejezés. Az egész este folyamán éreztem, hogy van valami a szemében, mikor rám néz, s az sajnos nem szerelem. A kiabálását még hallottam, de valahogy nem érdekelt. Nem? Csak az eszemet nem érdekelte. A szívem tombolt, s az ajtót kicsapva rontottam be az öltözőnkbe, ahol keresgélnem sem kellett, azonnal belebotlottam a fiúba, akiben eddig egy őszinte barátot hittem. Akiben megbíztam, s csak egy rossz álmomban gondoltam volna arra, hogy kihasználja a tehetetlenségemet, s azt, hogy a Lány, aki az Enyém, mert nem lehet másé, azt csókolta, kitudja hány napon keresztül. A fehér pólója után kapva fordítottam magam felé, s mellkasánál markoltam a vékony anyagot.

-Hogy tehetted? –szorítottam meg erősebben, s felé kiabálva, mire a helységben lévő emberek felénk kapták fejüket, s kíváncsian figyelték a történéseket.

-Mi? Miért tetted? –engedtem el feszülten, s hátrébb löktem. Hirtelen  Zayn és Liam termett mellettem, s mondván, hogy nyugodjak le, eltereltek egy másik sarokba, de kihúztam karjaimat erős fogásukból, s a szőke taghoz léptem, karomat emelve megütöttem Őt. Mellkasánál fogva löktem a falhoz, s egy újabb ütést kezével hárítva próbált hátrálni, mire az éppen lendületben lévő kezemet egy kellemetlenül hideg kéz fogta le, s közénk állt. Szemeiből könnyek folytak, melyek arcát áztatták, s ezzel a rajta levő smink kissé elfolyt, de még így is szép volt.

-Harry hagyd abba! –fog le vállaimnál, de akaratlanul őt is arrébb lököm, s hallom, ahogy egy asztalnak esik, majd Louis, Paul és Zayn utánam siet, de addigra Niallnek intéztem egy újabb kérdést, egy újabb ütéssel.

-Tudtad, hogy szeretem! Mégis ágyba vitted! –köpöm felé a szavakat, s meg sem várva válaszát, vagy reakcióit, kisétáltam egy fejrázás kíséretében a szobából, s az aréna hátsó ajtaján kisétáltam, majd mindent magam után hagyva gyalog próbáltam hazaindulni. Nem érdekelt, hogy Paul milyen büntetést szab ki rám, sőt az sem, ha ezért megutálnának. Semmi nem érdekel. Bár szándékosan sosem bántanám a legjobb barátomat, de igazából senkit sem, ebben az esetben a testemet nem én irányítottam. Jóval inkább hallgattam az eszemre, mint a szívemre. Mégis a legjobban azt bánom, hogy Brooke is megsérült. Az esélyeimet elszúrtam, ennyi volt. De akkor sem kellett volna magára hagynom. Elvégre is én Őt szeretem. Lassítottam az őrült gyalogos tempómon, s megálltam. Kifújtam párszor a levegőt, s szétnéztem. Csak ekkor vettem észre, hogy esik. Az utcák tócsáktól áztatottak, sötétek, s csak néhol jár egy-egy ember esernyővel. Legszívesebben újra visszamennék New Yorkba, s reggel Vele ébrednék az ágyban, s köszönthetném Őt számtalan édes csókkal, s egymáséi is lehetnénk a kora reggeli órákban. Valóban! Legszívesebben így ébrednék, s rájönnék, hogy ez az egész csak egy elszúrt álom, s csak a rosszabbik fantáziám játszadozik unalmában. Hirtelen ötlettől vezérelve meg is csíptem magamat többször, a hatás kedvéért, s szembesültem a valósággal: Ez mind igaz, én Tényleg elbasztam, a Barátomat megütöttem, a Szerelmemet pedig elveszítettem… újból.

Niall Horan

Az utolsó pillanatokat szinte már feszülten vártam, s mindent feladtam. Cher nem hülye, s ha tényleg szereti, úgy is elmondja Harrynek az igazságot.

A nyakán, vastagon kidülledő erekkel esett be az ajtón. Haja szokásához híven csak egy „bele túrással” el is lett intézve, s szemei haragot sugároztak.

Fogalmam sincs miért, de nem akartam büntetlenül maradni. Úgymond, a lelkiismeretemnek is jót tettek az ütések. Egyáltalán nem mutatok haragot Felé, mert tudom, hogy Neki volt igaza. A tényeken már úgy sem változtat az, hogy Én is szerethetem. Sőt, a legjobb az lenne, ha meg sem történt volna közöttünk semmi. De egyik szavammal üthetem a másikat, mert nem tagadom, hogy jó érzés kerít, hatalmába mikor Vele vagyok.

-Sajnálom, Niall. –szólal meg valaki, de az ismerős hanghoz egy arc, s test is csatlakozik. Megállok a folyosón, s ezzel lemaradva a többiektől. Rájuk sandítva figyelem, ahogy alakjuk távolodik, majd végleg eltűnik egy pult, s pár növény mögött.

-Nincs mit sajnálnod, Brooke.

-De…

-Ennek így kellett történnie. – szakítom félbe, mire elgondolkozik, s én is így teszek. Nem tudom, mit mondhatnék Neki. Kezemmel egy másik fájó pontra helyeztem a jeges üdítős flakont, s egy szisszenés hagyta el a számat.

-Nagyon fáj?

-Brooke ne! – húzom el kezét arcomtól – Nem tudom, mit akarsz, de én komolyan gondoltam, amit mondtam. Értsd meg, neked más mellett a helyed. –Ekkor hirtelen oldalra fordította a fejét, s kinézett jobbra. Lassan sétált az előbb általa vizslatott átjáróhoz, majd benézett rajta. Egy szemöldök felhúzás volt a reakciója, s visszasétált hozzám.

-Még mindig nem hiszem el, hogy ezt tette veled. – rázta rosszallóan fejét, majd sóhajtott egyet, s újra megszólalt.

-Tudod mit? Már nem is bánnám, ha valóban igaz lenne az az álom! Talán kiderülne végre, hogy…- hadonászott a levegőben, s lassan halkult el hangja.

-Hogy?

-Mindegy. –sóhajtotta majd elsétált a kijárat felé, majd utolérve őket Paul mellém sétált, s Harryről kezdett szónokolni. Ilyen-olyan büntetést sújtott már rá szóban, egész úton, a kocsiban hazafele jövet, de hogy mindenki életén könnyítsek, segítettem neki a döntésben.

-Paul hagyd. Harrynek ezért nem kell bűnhődnie. –Mindenki egyszerű gyorssággal nézett rám, majd menedzserünk is vörösödő fejjel vizslatott végig rajtunk. „Miért” arcot vett fel, majd egy sóhajtással jeleztem, hogy értem, s kifejtettem.

-Mert igaza van. –érzelemmentesen, s végig szemébe nézve mondtam a szavakat, majd éreztem, hogy a kocsi lassít, s végül meg áll. Végig pillantottam a társaságon, majd kinyitottam a kocsi ajtaját, s hangosan becsapva haladtam a kivilágított úton a közös házunk felé. Lou úgyis bulit tervez holnap estére, fölösleges a saját otthonomban megszállnom. Meg amúgy is, minek menjek az üres otthonomba? Nem vár ott rám senki. A szívem már kettétört, a lelkem valahol elveszett, s fizikailag is csak próbálom tartani magamat. Megviselt ez az utóbbi időszak. Talán ennek így kellett történnie.

Louis Tomlinson

Már az elején is meglepődtem, hogy Eleanor találkozgat Brooke-al. Érdekes érzések vannak vele kapcsolatban, a fejemben, s nem tudom Harry hogyan fogadta volna az információt, miszerint – számomra később kiderült, s most már mindent értek- a barátnőm tartotta vele a kapcsolatot, s a haverja eközben megpróbálta az utóbbi időszakban újra összehozni őket, de ez pont úgy sült el, hogy nem hogy igazul, inkább ő vitte ágyba, s az ő ajkai csókolták a lányt. Nem igazán értem a kialakult helyzetet, s azt sem tudom, hármuk közül kiben csalódtam nagyobbat. Eleanorban, amiért titkolta? Niallben, amiért hazudott a barátjának, s nekünk is, s eközben még hancúrozott is a lánnyal? Netán Brookeban aki állítólag szerette Harryt, s mégis Niallt választotta? Rengeteg a kérdés, de két dolog van, ami még ettől is lenyűgözőbb volt a számomra.

Az egyik, hogy hol a francban van Styles. Szándékosan, -mert ismerem – sosem ütne meg senkit, főleg nem a legjobb barátját, vagy a Szerelmét. Nem ismertem rá, s olyan erő vette hatalmába, amiről eddig, nem hogy nem tudtam, de elképzelni is alig mertem Róla. Karjait olyan ügyességgel rántotta ki a mi szorításunk börtönéből, mint egy vadmacska, aki éhes, s a friss hús ott van a szeme előtt. Ez hülye hasonlat volt, mindegy. Mégsem kellett volna elmennie. Főleg most nem. Tudom, ilyenkor három lehetőség közül választ, mégpedig? Alkohol, Magány, Szenvedés.

A második pedig, hogy… hogy fordulhat elő, hogy egy fegyveres őrültet beengednek a koncertünkre? Lehetetlennek tartom és őrültségnek. A pultnál állva közölték velünk az információt, hogy miközben mi énekeltünk-volna- a zene azért maradt ki, mert valami őrült pár haverjával bejutott az arénába, s álruhában fegyverekkel kerestek valamit. Bár szerintem inkább Valakit, de az mellékes. Állítólag nem kapták el a „támadókat” de az kiderült, hogy kihúztak pár vezetéket, s lekapcsoltak pár fontos kapcsolót, valamint nem sikerült elkapniuk őket. A helyszínelők semmi nyomot nem találtak, se egy hajszál, ujjlenyomat, nyálminta, vagy valami hasonló. A nyomozást abba hagyták. Akár meg is sebesülhetett volna valaki. Igen, merthogy egy lövést is hallottak. Kész életveszély egy One Direction koncert… Kitalálom, az újságok címlapján másnap pontosan ezek a címek lesznek olvashatók: Fegyveres támadás a One Direction koncertjén!; Életveszélyes koncert az O2-ben!

-Megint semmi, a telefonja ki van kapcsolva. – jövök ki idegesen a konyhából a most fényben úszó nappaliba, s meglátom a kanapén elterülő Zaynt.

-Niall sem enged be.- jön le a lépcsőn Liam, s Ő is helyet foglal a fekete kanapénkon.

-Újra megpróbálom. –nyúlok a zsebembe a telefonomért, majd a kijelzőjén elhúzva a képernyő-zárat a hívás listámon azonnal a Hazza névre nyomok, s már hívom is. Ismét a női hang üti meg fülemet, s leveszem, hogy még mindig kikapcsolt állapotban van a készüléke. Remélem, nem csinál őrültséget. A menedzsmenttől így is megkapja majd a szöveget, bár ilyen eset még nem fordult elő, legalábbis ennyire komoly… Nem kell, hogy a média is teljesen kikészítse a fölös cikkekkel.

-Amúgy… Én még mindig nem értem, hogy most mi van… Mire volt jó ez a verekedés?- tornázza fel magát Zayn, s hajába túrva figyel, s vár a válaszra. Rengeteg esetben Niall volt az, kinek a vicc lényege később esett le, vagy egy órával később értem meg a dolgokat. Most mégis Malik az, aki nem ért semmit az egészből. Bár nem is hibáztatom, tulajdonképpen én is ma este világosultam meg.

-Liam. – említem meg a nevét, hátha értelmes barátunk jobban el tudja magyarázni a történteket. Akkor talán én is jutok valami plusz információhoz.

-Az van, hogy… miután Cher bejelentette, hogy szakítanak, és eljött New Yorkból, a kapcsolatot továbbra is tartotta Niallel.

-És?

-És nem csak baráti viszony volt köztük. Vagyis viszonyuk volt. – magyaráz Payne hadonászva, mire látszólag Zaynnek leesik, s vár egy kicsit.

-Szóval Niall és Brooke viszonyt folytattak egymással, de erről Harry nem tudott, s ezért kiakadt és megverte. –bólintottunk, mire egy halk lépés hallatszódott a lépcső felől, s megpillantottuk szőke haverunkat, aki álmosan, s piros szemekkel közelített felénk.

-Vicces, hogy pont te ítélsz el, aki szintén majdnem elszerette Brookeot Stylestól! –rázta fejét cinikusan, s tovább sétált, majd egy üveg üdítővel tért vissza.

-Ne! –emelte föl a kezét védekezésképp.- nem érdekel a kioktatás, és ne kopogjatok. Lou, holnap elmegyek a buliba, de most hagyjatok magamra. Bár mennyit is számítok én már nektek… - sétált fölfelé, majd Liam kapcsolt, s sajnos már későn, de azért a nevét még utána kiáltotta.

Cher Brooks

Annyira éreztem. Tudtam, hogy valami történni fog ezen az estén, s én mégis képes voltam kockáztatni.

A vicces az, hogy féltem Harrytől. Féltem, mert számomra világossá vált, hogy mennyire erős. Nem mintha eddig nem tudtam volna az erejéről, de ahogy az ütéseket osztotta Niallnek, az félelmetes volt. A történtek után Eleanor könyörgött, hogy had aludhasson nálam, mely kérését teljesítettem is, de szívem szerint akár ebben az egy szál semmiben a szakadó esőben, s sötétben kutattam volna London utcáit, hogy megtalálhassam Őt. Ez az este bebizonyított nekem valamit, amiről még nem akarom, hogy bárki is tudjon, bár hamarosan úgy is kiderül az igazság.

Mialatt a kaput kinyitottam, s a bejárati ajtón is beengedtem barátnőmet, végig olyan érzésem volt, mintha valaki követne minket, vagy figyelne. Tejesen lesokkolt az is, mikor még az arénában a Niallel való beszélgetés közepette egy sötét ruhás alak mintha minket nézett volna, de negatív személy. Úgy érzem nem volt véletlen az a lövés sem, amit hallottuk. A dolgok számomra még mindig homályosak, s még semmit nem értek. A dolog fikarcnyi szikrája sem lökdös, s ezt utálom. A hülye álom is közrejátszik? Nos… egyre biztosabb vagyok benne.

Azt is komolyan gondoltam, hogy talán ha bekövetkezne a látomás, vagy mondjuk úgy álom, akkor talán kiderülne, hogy ki szeret igazán, vagy kiderülne, hogy egyáltalán van-e értelme küzdeni még itt a szívekért, s szerelmekért.

Van még remény? Van még esély kettőnknek? Van válasz a számtalan kérdésre? A lehetőség igen, vagy nem szócska, ami kiejtése már-már égeti ajkaim, s fülem. Azt sem tartom normálisnak, hogy amíg Eleanor a szobámban vár bent rám, én addig a nappali ablakában sírok, s az égre nézve gondolok Rá, hogy hol lehet, s csak a remény marad, hogy nem esik semmi baja. Mert nem érdekel, hogy kit sebez meg, talán egy másik szerettemet, esetleg engem, akkor is érdekel, hogy mi történik vele. karom őt, s azt hiszem, a holnap esti buli adhat egy esélyt a mondanivalónk kifejtése egymás irányába. Remélem… Mindig csak a remény… Mikor jön el az idő, hogy tiszta, s igaz tényekről beszélhetünk?