II.kötet - 9.fejezet - Alcohol, Loneliness, Suffering

Sziasztok!

Köszönöm az előző részhez kapott véleményeket, az összes oldalmegjelenítést, valamint nagyon hálás vagyok a 89 feliratkozóért is. Az új fejezetben, nekem személy szerint Louis szemszöge tetszik a legjobban :) Zenét nem linkelnék, viszont szolgálhatok 3 képpel.

Nos, nincs más mondanivalóm a köszöneten kívül. Jó olvasást kívánok, s várom a véleményeket!

Ölel Titeket,
Cher Brooks

Harry Styles

Mindig is úgy gondoltam, hogy a szerelem szép dolog. Valóban. Addig szép, amíg az egyik fél el nem rontja.

De újra a közelségében lenni, feszült érzés volt. Már ha van ilyen kifejezés. Az egész este folyamán éreztem, hogy van valami a szemében, mikor rám néz, s az sajnos nem szerelem. A kiabálását még hallottam, de valahogy nem érdekelt. Nem? Csak az eszemet nem érdekelte. A szívem tombolt, s az ajtót kicsapva rontottam be az öltözőnkbe, ahol keresgélnem sem kellett, azonnal belebotlottam a fiúba, akiben eddig egy őszinte barátot hittem. Akiben megbíztam, s csak egy rossz álmomban gondoltam volna arra, hogy kihasználja a tehetetlenségemet, s azt, hogy a Lány, aki az Enyém, mert nem lehet másé, azt csókolta, kitudja hány napon keresztül. A fehér pólója után kapva fordítottam magam felé, s mellkasánál markoltam a vékony anyagot.

-Hogy tehetted? –szorítottam meg erősebben, s felé kiabálva, mire a helységben lévő emberek felénk kapták fejüket, s kíváncsian figyelték a történéseket.

-Mi? Miért tetted? –engedtem el feszülten, s hátrébb löktem. Hirtelen  Zayn és Liam termett mellettem, s mondván, hogy nyugodjak le, eltereltek egy másik sarokba, de kihúztam karjaimat erős fogásukból, s a szőke taghoz léptem, karomat emelve megütöttem Őt. Mellkasánál fogva löktem a falhoz, s egy újabb ütést kezével hárítva próbált hátrálni, mire az éppen lendületben lévő kezemet egy kellemetlenül hideg kéz fogta le, s közénk állt. Szemeiből könnyek folytak, melyek arcát áztatták, s ezzel a rajta levő smink kissé elfolyt, de még így is szép volt.

-Harry hagyd abba! –fog le vállaimnál, de akaratlanul őt is arrébb lököm, s hallom, ahogy egy asztalnak esik, majd Louis, Paul és Zayn utánam siet, de addigra Niallnek intéztem egy újabb kérdést, egy újabb ütéssel.

-Tudtad, hogy szeretem! Mégis ágyba vitted! –köpöm felé a szavakat, s meg sem várva válaszát, vagy reakcióit, kisétáltam egy fejrázás kíséretében a szobából, s az aréna hátsó ajtaján kisétáltam, majd mindent magam után hagyva gyalog próbáltam hazaindulni. Nem érdekelt, hogy Paul milyen büntetést szab ki rám, sőt az sem, ha ezért megutálnának. Semmi nem érdekel. Bár szándékosan sosem bántanám a legjobb barátomat, de igazából senkit sem, ebben az esetben a testemet nem én irányítottam. Jóval inkább hallgattam az eszemre, mint a szívemre. Mégis a legjobban azt bánom, hogy Brooke is megsérült. Az esélyeimet elszúrtam, ennyi volt. De akkor sem kellett volna magára hagynom. Elvégre is én Őt szeretem. Lassítottam az őrült gyalogos tempómon, s megálltam. Kifújtam párszor a levegőt, s szétnéztem. Csak ekkor vettem észre, hogy esik. Az utcák tócsáktól áztatottak, sötétek, s csak néhol jár egy-egy ember esernyővel. Legszívesebben újra visszamennék New Yorkba, s reggel Vele ébrednék az ágyban, s köszönthetném Őt számtalan édes csókkal, s egymáséi is lehetnénk a kora reggeli órákban. Valóban! Legszívesebben így ébrednék, s rájönnék, hogy ez az egész csak egy elszúrt álom, s csak a rosszabbik fantáziám játszadozik unalmában. Hirtelen ötlettől vezérelve meg is csíptem magamat többször, a hatás kedvéért, s szembesültem a valósággal: Ez mind igaz, én Tényleg elbasztam, a Barátomat megütöttem, a Szerelmemet pedig elveszítettem… újból.

Niall Horan

Az utolsó pillanatokat szinte már feszülten vártam, s mindent feladtam. Cher nem hülye, s ha tényleg szereti, úgy is elmondja Harrynek az igazságot.

A nyakán, vastagon kidülledő erekkel esett be az ajtón. Haja szokásához híven csak egy „bele túrással” el is lett intézve, s szemei haragot sugároztak.

Fogalmam sincs miért, de nem akartam büntetlenül maradni. Úgymond, a lelkiismeretemnek is jót tettek az ütések. Egyáltalán nem mutatok haragot Felé, mert tudom, hogy Neki volt igaza. A tényeken már úgy sem változtat az, hogy Én is szerethetem. Sőt, a legjobb az lenne, ha meg sem történt volna közöttünk semmi. De egyik szavammal üthetem a másikat, mert nem tagadom, hogy jó érzés kerít, hatalmába mikor Vele vagyok.

-Sajnálom, Niall. –szólal meg valaki, de az ismerős hanghoz egy arc, s test is csatlakozik. Megállok a folyosón, s ezzel lemaradva a többiektől. Rájuk sandítva figyelem, ahogy alakjuk távolodik, majd végleg eltűnik egy pult, s pár növény mögött.

-Nincs mit sajnálnod, Brooke.

-De…

-Ennek így kellett történnie. – szakítom félbe, mire elgondolkozik, s én is így teszek. Nem tudom, mit mondhatnék Neki. Kezemmel egy másik fájó pontra helyeztem a jeges üdítős flakont, s egy szisszenés hagyta el a számat.

-Nagyon fáj?

-Brooke ne! – húzom el kezét arcomtól – Nem tudom, mit akarsz, de én komolyan gondoltam, amit mondtam. Értsd meg, neked más mellett a helyed. –Ekkor hirtelen oldalra fordította a fejét, s kinézett jobbra. Lassan sétált az előbb általa vizslatott átjáróhoz, majd benézett rajta. Egy szemöldök felhúzás volt a reakciója, s visszasétált hozzám.

-Még mindig nem hiszem el, hogy ezt tette veled. – rázta rosszallóan fejét, majd sóhajtott egyet, s újra megszólalt.

-Tudod mit? Már nem is bánnám, ha valóban igaz lenne az az álom! Talán kiderülne végre, hogy…- hadonászott a levegőben, s lassan halkult el hangja.

-Hogy?

-Mindegy. –sóhajtotta majd elsétált a kijárat felé, majd utolérve őket Paul mellém sétált, s Harryről kezdett szónokolni. Ilyen-olyan büntetést sújtott már rá szóban, egész úton, a kocsiban hazafele jövet, de hogy mindenki életén könnyítsek, segítettem neki a döntésben.

-Paul hagyd. Harrynek ezért nem kell bűnhődnie. –Mindenki egyszerű gyorssággal nézett rám, majd menedzserünk is vörösödő fejjel vizslatott végig rajtunk. „Miért” arcot vett fel, majd egy sóhajtással jeleztem, hogy értem, s kifejtettem.

-Mert igaza van. –érzelemmentesen, s végig szemébe nézve mondtam a szavakat, majd éreztem, hogy a kocsi lassít, s végül meg áll. Végig pillantottam a társaságon, majd kinyitottam a kocsi ajtaját, s hangosan becsapva haladtam a kivilágított úton a közös házunk felé. Lou úgyis bulit tervez holnap estére, fölösleges a saját otthonomban megszállnom. Meg amúgy is, minek menjek az üres otthonomba? Nem vár ott rám senki. A szívem már kettétört, a lelkem valahol elveszett, s fizikailag is csak próbálom tartani magamat. Megviselt ez az utóbbi időszak. Talán ennek így kellett történnie.

Louis Tomlinson

Már az elején is meglepődtem, hogy Eleanor találkozgat Brooke-al. Érdekes érzések vannak vele kapcsolatban, a fejemben, s nem tudom Harry hogyan fogadta volna az információt, miszerint – számomra később kiderült, s most már mindent értek- a barátnőm tartotta vele a kapcsolatot, s a haverja eközben megpróbálta az utóbbi időszakban újra összehozni őket, de ez pont úgy sült el, hogy nem hogy igazul, inkább ő vitte ágyba, s az ő ajkai csókolták a lányt. Nem igazán értem a kialakult helyzetet, s azt sem tudom, hármuk közül kiben csalódtam nagyobbat. Eleanorban, amiért titkolta? Niallben, amiért hazudott a barátjának, s nekünk is, s eközben még hancúrozott is a lánnyal? Netán Brookeban aki állítólag szerette Harryt, s mégis Niallt választotta? Rengeteg a kérdés, de két dolog van, ami még ettől is lenyűgözőbb volt a számomra.

Az egyik, hogy hol a francban van Styles. Szándékosan, -mert ismerem – sosem ütne meg senkit, főleg nem a legjobb barátját, vagy a Szerelmét. Nem ismertem rá, s olyan erő vette hatalmába, amiről eddig, nem hogy nem tudtam, de elképzelni is alig mertem Róla. Karjait olyan ügyességgel rántotta ki a mi szorításunk börtönéből, mint egy vadmacska, aki éhes, s a friss hús ott van a szeme előtt. Ez hülye hasonlat volt, mindegy. Mégsem kellett volna elmennie. Főleg most nem. Tudom, ilyenkor három lehetőség közül választ, mégpedig? Alkohol, Magány, Szenvedés.

A második pedig, hogy… hogy fordulhat elő, hogy egy fegyveres őrültet beengednek a koncertünkre? Lehetetlennek tartom és őrültségnek. A pultnál állva közölték velünk az információt, hogy miközben mi énekeltünk-volna- a zene azért maradt ki, mert valami őrült pár haverjával bejutott az arénába, s álruhában fegyverekkel kerestek valamit. Bár szerintem inkább Valakit, de az mellékes. Állítólag nem kapták el a „támadókat” de az kiderült, hogy kihúztak pár vezetéket, s lekapcsoltak pár fontos kapcsolót, valamint nem sikerült elkapniuk őket. A helyszínelők semmi nyomot nem találtak, se egy hajszál, ujjlenyomat, nyálminta, vagy valami hasonló. A nyomozást abba hagyták. Akár meg is sebesülhetett volna valaki. Igen, merthogy egy lövést is hallottak. Kész életveszély egy One Direction koncert… Kitalálom, az újságok címlapján másnap pontosan ezek a címek lesznek olvashatók: Fegyveres támadás a One Direction koncertjén!; Életveszélyes koncert az O2-ben!

-Megint semmi, a telefonja ki van kapcsolva. – jövök ki idegesen a konyhából a most fényben úszó nappaliba, s meglátom a kanapén elterülő Zaynt.

-Niall sem enged be.- jön le a lépcsőn Liam, s Ő is helyet foglal a fekete kanapénkon.

-Újra megpróbálom. –nyúlok a zsebembe a telefonomért, majd a kijelzőjén elhúzva a képernyő-zárat a hívás listámon azonnal a Hazza névre nyomok, s már hívom is. Ismét a női hang üti meg fülemet, s leveszem, hogy még mindig kikapcsolt állapotban van a készüléke. Remélem, nem csinál őrültséget. A menedzsmenttől így is megkapja majd a szöveget, bár ilyen eset még nem fordult elő, legalábbis ennyire komoly… Nem kell, hogy a média is teljesen kikészítse a fölös cikkekkel.

-Amúgy… Én még mindig nem értem, hogy most mi van… Mire volt jó ez a verekedés?- tornázza fel magát Zayn, s hajába túrva figyel, s vár a válaszra. Rengeteg esetben Niall volt az, kinek a vicc lényege később esett le, vagy egy órával később értem meg a dolgokat. Most mégis Malik az, aki nem ért semmit az egészből. Bár nem is hibáztatom, tulajdonképpen én is ma este világosultam meg.

-Liam. – említem meg a nevét, hátha értelmes barátunk jobban el tudja magyarázni a történteket. Akkor talán én is jutok valami plusz információhoz.

-Az van, hogy… miután Cher bejelentette, hogy szakítanak, és eljött New Yorkból, a kapcsolatot továbbra is tartotta Niallel.

-És?

-És nem csak baráti viszony volt köztük. Vagyis viszonyuk volt. – magyaráz Payne hadonászva, mire látszólag Zaynnek leesik, s vár egy kicsit.

-Szóval Niall és Brooke viszonyt folytattak egymással, de erről Harry nem tudott, s ezért kiakadt és megverte. –bólintottunk, mire egy halk lépés hallatszódott a lépcső felől, s megpillantottuk szőke haverunkat, aki álmosan, s piros szemekkel közelített felénk.

-Vicces, hogy pont te ítélsz el, aki szintén majdnem elszerette Brookeot Stylestól! –rázta fejét cinikusan, s tovább sétált, majd egy üveg üdítővel tért vissza.

-Ne! –emelte föl a kezét védekezésképp.- nem érdekel a kioktatás, és ne kopogjatok. Lou, holnap elmegyek a buliba, de most hagyjatok magamra. Bár mennyit is számítok én már nektek… - sétált fölfelé, majd Liam kapcsolt, s sajnos már későn, de azért a nevét még utána kiáltotta.

Cher Brooks

Annyira éreztem. Tudtam, hogy valami történni fog ezen az estén, s én mégis képes voltam kockáztatni.

A vicces az, hogy féltem Harrytől. Féltem, mert számomra világossá vált, hogy mennyire erős. Nem mintha eddig nem tudtam volna az erejéről, de ahogy az ütéseket osztotta Niallnek, az félelmetes volt. A történtek után Eleanor könyörgött, hogy had aludhasson nálam, mely kérését teljesítettem is, de szívem szerint akár ebben az egy szál semmiben a szakadó esőben, s sötétben kutattam volna London utcáit, hogy megtalálhassam Őt. Ez az este bebizonyított nekem valamit, amiről még nem akarom, hogy bárki is tudjon, bár hamarosan úgy is kiderül az igazság.

Mialatt a kaput kinyitottam, s a bejárati ajtón is beengedtem barátnőmet, végig olyan érzésem volt, mintha valaki követne minket, vagy figyelne. Tejesen lesokkolt az is, mikor még az arénában a Niallel való beszélgetés közepette egy sötét ruhás alak mintha minket nézett volna, de negatív személy. Úgy érzem nem volt véletlen az a lövés sem, amit hallottuk. A dolgok számomra még mindig homályosak, s még semmit nem értek. A dolog fikarcnyi szikrája sem lökdös, s ezt utálom. A hülye álom is közrejátszik? Nos… egyre biztosabb vagyok benne.

Azt is komolyan gondoltam, hogy talán ha bekövetkezne a látomás, vagy mondjuk úgy álom, akkor talán kiderülne, hogy ki szeret igazán, vagy kiderülne, hogy egyáltalán van-e értelme küzdeni még itt a szívekért, s szerelmekért.

Van még remény? Van még esély kettőnknek? Van válasz a számtalan kérdésre? A lehetőség igen, vagy nem szócska, ami kiejtése már-már égeti ajkaim, s fülem. Azt sem tartom normálisnak, hogy amíg Eleanor a szobámban vár bent rám, én addig a nappali ablakában sírok, s az égre nézve gondolok Rá, hogy hol lehet, s csak a remény marad, hogy nem esik semmi baja. Mert nem érdekel, hogy kit sebez meg, talán egy másik szerettemet, esetleg engem, akkor is érdekel, hogy mi történik vele. karom őt, s azt hiszem, a holnap esti buli adhat egy esélyt a mondanivalónk kifejtése egymás irányába. Remélem… Mindig csak a remény… Mikor jön el az idő, hogy tiszta, s igaz tényekről beszélhetünk?