Leave me alone!

 Sziasztok!

Hát ismét jelentkezem. Az évben bizonyára az utolsó rész. Pontosabban az utolsó előtti rész. Igaz, még kettőt ígértem, de ha úgy jön ki, akkor már csak 49. fejezetes lesz az első kötet, és nem 50. Bár az egy szép szám lenne, és mivel 50 olvasó, 50 fejezet, az úgy jó nem? :) Na mind1. A meglepetésről pedig annyit, hogy még nem mondom el, mi az, de hamarosan megtudjátok.:)) Köszönöm az előzőhöz a kommenteket és a pipákat. Ha addig nem találkoznánk -bár kétlem, hiszen van egy meglepetésem- akkor Mindenkinek B.U.É.K.! és köszönöm, hogy velem voltatok az évben, Ti vagytok a legjobbak. Íme a 48.! Jó olvasást!<3

„Amikor beleszeretünk valakibe, az a benyomásunk támad, hogy az egész univerzum mellettünk áll és támogat: ezt láttam ma a naplementében. De ha valami rosszul sikerül, egy csapásra oda az egész! Oda minden: a kócsagok, a távoli zene és ajkának édes íze. Hogyan tűnhet el ilyen hirtelen a szépség, ami néhány perccel ezelőtt még megvolt? Az élet nagyon gyors: pillanatok alatt letaszíthat minket a mennyekből a pokol fenekére.”

Még sosem láttam ennyire dühösnek. Soha. Legalábbis velem, velünk, a legjobb barátjával biztos nem. Mint aki kísértetet látott álltam ott Niall mellett kővé dermedve, s közben Harry mozzanatait figyelve. Nagyon megijesztett a viselkedése. Hogy őszinte legyek, nem bírtam elképzelni, hogy ez az igazi Hazza lenne. Valami történt vele. Teljesen megváltozott. Haha, talán rájött, hogy valamit el fog veszíteni az életéből?

-Te mi a jó büdös francot művelsz itt, Niall? –hangzott szájából a dühös mondat, s erre én azonnal Niall elé léptem, s úgy húztam magamhoz. Még a végén verekedés lesz. És azt nem bírnám „túl élni” ha miattam lenne. Nem…

-Inkább te mit keresel itt…-préseltem ki fogaim között. Erre szemei elkerekedtek, majd ellökött barátom elől, s őt a vállánál fogva kitessékelte nem éppen szépen a szobából.

-Mi ütött beléd? Te nem vagy normális… Tudod, mit művelsz? –kérdeztem dühösen, majd épp el akartam hagyni a szobát, s elhúzni innen, még mielőtt bármi történne, de megragadta a karomat, s erősen a falhoz szorított.

-Én pontosan tudom mit csinálok. Elmondanád mit csináltatok itt ketten?- majd még közelebb vonta testét hozzám, s ajkait erősen közel húzta enyéimhez. Nem csókolt meg, csupán csak játszott, s közben a meg nem szűnő szorításán nem engedett.

-Ugyan mit csináltunk volna? Ébredj már föl! És ne játssz velem tovább.-próbáltam meg kirántani karomat a fogásból, de nem sikerült.

-Mire gondolsz?-lökött le az ágyra, majd fölém mászott, s két karomat erőse lefogta.

-Harry te részeg vagy.- soha nem tenne ilyet. Egy nővel sem lenne képes ilyesmire. -Engedj el, ez nagyon fáj!-sikoltottam föl hirtelen, s próbáltam kimászni alóla.

-Szerinted bejönnék részegen a hotelba, miközben tudom, hogy tele van rajongókkal az egész kert? – nevetett gúnyosan, s belecsókolt a nyakhajlatomba. Erre halkan fölnyögtem, s ez volt a menekülés pillanata. Kimásztam alóla, s az ajtó felé siettem, mikor utánam kapott, s két kezemet leszorította ismét, majd csókolni kezdett. Ha magamtól nem tudok szabadulni, akkor muszáj valahogy jeleznem a másik szobában lévő srácoknak.

-Niall! Niall! –sikítottam föl a lehető leghangosabban, s pár másodperc múlva nyílt az ajtó, s Louis és Niall személye jelent meg. Lou azonnal leszedte rólam Hazzát, s az ágyra ültette, Niall pedig kivitt a nappalba, s leültetett a fekete bőrkanapéra. Azonnal karjaiba bújtam, s ott engedtem el azt a pár könnycseppet, ami a fájdalom miatt kikívánkozott belőlem.

-Jólvan, most már vége. Ne sírj.- suttogta fülembe a nyugtató szavakat. Hmm… milyen érdekes… véletlenül nem pont Harrynek kellene most velem lennie? Ő, meg a nagy szerelme...

-Én… Én… nem tudom miért csinálta ezt. –habogtam, s újra barátom karjaiba menekültem.

-Mert szerelmes. –hagyta el egy gúnyos kacaj a száját.

-És ebben az a leg fájóbb, hogy nem be…-mondatom befejezetlen maradt, mert kezét számra tapasztotta, majd így szólt…

-Ne mond ki. Akkor rosszabb.- kúszott halvány mosoly a szája szélére.

Harry Styles

Louis, mint egy őrült, tépett le Brooke-ról, s taszított az ágyra.

-Mi volt ez Harry?- csukta be gyorsan az ajtót, s megállt előttem karjait mellkasa elé fonva.

-Nem tudom.- feleltem hanyagul. Az igazság az, hogy tényleg nem értem mi is ütött belém.

-Mi a fene volt ez Harry? – kérdezte újra, dühösebben.-Ugye tudod, hogy ezzel elveszítetted a barátnődet. –jelentette ki, majd leült mellém az ágyra, s arcomat figyelte.

-Sajnos már rég elveszítettem. – túrtam idegesen a hajamba. Lou szemei elkerekedtek, majd egy olyan „mi a sz*r?” Fejet vágott.

-Miről beszélsz? Milyen elveszítés? –tette föl sorban a kérdéseket, majd fölállt, s oda-vissza járkált a szobában.

-Emlékszel… mikor nem értem oda időben a próbára? –kérdeztem, majd egyik szememet lehunytam. Már előre féltem a reakciójától. Bólintott.

-Akkor azért késtem, mert… mert Taylorral voltam. –mondtam ki végül, s hátra dőltem az ágyon. Jöhet a Louis féle fejmosás… Na jó, lehet csak én fogom fel ezt így, pedig ő csak „segíteni” akar. Bár ebben a helyzetben, ez sajnos semmit sem ér. Én rontottam el, és most már biztosan nem tudom helyrehozni. Cher nem bízik bennem többé, sőt ráadásul még most majdnem… egyszóval utálhat.

-Hol van a kandi kamera?- csak ennyit kérdezett, majd megállt előttem, s rezzenéstelen arccal engem figyelt.

-Ma pedig mikor elvittem ebédelni Cher-t… fölhívott Taylor és szerintem látta, hogy ő hívott ezért elrohant egy taxival. Próbáltam követni a taxiját, de kikanyarodtak egy mellékútra és eltűntek.

-Ugye tudod, hogy egy barom vagy? Ugye tudod, hogy ha most őt elveszíted, akkor… akkor napokig, hetekig, esetleg évekig depresszióba esel? Ugye tisztában vagy vele, hogy e…- legalább ő az igazat mondja…

-Igen Lou tisztában vagyok ezekkel. Sőt, azzal is, hogy egy hülye vagyok, de én nem ezt akartam.

-Most mit csináljak? Ez a hajó már elment…- fátyolosodott el közben a szemem. Úgy érzem sírni fogok. És már hullnak a is a könnycseppek. Remek, ezt jól megcsináltad Harry!

-Menj, és kérj tőle elnézést. Vegyél neki egy csokor rózsát, aztán vesd be a lepedő harcot.-rázta a fejét, majd mint aki jól végezte dolgát lehuppant az ágyra. Igen, minek is kérdeztem. Tudtam, hogy valami perverz dologgal áll elő. De azért ez akkor sem hülyeség…

-Na jó, viccen kívül. – fordultam felé.

-Nem viccnek szántam. –felelte komolyan, mire nagyot nyelem s megforgattam a szememet.- Egyébként nem gondolod, hogy Niall helyett, most neked kellene ott lenned vele? –bökött fejével az ajtó irányába. Föl álltam, s halkan kinyitottam az ajtót, mire megláttam Niall-t és Brooke-t ölelkezve. Már éppen indulni akartam, mikor Loui visszahúzott.

-Meg ne próbáld. Az most nem old meg semmit, ha odamész, elküldöd Niall-t és bocsánatért esedezel, ezt te is tudod. Láss, Harry. Ne csak nézz… -mondta, majd kilépett a szobából, s magamra hagyott. Igaza van. Teljesen igaza van. A fürdőbe siettem, s a tükörbe néztem. Egy roncs állt velem szemben. Egy kialvatlan, boldogtalan roncs. Miért kellett nekem megcsalni Őt? Teljesen hülye voltam és vagyok is, amiért lefeküdtem Taylorral. Nekem kellene Cher mellett ülnöm, feküdnöm, csókolnom, érintenem, ölelnem, nem pedig Niallnek. Na jó, ő nem csókolja, hiszen csak barátok, de… Gondolatmenetem abbamaradt, mikor megláttam a csap mellett a feltúrt neszesszeremet és a felbontott borotva pengét. Te jó ég. Ez is az én hibám. Nem történik ez az egész, ha nem lépek félre. Brooke most itt feküdne a kádban elvérzetten, holtan, és mind ez csakis miattam. Ekkor már nem bírtam tovább, s Kirohantam a szobámból egyenesen a lakosztály nappalijába, ahol még mindig ugyanott, ugyanúgy ült Niall és… és a barátnőm. Bár már ennek a szónak a jelentésében nem vagyok biztos a mi kapcsolatunkban. Mikor megláttak, Cher hirtelen elfordította fejét, majd valamit mondott mellette ülő ír-barátjának, s azzal föl is álltak és elindultak Niall szobája felé.

-Várj. Brooke, kérlek… hallgass meg. – mentem utánuk, s lehajtottam a fejemet.

-Miért, Harry. Miért?! Azért, hogy hallgassam a bocsánatkérésedet? Inkább hagyj békén, kérlek. –rázta a fejét, majd belépett a szobába. Még mielőtt becsukhatta volna az ajtót, én visszatartottam kezemmel, s kinyitottam. Nem adom fel ezt ilyen könnyen.

-Csak had magyarázzam meg. Csupán ennyit kérek. – suttogtam.- Kérlek.- folytattam egy nagy sóhaj után. Végül egy szemforgatás után becsukta az ajtót, mire kővé dermedve álltam továbbra is ugyanott. Pár pillanat múlva újra nyílt az ajtó, s kilépett rajta, majd leült a kanapéra.

-Hallgatlak.

-Rendben. Csak öt percet kérek. Ötöt. – majd leültem mellé, s folytattam.- Elmondom az igazságot. Mindent elmondok, bármit amit tudni akarsz. Csak bocsájts meg. – fogtam két kezét közre az enyémekkel, s úgy mondtam tovább. Elmondtam neki mindent Taylorról az elejétől a végéig. Persze arra kérdésre, hogy „ Mégis Miért?” még most sem tudtam válaszolni.

-Brooke, kérlek bocsájts meg. Kérlek higgy nekem. Sajnálom, és tudom, hogy elcsesztem, de most mindent megadnék azért, hogy visszapörgethessem az időt. – mondtam szinte könnyezve, s egy hatalmas sóhaj után, egy kérdés tett föl.

-Harry. Én csak annyit szeretnék tudni, hogy mióta… mióta tart ez az egész? – majd kivette kezeit az enyémekből, s lehajtotta fejét. Rövid gondolkozás után, hogy vajon mit is mondhatnék –persze, tudom mióta van viszonyom Taylorral- hiszen most lehet ezen bukik minden. Talán egy éjszakát még kilehetne magyarázni, de annyi időt mégsem. Dehogy! Szó sincs itt semmiféle kimagyarázásról, sem megmagyarázásról. Itt már nincs helye a miértek megmagyarázásának. Nincs… Itt már csak a szeretetnek van helye. Már ha még van. Ha még érez irántam valamit. Valamit, ami nem a gyűlölet. El kellene gondolkoznom arról is, hogy vajon én mit tennék vagy mondanék ilyen helyzetben. Igen, már túlléptünk a Zaynes eseten, de az csak egy csók volt, könyörgöm! Te jó Isten, mit beszélek. Egy Szerelemben, úgy értem az Igazi szerelemben egy csók is fontos… nem csak Egy csók…

-Úgy… egy hete. Mielőtt eljöttünk New Yorkba, azon a napon kezdődött valami…-kész. vége. elrontottam. Szemei elkerekedtek, hajába erőteljesen túrt bele, majd rám nézett, s megrázta a fejét. Idegesen fölállt és a pulton lévő poharat a földre dobta, a gurulós fotelt arrébb lökte, s szinte betörte a saját szobánk ajtaját. A táskájával tért vissza, s épp mikor távozni akart, akkor lépett ki a többi szobákból Zayn, Niall, Liam és Louis. Mindenki végig mérte az apróbb károkat, s már csak egy hatalmas ajtócsapódásra lettünk figyelmesek.

-Mégis mire vársz még? – szólalt meg Loui, úgy két perc múlva Cher távozása után, mire összerezzentem. Azonnal fölpattantam, s a lift felé rohantam. Még időben elértem, s rövid idő múlva már lent is voltam. Nem érdekelt a tömérdek rajongó, akik ott álltak fotóra készen a hotel előtt. Muszáj volt megmenteni a szerelmünket. „Vagy most, vagy soha” céllal léptem ki az üvegajtón, mire hangos sikoltások és vakufények vettek körbe. Nem messze megláttam Brooke-t, amint egy taxira várva áll, s közben idegesen járkál. Gyorsan eltűntem a szálloda melletti vészkijárat mögött, s oda futottam Hozzá. Megijedt a hirtelen érintéstő, ezért kicsit meginogott.

-Mit keresel itt? Meg mondtam Harry, hogy hagyj békén. – lökött el magától, s beszállt sietősen az előtte hirtelen megálló sárga taxiba. Kaptam az alkalmon, ezért menten beszálltam hozzá én is a másik oldalról.

-Rendben. Felőlem gyere, csak ne szólj hozzám. –rántott meg a vállát, majd a sofőrnek egy”Gyerünk”-et kiabálva hátradőlt, s az ablakon kifelé kezdett nézelődni.

-Kérlek ne tedd ezt.  –tettem combjára a kezemet, mire odapillantott, s nyelt egyet – Bármit, de ezt ne.

-Kérlek. –hajoltam arcához közelebb, mire arcát felém fordította és… - most milyen jó lenne azt mondani, hogy megcsókolt, és boldogan szállunk ki a taxiból egy másik szálloda felé, ahol egy csodálatos estét tölthetünk el. Már megint Arra gondolok… - ha még lehet, közelebb jött hozzám, szinte ajkaink súrolták már egymást, majd így szólt…

-Hagyj békén. – suttogta, majd mintha megcsókolt volna, nyitotta ajkait résnyire, majd hirtelen elhúzódott és elfordult. Na ezt nem hagyhatom annyiban. Játék? Legyen játék.

-Ne játssz velem. – húzódtam közelebb hozzá, s magamhoz húztam, s én is eljátszottam ugyan azt, amit ő velem. Ajkaimat lágyan hozzáérintettem övéihez, de mégsem csókoltam meg. Kezemet végig futtattam combján, mire éreztem, hogy megremeg.

-Azt hiszed, élvezem? – suttogta ajkaimra. Testünk szinte már teljesen érintkezett, csak ajkaink választottak el minket egymástól.

-Igen. –feleltem pimaszul. Hiszen tudom, hogy igenis élvezi, csak játszik. Na jó, lehet kicsit egoistán hangzott, de tudom, hogy arra várt, hogy csókoljam meg. Eleget tettem vágyainak, azért megkockáztattam. Lassan ajkaira tapasztottam enyéimet, s egyre vadabbul csókoltam. Gondolom kapcsolt, mi is történik, hisz’ eltolt magától…

-Szállj ki! – utasított. – Szállj ki! –kiabált. –Szállj ki nem hallod? Szállj már ki!- a sofőr hirtelen fékezett, s egy utolsó pillantást rávetve feleltem…

-Rendben. Ahogy akarod. – majd magam elé bólintottam, s kiszálltam a taxiból és elindultam a járdán. Tekintetemet közben végig rajta tartottam, mikor az autó elindult, s elhajtott. Elment. S én nem követhetem. Nem tehetek semmit. De egy biztos; Nem adom fel.

Are you single?

Sziasztok!

Hát... Eljött ez az idő is. És bár jobb később, mint soha, én mégis most jelentem be, hogy a vége előtt járunk 3 résszel. Aztán lesz egy max. egy hetes szünet, de lesz még nem is egy meglepetésem a szünetre, szóval ne menjetek messzire.No, de ezekről majd később... Az utóbbi időben kaptam pár díjat, ami hogyha érdekel benneteket, akkor a Díjak menü pontban érhetitek el. Itt is szeretném megemlíteni, hogy kérhettek tőlem a blogjaitokra Tanácsot ill. Kritikát. Nos, most így ennyi lenne. Kicsit rövid rész lett, de izgalmas:) Az évben ez az utolsó rész,(szerintem)úgyhogy Kellemes Ünnepeket Mindenkinek. Íme, a 47.! Jó olvasást!

p.s.: Egy kis meglepetés, Nektek! Katt!

xoxo Cher,

„Amikor rátalálsz valami értékesre, szorítsd mindkét kezeddel, és ne engedd el. sose felejtsd el , hogy a jó dolgok nagyon ritkán jönnek el kétszer !”

Már semmi sem a régi. Már minden más. De hát mit is gondoltam? Egyszer úgyis mindennek vége kell, hogy legyen. Nagyon látszik, hogy a kapcsolatunk sem a régi és már az egyik oldalról nincs meg hozzá az ami. Valamiért elveszett. És ezért egyáltalán nem Őt, vagy Engem kellene okolni. Nem is kell. Itt csak az érzések változtak. Minden kapcsolatban csakis az érzések változnak. Semmi más. Nem az emberek. Nincs köze ehhez Tay-nek, vagy ismertebb nevén Taylor-nak, én megértem, ha Harrynek Ő jobban kell. Hisz’ híres, gazdag, tehetséges, okos… és talán többet tud nyújtani neki, mint Én. Csak ennyi futott át az agyamon, mikor Harry fölvette a telefont az étteremben, s ezért tettem azt, amit. De az biztos, hogy nem cselekedtem rosszul.

Mikor már vagy öt-hat perce tűnt el Hazza a mosdóba, úgy gondoltam nem kell tovább várnom. Tulajdonképpen mit is keresek én már Itt? Ez teljesen egyértelmű, csak még nem vallotta be. Esetleg csak az én képzeletem szüleménye ez az egész? Lehetetlen…  Nem érdekeltek sem az utcán lévő fotósok, akik talán az egyik fa, bokor esetleg tábla mögött bujkálva álcázzák magukat egyszerű embereknek, éppen rám figyelnek, és ugrásra készen várják, mikor lép ki az ajtón a nagy Harry Styles és a kishitű barátnőcskéje Cher Brooks, nem érdekelt. Már nem érdekelt… Vagy a talán őrült fanok játéka velünk, ez sem. Csakis az, hogy minél előbb tűnjek el arról a helyről, s üljek be egy erős italra valahová, esetleg engesztelődjek. DE nem, ez nem rám vall, ezért csak Harryt és a pincért figyelmen kívülhagyva sietősen távoztam a helységből. Sajnos túl lassú voltam…

-Hé, Brook! –szólított meg az ismerős hang. –Állj meg! – Csak mentem tovább, s leinteni készültem egy taxit, mikor utolért. Talán mégis kíváncsi lennék egy magyarázatra?

-Mi történt? Miért hagytál ott? És most hová mész? Mi a baj? –záporoztak felém a kérdései, amelyekre legszívesebben csak egy szóval válaszoltam volna, de az túl nyílt, úgyhogy inkább maradtam az egyszerű, és gyors megoldásnál. Ami egyenlő egy nagy hülyeséggel.

-Nem gondolod, hogy kicsit gáz, hogy otthagyod a csajodat egy –mondhatjuk- randi közepén, csakis azért, hogy telefonálgass egy ri… -keltem ki magamból, majd az utolsó szónál egy mély levegőt vettem, s abbahagytam, még mielőtt meg nem bántom vele. Kit érdekel?

-Hogy mi? –rázta a fejét- Sajnálom, de fontos volt és csak a… a managementtel beszéltem egy koncertről. –Rosszul hazudsz Harry.

-Tudod mit? Nem érdekel. – vontam vállat, majd beültem a már rég előttünk várakozó taxiba, s a cím bediktálása után, kértem, hogy a lehető leggyorsabban vigyen a célhoz.

Magam sem tudom miért, de valahogy nem a párnába dőlős, zokogós feelinghez volt kedvem, hanem beszélni akartam Vele. Hiszen, Ő megért. Ő Harry után a második személy, aki megért. És most meg akartam tenni. Érezni akartam. De bár tudtam, hogy címlap lesz az előbbi kis jelenetből, nekem akkor is mindennél többet jelent az őszinteség. Vajon mióta tarthat?

Láb remegve, gyors szívdobogással, tenyér izzadva és nyugtalanul néztem ki az autó ablakán. Vártam, hogy érjünk már oda, de egy gyors pillantást vetve a vissza pillantó tükörbe, megriadtam. Nem akartam hinni a szememnek. Még erre is képes. Az a kocsi jött mögöttünk sebesen, melyben még mi jöttünk Harryvel az étterembe. A rendszám is egyezett, és a sofőr is.

-Menjünk gyorsabban!- utasítottam a talán harmincas éveiben járó férfit, aki azonnal reagált.

-Hölgyem, ez a maximum sebesség ekkora tömegben.

-Akkor rázzuk le azt a kocsit! –mutattam a mögöttünk álló fekete Range Roverre hátra. Nem is kellet több neki. A legközelebbi kanyart, ami mellesleg jobbos volt, úgy vette be, hogy majdnem kiszálltam a kocsiból, de amúgy semmi gond. Kiérve a Times Square-ról egy kisebb mellék utcára értünk, ahol már nem láttam mögöttünk Harryéket.

-Ez gyors volt. –nyögtem ki, ahogy megláttam a hotelunkat. Majd a pénztárcám megkeresése után, átnyújtottam a kívánt összeget a fuvarért, s kiszálltam a kocsiból. Körülnéztem, majd szinte észrevétlenül berobbantam a helységbe. Gyorsan a lifthez szaladtam, majd a beszállás után rövid idő múlva távoztam is a kis kabinból, s még mielőtt a már kezemben lévő kulccsal kinyitottam volna az ajtót, hallgatóztam, hogy Harry vajon bent van-e. Mivel nem tapasztaltam semmiféle zajt, benyitottam majd a táskámat az ágyra dobva rohantam be a fürdőbe. Becsaptam magam után az ajtót, majd lerogytam a földre és meghazudtoltam önmagamat. Eszembe jutott egy idézet, amelyet nemrégen olvastam egy közösségi oldalon.” A lány, aki sebezhetőnek tűnt, megtört. A lány, aki annyira erősnek látszott, összeomlott. A lány, aki mindig nevetett, most zokog. A lány, aki sosem hagyta abba a próbálkozást... most végleg feladta.” Ha nem is igaz Rám, akkor a mostani helyzetre biztosan… A tekintetem hirtelen Harry neszesszerjére tévedt. Bele gondoltam, mi lenne, ha… Nem, az nem lehet. De hát muszáj! Egyre nagyobb volt a kísértés, és végül megtettem. Soha nem hittem, hogy képes lennék ilyenre, de megtettem. Csak azon kaptam magamat, hogy a kis táskájában turkálok, és keresem a most legmegfelelőbb eszközt. És végre megtaláltam. Nagyon el volt dugva, a borotva, fésű, parfüm, arc szesz és különböző dolgok mellett, ez a kis tasak. Ahogy a kezembe fogtam a nyirkos –bár nem tudom mitől- pengét, leültem a kád szélére, s onnan néztem magamat a tükörben. Ha most lehetne egy kérdés, amire most azonnal választ kaphatok, biztos az lenne az első, hogy ’Miért Taylor?’ nem. nem is… Miért pont Én? Igaza volt Lillynek… vigyázni kellett volna Harryvel, és nem csak úgy beleugrani ebbe a kapcsolat dologba. Igazuk volt. Neki egy énekes, vagy egy szexi top modell kellett volna… Nem én… egy egyszerű ember… Már pont hozzáért a csuklómhoz a penge éle, mikor egy hangos ajtó csapódás hallatszódott, és szapora cipő kopogás. Kérlek, Istenem! Csak ne Harry legyen az! Bár még átgondolni sem volt időm, mit is mondok ha meglátnak Így, bárki is legyen az. Az ajtó kicsapódott, és belépett rajta az a személy, akiről a taxiban gondolkodtam.

-Cher! Te meg mit művelsz? – nyíltak tágra szemei, majd kikapta a kezemben lévő hideg tapintású pengét, s beledobta a csapba.

-Én…én csak… Elegem van, Nall! – nem tudtam, mit is mondhatnék, hisz’ nem tudom beszélt-e Harryvel.

-Egyáltalán te mit keresel Itt? –kérdeztem leszállva a kádról.

-A recepciós megállított, mert azt mondta elég zavartan és sietősen jöttél ide. Mi történt veled, Brook?

-Már figyelnek is? – tettem föl a kérdést sokkal inkább magamnak. Mi közük van számomra ismeretlen embereknek hozzám?

-Beszéltél Harryvel? – kérdeztem lesütött szemmel Nialltől, majd a tükör felé fordítottam az arcom.

-Kellett volna?-kérdezett vissza, majd mögém lépett. Kihasználva az alkalmat megfordultam, s szorosan magamhoz húztam. Arcomat pólójába fúrtam, s kitört belőlem a zokoghatnék. Megtörtem. Ismét…

-Niall. –szólaltam meg végül. – Te mit tennél, ha megcsalna téged a barátnőd? Vagyis… félrelépne…

-Hogy mi? -Tolt el magától kissé, majd lenézett a földre.- Nem tudom… Szomorú lennék, és szakítanék vele… vagy én is megcsalnám valakivel, és akkor kvittek vagyunk… Nem tudom. Miért?- szemeit az enyémekbe fúrta, s nem kellett válaszolnom, gondolom leesett neki így is. Elengedtem, majd kisiettem, s leültem az ágyra. Ki tudja, mit művelhettek ebben az ágyban? Undorító. Harry engem is jól lefektetett, aztán –mondván- nem vagyok túl jó, eldob, s jöhet Taylor. Niall azonnal utánam jött, s leült mellém.

-Harry ezt nem tenné. Valamit félreértesz. –mondta.

-Ó, dehogynem. Én is csak arra kellettem neki, de pontosan ugyanarra, mint Caroline, vagy a többiek. Nem is érdekel…-ohh, dehogynem!

-Elmesélnéd nekem is azt, ami most a fejedben összekavarja a dolgokat? –kérdezte. Bólintottam, majd elmondtam neki az éttermi incidenst, s a taxis „üldözést” is.

-Nem ismerek Harryre. hogy tehette ezt? Akkor ezért nem jött el arra a próbára…-gondolkozott hangosan.

-Nem ment el egy próbára? – kérdeztem vissza. Már az életét is elhanyagolja…

-Nem. Vagyis de… csak éppen fél órás késéssel, és utána meg magyarázkodott. Louis azonnal levette, hogy valami nincs rendben. Nem mesélte?-kerekedtek el a szemei.

-Ezt elfelejtette említeni.

-Most mit akarsz csinálni?-beletúrtam a hajamba, majd nevetve válaszoltam.

-Vagy jól berúgok vagy elmegyek bulizni a csajokkal. Vagy…

-Vagy?-nevetett föl édesen.

-Csókolj meg.-feleltem egyszerűen.

-Mi?- értetlenkedett, mintha nem is tudná, mit akarok.

-Csak…csókolj meg. –majd elbambult.

-Hé! Nem azt mondtam, feküdj le velem! Vagy…van barátnőd? –gondolkoztam el.

-Nem, nincsen, csak… ugye nem fogod megbánni? Lehet, csak félreértés az egész,ami Harryvel van. – Megráztam a fejem, mire rövid idő után aprót bólintott, majd az arca közelített felém. Nem szerettem volna az utolsó pillanatban meghátrálni, de nem is akartam. Már vészesen pici távolság lett közöttünk, mikor ajkaink már súrolták egymást, lépett.

Mohón faltuk egymást ajkait, és bár nem így tervezte se Ő, sem Én, nem bánom. Hirtelen hátradőltünk az ágyon, s úgy folytattuk tovább. Keze a hátam közepén bóklászott valahol, míg azén ujjaim a haját túrták. Hirtelen, mintha villám csapott volna közénk, szétváltunk, jobban mondva elhúzódtam tőle, s fölültem. Az alsó ajkamat beharaptam, s a hajamba túrva néztem  fekvő barátomra.

-Én… sajnálom, csak..izé.-dörzsölte idegesen a tarkóját.

-Hé, ne kérj bocsánatot, hisz’ ha úgy nézzük szingli vagyok…és te is.

-Hát persze. –mosolygott.

-Kérlek ne szólj a többieknek Harryről…-bukott ki belőlem. Bólintott. Lehet, hogy most mindenki, egy hatalmas r*bancnak gondol, de hát…képzeljétek magatokat az Én helyzetembe. Ti mit tennétek? Na jó, de hát nem olyan egyszerű megbeszélni a dolgokat. És az sem jó ötlet, hogy Taylorral beszélgessek el. Nem, nem és nem! Én biztos, hogy nem fogok rákérdezni Taylorra, Hazza pedig magától nem fogja elárulni a kis titkát. Hm… Már van is egy ötletem.

-Már tudom mit fogok csinálni. – örvendeztem. Bár nem biztos, hogy jó ötlet, az garantált, hogy kiderül az igazság. Niall csak mosolyogva kémlelte arcomat, majd megszólalt.

-Szerintem jó ötlet.

-Micsoda? – talán belelát a fejembe?

-Amire gondolsz.- elmosolyodtam. Sajnos fölállt, majd megindult az ajtó felé.

-Most hová mész? –húztam vissza. Nem szeretném, hogy bármi gond legyen ebből a kis…aha „kis” csókból, de bármennyire is fáj, vagy nem fáj, azért be kell vallani : Jó volt. Eszméletlenül jól csókol.

-Niall. Mit jelentett neked ez a csók? – a kérdésem után, egy rövid csend állt be. De nem a kínos fajta. Éreztem, tudtam, hogy gondolkodik, vajon mit is mondjon. Láttam, hogy ott van a nyelvén a mondat, vagy akár csak az az egyetlen szócska, de nem meri, vagy csak nem akarja kimondani.

-Jó volt? –kérdeztem újra. Hátha válaszol.

-Jó.-felelte, majd szorosan magához vont, s pontosan abban a pillanatban lépett be az ajtón Harry. Tekintetével ölni lehetett volna, szemei szikrákat szórtak, s nyakán az ütőér erősen kidudorodott.

-Te mi a jó büdös francot művelsz itt, Niall?