Leave me alone!

 Sziasztok!

Hát ismét jelentkezem. Az évben bizonyára az utolsó rész. Pontosabban az utolsó előtti rész. Igaz, még kettőt ígértem, de ha úgy jön ki, akkor már csak 49. fejezetes lesz az első kötet, és nem 50. Bár az egy szép szám lenne, és mivel 50 olvasó, 50 fejezet, az úgy jó nem? :) Na mind1. A meglepetésről pedig annyit, hogy még nem mondom el, mi az, de hamarosan megtudjátok.:)) Köszönöm az előzőhöz a kommenteket és a pipákat. Ha addig nem találkoznánk -bár kétlem, hiszen van egy meglepetésem- akkor Mindenkinek B.U.É.K.! és köszönöm, hogy velem voltatok az évben, Ti vagytok a legjobbak. Íme a 48.! Jó olvasást!<3

„Amikor beleszeretünk valakibe, az a benyomásunk támad, hogy az egész univerzum mellettünk áll és támogat: ezt láttam ma a naplementében. De ha valami rosszul sikerül, egy csapásra oda az egész! Oda minden: a kócsagok, a távoli zene és ajkának édes íze. Hogyan tűnhet el ilyen hirtelen a szépség, ami néhány perccel ezelőtt még megvolt? Az élet nagyon gyors: pillanatok alatt letaszíthat minket a mennyekből a pokol fenekére.”

Még sosem láttam ennyire dühösnek. Soha. Legalábbis velem, velünk, a legjobb barátjával biztos nem. Mint aki kísértetet látott álltam ott Niall mellett kővé dermedve, s közben Harry mozzanatait figyelve. Nagyon megijesztett a viselkedése. Hogy őszinte legyek, nem bírtam elképzelni, hogy ez az igazi Hazza lenne. Valami történt vele. Teljesen megváltozott. Haha, talán rájött, hogy valamit el fog veszíteni az életéből?

-Te mi a jó büdös francot művelsz itt, Niall? –hangzott szájából a dühös mondat, s erre én azonnal Niall elé léptem, s úgy húztam magamhoz. Még a végén verekedés lesz. És azt nem bírnám „túl élni” ha miattam lenne. Nem…

-Inkább te mit keresel itt…-préseltem ki fogaim között. Erre szemei elkerekedtek, majd ellökött barátom elől, s őt a vállánál fogva kitessékelte nem éppen szépen a szobából.

-Mi ütött beléd? Te nem vagy normális… Tudod, mit művelsz? –kérdeztem dühösen, majd épp el akartam hagyni a szobát, s elhúzni innen, még mielőtt bármi történne, de megragadta a karomat, s erősen a falhoz szorított.

-Én pontosan tudom mit csinálok. Elmondanád mit csináltatok itt ketten?- majd még közelebb vonta testét hozzám, s ajkait erősen közel húzta enyéimhez. Nem csókolt meg, csupán csak játszott, s közben a meg nem szűnő szorításán nem engedett.

-Ugyan mit csináltunk volna? Ébredj már föl! És ne játssz velem tovább.-próbáltam meg kirántani karomat a fogásból, de nem sikerült.

-Mire gondolsz?-lökött le az ágyra, majd fölém mászott, s két karomat erőse lefogta.

-Harry te részeg vagy.- soha nem tenne ilyet. Egy nővel sem lenne képes ilyesmire. -Engedj el, ez nagyon fáj!-sikoltottam föl hirtelen, s próbáltam kimászni alóla.

-Szerinted bejönnék részegen a hotelba, miközben tudom, hogy tele van rajongókkal az egész kert? – nevetett gúnyosan, s belecsókolt a nyakhajlatomba. Erre halkan fölnyögtem, s ez volt a menekülés pillanata. Kimásztam alóla, s az ajtó felé siettem, mikor utánam kapott, s két kezemet leszorította ismét, majd csókolni kezdett. Ha magamtól nem tudok szabadulni, akkor muszáj valahogy jeleznem a másik szobában lévő srácoknak.

-Niall! Niall! –sikítottam föl a lehető leghangosabban, s pár másodperc múlva nyílt az ajtó, s Louis és Niall személye jelent meg. Lou azonnal leszedte rólam Hazzát, s az ágyra ültette, Niall pedig kivitt a nappalba, s leültetett a fekete bőrkanapéra. Azonnal karjaiba bújtam, s ott engedtem el azt a pár könnycseppet, ami a fájdalom miatt kikívánkozott belőlem.

-Jólvan, most már vége. Ne sírj.- suttogta fülembe a nyugtató szavakat. Hmm… milyen érdekes… véletlenül nem pont Harrynek kellene most velem lennie? Ő, meg a nagy szerelme...

-Én… Én… nem tudom miért csinálta ezt. –habogtam, s újra barátom karjaiba menekültem.

-Mert szerelmes. –hagyta el egy gúnyos kacaj a száját.

-És ebben az a leg fájóbb, hogy nem be…-mondatom befejezetlen maradt, mert kezét számra tapasztotta, majd így szólt…

-Ne mond ki. Akkor rosszabb.- kúszott halvány mosoly a szája szélére.

Harry Styles

Louis, mint egy őrült, tépett le Brooke-ról, s taszított az ágyra.

-Mi volt ez Harry?- csukta be gyorsan az ajtót, s megállt előttem karjait mellkasa elé fonva.

-Nem tudom.- feleltem hanyagul. Az igazság az, hogy tényleg nem értem mi is ütött belém.

-Mi a fene volt ez Harry? – kérdezte újra, dühösebben.-Ugye tudod, hogy ezzel elveszítetted a barátnődet. –jelentette ki, majd leült mellém az ágyra, s arcomat figyelte.

-Sajnos már rég elveszítettem. – túrtam idegesen a hajamba. Lou szemei elkerekedtek, majd egy olyan „mi a sz*r?” Fejet vágott.

-Miről beszélsz? Milyen elveszítés? –tette föl sorban a kérdéseket, majd fölállt, s oda-vissza járkált a szobában.

-Emlékszel… mikor nem értem oda időben a próbára? –kérdeztem, majd egyik szememet lehunytam. Már előre féltem a reakciójától. Bólintott.

-Akkor azért késtem, mert… mert Taylorral voltam. –mondtam ki végül, s hátra dőltem az ágyon. Jöhet a Louis féle fejmosás… Na jó, lehet csak én fogom fel ezt így, pedig ő csak „segíteni” akar. Bár ebben a helyzetben, ez sajnos semmit sem ér. Én rontottam el, és most már biztosan nem tudom helyrehozni. Cher nem bízik bennem többé, sőt ráadásul még most majdnem… egyszóval utálhat.

-Hol van a kandi kamera?- csak ennyit kérdezett, majd megállt előttem, s rezzenéstelen arccal engem figyelt.

-Ma pedig mikor elvittem ebédelni Cher-t… fölhívott Taylor és szerintem látta, hogy ő hívott ezért elrohant egy taxival. Próbáltam követni a taxiját, de kikanyarodtak egy mellékútra és eltűntek.

-Ugye tudod, hogy egy barom vagy? Ugye tudod, hogy ha most őt elveszíted, akkor… akkor napokig, hetekig, esetleg évekig depresszióba esel? Ugye tisztában vagy vele, hogy e…- legalább ő az igazat mondja…

-Igen Lou tisztában vagyok ezekkel. Sőt, azzal is, hogy egy hülye vagyok, de én nem ezt akartam.

-Most mit csináljak? Ez a hajó már elment…- fátyolosodott el közben a szemem. Úgy érzem sírni fogok. És már hullnak a is a könnycseppek. Remek, ezt jól megcsináltad Harry!

-Menj, és kérj tőle elnézést. Vegyél neki egy csokor rózsát, aztán vesd be a lepedő harcot.-rázta a fejét, majd mint aki jól végezte dolgát lehuppant az ágyra. Igen, minek is kérdeztem. Tudtam, hogy valami perverz dologgal áll elő. De azért ez akkor sem hülyeség…

-Na jó, viccen kívül. – fordultam felé.

-Nem viccnek szántam. –felelte komolyan, mire nagyot nyelem s megforgattam a szememet.- Egyébként nem gondolod, hogy Niall helyett, most neked kellene ott lenned vele? –bökött fejével az ajtó irányába. Föl álltam, s halkan kinyitottam az ajtót, mire megláttam Niall-t és Brooke-t ölelkezve. Már éppen indulni akartam, mikor Loui visszahúzott.

-Meg ne próbáld. Az most nem old meg semmit, ha odamész, elküldöd Niall-t és bocsánatért esedezel, ezt te is tudod. Láss, Harry. Ne csak nézz… -mondta, majd kilépett a szobából, s magamra hagyott. Igaza van. Teljesen igaza van. A fürdőbe siettem, s a tükörbe néztem. Egy roncs állt velem szemben. Egy kialvatlan, boldogtalan roncs. Miért kellett nekem megcsalni Őt? Teljesen hülye voltam és vagyok is, amiért lefeküdtem Taylorral. Nekem kellene Cher mellett ülnöm, feküdnöm, csókolnom, érintenem, ölelnem, nem pedig Niallnek. Na jó, ő nem csókolja, hiszen csak barátok, de… Gondolatmenetem abbamaradt, mikor megláttam a csap mellett a feltúrt neszesszeremet és a felbontott borotva pengét. Te jó ég. Ez is az én hibám. Nem történik ez az egész, ha nem lépek félre. Brooke most itt feküdne a kádban elvérzetten, holtan, és mind ez csakis miattam. Ekkor már nem bírtam tovább, s Kirohantam a szobámból egyenesen a lakosztály nappalijába, ahol még mindig ugyanott, ugyanúgy ült Niall és… és a barátnőm. Bár már ennek a szónak a jelentésében nem vagyok biztos a mi kapcsolatunkban. Mikor megláttak, Cher hirtelen elfordította fejét, majd valamit mondott mellette ülő ír-barátjának, s azzal föl is álltak és elindultak Niall szobája felé.

-Várj. Brooke, kérlek… hallgass meg. – mentem utánuk, s lehajtottam a fejemet.

-Miért, Harry. Miért?! Azért, hogy hallgassam a bocsánatkérésedet? Inkább hagyj békén, kérlek. –rázta a fejét, majd belépett a szobába. Még mielőtt becsukhatta volna az ajtót, én visszatartottam kezemmel, s kinyitottam. Nem adom fel ezt ilyen könnyen.

-Csak had magyarázzam meg. Csupán ennyit kérek. – suttogtam.- Kérlek.- folytattam egy nagy sóhaj után. Végül egy szemforgatás után becsukta az ajtót, mire kővé dermedve álltam továbbra is ugyanott. Pár pillanat múlva újra nyílt az ajtó, s kilépett rajta, majd leült a kanapéra.

-Hallgatlak.

-Rendben. Csak öt percet kérek. Ötöt. – majd leültem mellé, s folytattam.- Elmondom az igazságot. Mindent elmondok, bármit amit tudni akarsz. Csak bocsájts meg. – fogtam két kezét közre az enyémekkel, s úgy mondtam tovább. Elmondtam neki mindent Taylorról az elejétől a végéig. Persze arra kérdésre, hogy „ Mégis Miért?” még most sem tudtam válaszolni.

-Brooke, kérlek bocsájts meg. Kérlek higgy nekem. Sajnálom, és tudom, hogy elcsesztem, de most mindent megadnék azért, hogy visszapörgethessem az időt. – mondtam szinte könnyezve, s egy hatalmas sóhaj után, egy kérdés tett föl.

-Harry. Én csak annyit szeretnék tudni, hogy mióta… mióta tart ez az egész? – majd kivette kezeit az enyémekből, s lehajtotta fejét. Rövid gondolkozás után, hogy vajon mit is mondhatnék –persze, tudom mióta van viszonyom Taylorral- hiszen most lehet ezen bukik minden. Talán egy éjszakát még kilehetne magyarázni, de annyi időt mégsem. Dehogy! Szó sincs itt semmiféle kimagyarázásról, sem megmagyarázásról. Itt már nincs helye a miértek megmagyarázásának. Nincs… Itt már csak a szeretetnek van helye. Már ha még van. Ha még érez irántam valamit. Valamit, ami nem a gyűlölet. El kellene gondolkoznom arról is, hogy vajon én mit tennék vagy mondanék ilyen helyzetben. Igen, már túlléptünk a Zaynes eseten, de az csak egy csók volt, könyörgöm! Te jó Isten, mit beszélek. Egy Szerelemben, úgy értem az Igazi szerelemben egy csók is fontos… nem csak Egy csók…

-Úgy… egy hete. Mielőtt eljöttünk New Yorkba, azon a napon kezdődött valami…-kész. vége. elrontottam. Szemei elkerekedtek, hajába erőteljesen túrt bele, majd rám nézett, s megrázta a fejét. Idegesen fölállt és a pulton lévő poharat a földre dobta, a gurulós fotelt arrébb lökte, s szinte betörte a saját szobánk ajtaját. A táskájával tért vissza, s épp mikor távozni akart, akkor lépett ki a többi szobákból Zayn, Niall, Liam és Louis. Mindenki végig mérte az apróbb károkat, s már csak egy hatalmas ajtócsapódásra lettünk figyelmesek.

-Mégis mire vársz még? – szólalt meg Loui, úgy két perc múlva Cher távozása után, mire összerezzentem. Azonnal fölpattantam, s a lift felé rohantam. Még időben elértem, s rövid idő múlva már lent is voltam. Nem érdekelt a tömérdek rajongó, akik ott álltak fotóra készen a hotel előtt. Muszáj volt megmenteni a szerelmünket. „Vagy most, vagy soha” céllal léptem ki az üvegajtón, mire hangos sikoltások és vakufények vettek körbe. Nem messze megláttam Brooke-t, amint egy taxira várva áll, s közben idegesen járkál. Gyorsan eltűntem a szálloda melletti vészkijárat mögött, s oda futottam Hozzá. Megijedt a hirtelen érintéstő, ezért kicsit meginogott.

-Mit keresel itt? Meg mondtam Harry, hogy hagyj békén. – lökött el magától, s beszállt sietősen az előtte hirtelen megálló sárga taxiba. Kaptam az alkalmon, ezért menten beszálltam hozzá én is a másik oldalról.

-Rendben. Felőlem gyere, csak ne szólj hozzám. –rántott meg a vállát, majd a sofőrnek egy”Gyerünk”-et kiabálva hátradőlt, s az ablakon kifelé kezdett nézelődni.

-Kérlek ne tedd ezt.  –tettem combjára a kezemet, mire odapillantott, s nyelt egyet – Bármit, de ezt ne.

-Kérlek. –hajoltam arcához közelebb, mire arcát felém fordította és… - most milyen jó lenne azt mondani, hogy megcsókolt, és boldogan szállunk ki a taxiból egy másik szálloda felé, ahol egy csodálatos estét tölthetünk el. Már megint Arra gondolok… - ha még lehet, közelebb jött hozzám, szinte ajkaink súrolták már egymást, majd így szólt…

-Hagyj békén. – suttogta, majd mintha megcsókolt volna, nyitotta ajkait résnyire, majd hirtelen elhúzódott és elfordult. Na ezt nem hagyhatom annyiban. Játék? Legyen játék.

-Ne játssz velem. – húzódtam közelebb hozzá, s magamhoz húztam, s én is eljátszottam ugyan azt, amit ő velem. Ajkaimat lágyan hozzáérintettem övéihez, de mégsem csókoltam meg. Kezemet végig futtattam combján, mire éreztem, hogy megremeg.

-Azt hiszed, élvezem? – suttogta ajkaimra. Testünk szinte már teljesen érintkezett, csak ajkaink választottak el minket egymástól.

-Igen. –feleltem pimaszul. Hiszen tudom, hogy igenis élvezi, csak játszik. Na jó, lehet kicsit egoistán hangzott, de tudom, hogy arra várt, hogy csókoljam meg. Eleget tettem vágyainak, azért megkockáztattam. Lassan ajkaira tapasztottam enyéimet, s egyre vadabbul csókoltam. Gondolom kapcsolt, mi is történik, hisz’ eltolt magától…

-Szállj ki! – utasított. – Szállj ki! –kiabált. –Szállj ki nem hallod? Szállj már ki!- a sofőr hirtelen fékezett, s egy utolsó pillantást rávetve feleltem…

-Rendben. Ahogy akarod. – majd magam elé bólintottam, s kiszálltam a taxiból és elindultam a járdán. Tekintetemet közben végig rajta tartottam, mikor az autó elindult, s elhajtott. Elment. S én nem követhetem. Nem tehetek semmit. De egy biztos; Nem adom fel.