II.Kötet - 6.fejezet - The trust is lost, but love remained

Kérdőív

ZENE

Cher Brooks

A kérdése, kijelentése után egy darabig csönd honolt a szobában. Pillanatokig csak néztem őt szemeimmel, majd lassan tekintetemet, s végül fejemet is mozdítottam a föld irányába. Csak most tudatosul bennem, hogy mit akar. Ő már tudja, mit akar. Viszont nekem fogalmam sincs, mit kellene mondanom. Az érzéseim bizonytalanok, de ezt ő nem tudja. Nem tudom, mit kezdjek Harryvel; hiszen ki tudja valóban szeret-e? Fogalmam sincs, mit kezdjek magammal. És mi történt Niallel? Már a dolog elején éreztem, hogy ez nem lesz egy hosszú életű „kapcsolat”, de csak így a semmiből előtörni a kérdéssel megdöbbentő volt. Talán csak én nem vettem észre valamit. De hisz igaza van, én vagyok most is a hülye… Miért is csinálhattuk volna? Neki egy olyan lányra van szüksége, aki nem csak azért jár vele, mert az ágyban való kielégítés célja tökéletesen megfelel számára, hanem mert Szereti. De szívből. Nem tudom, hogy tudnám-e szívből szeretni. Mert nekem sem mellette a helyem.

-Nem tudom… felelem őszintén és halkan, de tudom, hogy hallja. Fejemet ismét fölemelem, s csak nézek magam elé. Nem tudnék ránézni. Most nem tudnék ránézni. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan véget ér, ez a történet. Lassan érzem, hogy államhoz ér, s puha keze úgy fordítja szembe magával arcomat. Tekintetünk ütközik, s kíváncsiságot, reményt, szeretetet, s félelmet vélek bennük fölfedezni. Arcunkat talán tizenöt-húsz centi választja el, s érzem, hogy ez a közelség valamiért más, mint amikor a szerelmesek akarják egymást megcsókolni.

-Nézz a szemembe… és úgy válaszolj.- mondja halkan, s lehelete érinti az arcom. A pillanat mesébe illő, csak sajnos a tartalma nem annyira csodálatos. Lehet, hogy talán most fogom elveszíteni egy barátomat. Ismét… Nem bírnám ki, ha Őt is elveszíteném. A szeméből mintha azt olvasnám ki, hogy valamit meg akar kérdezni, de nem mer, vagy csupán nem akar. Ez lenne a félelem benne.

-Kit szeretsz Cher?- gyengül el a hangja – Ez az állapot mindenkinek rossz. –Igazat mond, s közben lassan arrébb csúsztatja kezét arcomon. Hüvelykujjával végig simít alsó ajkamon, melyet érintése után beszívok. Kezét leereszti arcomról, s úgy várja a választ. A választ, amely létezését nem érzékelem. A választ, mely súlya elég nagy ahhoz, hogy döntsön egy szerelemről. A választ, melyet még én sem tudok.

-Mond, szeretsz Brooke? – kérdezi bátortalanul, s hangja is elgyengül. De Niall, mit mondhatnék…

-Nem tudom-, talán túl bonyolult lennék? Az emberek általában tudják, hogy ki az, akit szeretnek.

-Szereted Harryt? – szegezi felém a kérdést, immár határozottan. Közben a számban a nyelvemmel szórakozok, majd szemeimet gyorsan lesütöm.

-Azt hiszem nincs miről beszélnünk. Azt sem értem mit keresek én itt. – mondja ki feszülten, de mégis lazán, majd föláll, s az ajtó felé sétál.

-Niall, nem hagyhatsz csak így itt! –sietek utána, majd megállok tőle egy méterre. Kíváncsi fejet vág, majd megáll ő is, s figyel.

-Hiszen barátok vagyunk… vagy mi…

-Barátok…- ízlelgeti a szót, majd folytatja – Barátok, akik csak úgy megcsókolják egymást. Barátok, akik majdnem szeretkeznek egymással. Barátok, de az egyik fél nem tudja, mit érez. – sorolja hangosabban, ami elgondolkoztat.

-Talán a másik fél sem… -folytatom halkan.

-Talán… De Brooke, Te Harryt szereted! Mit keresek én az életedben, mint ilyen barát?

-Miért gondolod, hogy Őt szeretem?- kérdezem bizonytalanul, s közelebb lépek hozzá.

-Mert azzal, hogy lefeküdt Taylorral nem a szerelmét veszítetted el iránta, csak a bizalmadat!- néma csönd következett, melyet a csengő hangja tört meg. Csöndben sétáltam oda, majd ajtót nyitottam.

-Szia, Cher! Épp vol. – lépett beljebb Eleanor, majd meg is állt. – Ó, túl korán jöttem? –nézett órájára, majd Niallre, s végül rám.

-Nem, én már épp menni készültem – sietett a szőke srác, majd fölkapta pulcsiját, s az ajtó másik oldaláról szólt neki a mellettem álló, barna hajú lány.

-Félkor találkozunk! –intett neki, majd mi még egy éles pillantás után elbúcsúzva léptünk be ketten a nappaliba.

-Tudtam, hogy valamit megzavarok – húzza a száját, majd zavartan leül a fotelbe. Oda, ahol az előbb Ő ült.

-Ne érezd magad kellemetlenül, de azt kell, mondjam, pont jókor jöttél – mosolyt küldök felé, majd az általa letett szatyrokat és zacskókat figyelem az üvegasztalon.

-Akkor közben készülődjünk és mesélj! – tapsol egyet, majd föláll, s helybe hozza az előbb nézegetett dolgokat.

-Hoztam pár ruhát, cipőt és ékszert… Remélem, összehozunk majd valamit. – teszi ki elém az említett tárgyakat, majd maga elé teszi egyiket, s majd másikat.

-Egy Párat? – hangsúlyozom a szót, majd fölemelek egy számomra kedves darabot.

Tulajdonképpen két óra alatt sikerült kisebb veszekedések árán kiválasztani, hogy melyik ruhát vegyük fel. Míg én egy fehér felső és egy fekete csatos szoknya mellett döntöttem, kiegészítve egy fekete platform cipővel, ez Elnek nem tetszett, s egy másik szettet javasolt. Egy fekete Vince Potte nadrághoz egy köldök fölé érő csíkos topot ajánlott. A cipőt hozzá megtarthattam, illetve választottam hozzá az ékszereim közül egy Michael Kors órát és egy hozzá illő arany nyakláncot. Amíg én letusoltam, s hajat mostam, addig a lány már készen jött ide, s ő csak a ruháit igazítgatta magán. Amíg a zuhany alatt álltam, elgondolkoztam a délután történteken. Talán tényleg igaza van Niallnek és még mindig szeretem Harryt a történtek ellenére is. Viszont mikor szembe fordított magával és olvastam a szeméből, akkor még nem láttam benne ezeket a gondolatokat. Érdekes… Talán tényleg nem vettem észre, de igaza van és tényleg nem kellett volna nekünk megtenni azokat a dolgokat. Magam sem értem miért csináltuk… Nem… nem csináltuk, csináltam. Csak hülye voltam és még most is az vagyok, hogy hagytam mindkettejüket elmenni. Hirtelen eszembe jut Niall nyaklánca, s gyorsan lépek ki a kabinból. Egy kék törülközőt magam köré tekerve lépek ki a fürdőszobából a szobámba, ahol a szekrényben keresgélek. Vajon hol lehet… Majd mikor végleg föladom a keresgélést, hirtelen a kezembe akad egy dobozka, s egy boríték is. A dobozban megtalálom a keresett kabala-nyakláncot, viszont a borítékot már nem volt ekkora bátorságom kinyitni. Ha újra elolvasnám a tartalmát, valószínűleg meg sem próbálnék tovább gondolkodni azon, hogy hogyan javuljon meg az a bizonyos jövő. Igen, ez az a levél, melynek bármennyi idő elteltével sem felejteném el az érzéseit, gondolatait, sorait. A levél, amely közvetítette egy igaz barátnőm elveszítését. Azóta sem tudok róla, róluk semmit. Valamiért viszont úgy érzem találkozni, fogok még velük. Hihetetlen érzés lenne.

-Cher! Készen vagy már? – hallom meg Eleanor csilingelő hangját egy másik helységből, mely kizökkent a gondolkodásomból is. A hang hatására fölemelem fejemet, a nyakláncot a dobozzal együtt elteszem, majd kisétálok a szobámból.

-Gyönyörű vagy.- állok meg hirtelen barátnőm láttán. A tökéletesen elkészített smink és haj elképesztően ált rajta.

-Köszi. – ereszt el egy mosolyt felém, majd kezembe adja az előbb említett ruháimat. –Siess, még a hajad és a sminked hátravan! –nevet halkan, majd egy intés után eltűnök ismét a szobámban. Tiszta fehérneműért kutatva ülök le a szekrény elé, majd miután megtalálom, a fekete darabokat fölveszem őket, s jólesően bújok bele a nadrágba és pólóba. A nyakláncot és karórát a cipővel együtt a kezemben viszem ki, majd behívom a lányt, hogy segítsen a smink s haj elkészítésében.

-Van valami elképzelésed? –kérdezi visszafogott mosoly kíséretében, s a szék mögé áll.

-Hát… semmi -képen se legyen felkötve. Az nem áll jól. – húzom fintorra a számat, melyen jót nevetünk.

-Rendben. Akkor bízd rám magad és kezd el mesélni, hogy mi történt délután veled és Niallel, mert amióta itt vagyok, elég szótlan vagy.- egy halk sóhajjal nyugtázom kérését, majd belekezdem héjában a történetbe. (…)

-Ezt én is megkérdeztem volna… Egyébként készen vagyunk.- mondta, majd a tükör felé fordított.

-Ez, gyönyörű lett! Köszönöm El! – ölelem meg a lányt, majd elgondolkodok.

-Te mit gondolsz erről az egészről?- nyúlok a nyakláncért beszéd közben, majd egy kis segítséggel, de fölveszem.

-Tudod, amikor elmentél New Yorkból, Louis másnap reggel úgy hívott fel, mint még soha. Azzal, hogy Harry olyan idegállapotba került, mint még ő sem látta soha egy lány miatt sem, kötelességemnek éreztem, hogy odautazzak. Szegény, egész nap csak sírt a hotelszobában betakarózva és a kaját sem fogadta el tőlünk. Nos, így ment ez addig a napig, amíg el nem jött a hazautazás. Onnantól teljesen megváltozott. Gondolom, tudod a sztorit. – húzza el a száját, majd leül, s belekortyol az italába.

-Sajnos olvastam.

-Nem kellene indulnunk?- kérdezem az órámra nézve, s a cipőmért nyúlok.

-Már így elment az idő? Akkor felhívom Louist, azt mondta küld egy kocsit értünk.- Érdekes volt belegondolni, hogy közel fél óra múlva újra találkozok a srácokkal. Félek a reakcióktól, s attól, hogy hogyan fogadnak. Hogy neheztelni fognak rám, amiért „csak úgy” elmentem, s otthagytam őket. Kíváncsi vagyok milyen lesz az „első találkozás” Harryvel. Az ő reagálása ijeszt meg a leginkább. No meg a mondat, ami ma Niall szájából hangzott el. „Azzal, hogy megcsalt, csak bizalmadat veszítette el, nem a szerelmedet!” Talán igaza van.

-Hé, Brooke, nyugi! –állítja meg dübörgő lábaimat a lány, majd folytatja.

-Csak nézd a szemét! – nevetek a kijelentésén, majd értetlen arcot vág. –Miért?

-Ha a szemébe nézel, talán megláthatod a lelkén keresztül, mit érez. –elgondolkodtató…

-Vissza akarok menni! Eleanor! Állj meg kérlek!-szólok hangosan a lányra, aki a már dübörgő zene hatására teljesen felpörgött.

-Mi? Miért? Még csak a hangulat-zene megy, még simán találkozhatsz velük! – táncikál jobbra-balra, s az aréna bejáratánál felmutatja kártyáinkat egy embernek, majd egy hosszú folyosón találjuk magunkat.

-Hát pont ezért! – izgulok most már én is, s legszívesebben széttépném a mellkasom, hogy a szívem kiugorhasson a helyéről. Biztosan jelent valamit, ha ennyire izgulok. Hát hogyne már! Hiszen a vélemények aggasztanak!

-Oké, szerintem eltévedtünk. Ideje felhívni Lout. – keresi elő a telefonját, amitől én még nagyobb pánikba esek. Nem is figyelek a beszélgetésre, ami öt percen keresztül tart, inkább csak követem őt, s körmömmel szórakozok. Mikor hirtelen csönd lett, egy ajtó elé értünk, melyen a banda neve állt, majd El elém állt s beszélni kezdett hozzám.

-Jó, figyelj. Lou azt mondta, hogy csak Liam és ő van bent. Nem kell izgulnod. – kacsint rám, amitől egy kissé talán jobb kedvre derülök. Majd kezét a kilincsre helyezi, s nyitja az ajtót. Lassan, s tétovázva lépek be utána s kerülök szembe négy szempárral.

-Sziasztok! – köszönöm egy mosolyt erőltetve az arcomra.

-Helló Brooke, jó, hogy újra velünk vagy! – köszönt Liam egy öleléssel, majd miután kibontakoztunk egymásból Louis is üdvözölt.

 -Szia Brooke! – ölel ő is magához szorosan, majd leültet egy székre s beszélgetésbe elegyedünk mi négyen. Csak arról, hogy kivel mi történtebben a közel négy hónapban, amíg nem láttuk egymást.

-A-a többiek merre vannak? –kérdezem Liamet oldalról, majd mire válaszolt volna az ajtó hirtelen kicsapódott s berobbant rajta a hiányzó három láncszem; Harry, Zayn és Niall.