III.kötet - 8.fejezet - Hearts and Minds

Sziasztok drága olvasók! :) Megérkeztem a folytatással, bár lehet kissé későn, de azért reménykedem benne, hogy elnyeri majd néhányotok tetszését! :) Köszönöm a rengeteg pipát az előző fejezethez, illetve a sok-sok feliratkozót és megtekintést! Nagyon sokat jelent, de tényleg. Észrevettem, hogy a rövidebb, bár mégis tartalmas részek jobban tetszenek Nektek, ezért próbáltam ismét ilyet alkotni. A fejezetben már megjelenik Harry is, bár nem szeretném az elején lelőni a poént :) Jó olvasást kívánok hozzá, illetve pipálni és kommentelni ér! :) 

Cher Brooks

Xx

Cher Brooks

A bál napja.

Ezek szerint nem véletlenül ébredtem nyomasztó hasfájásra és rossz közérzetre. Mind a két fájdalmat vészjós jelnek tekintettem, így nem különösebben szenteltem neki nagy figyelmet. Gondoltam, majd elmúlik, mint minden más is. Csak ne kellene ezt a napot végigszenvedni, csak lehetnénk már ott… Minden más volna, ha eljönne az este és végre lehullana a lepel a titokról. De… hé! Miféle titokról beszélek én itt? A „feladatunk” annyi az estére, hogy végre érezzük jól magunkat, mulassunk egyet, kapjam kézbe a képeket, amelyek remélhetőleg jól sikerültek, igyunk meg egy-két pohár pezsgőt és egyszerűen csak kapcsolódjunk ki egy pár órára. Ja, hogy azt kifelejtettem a felsorolásból, hogy nagy valószínűséggel megjelenik a bálon Harry is? Tényleg. És, hogy akkor mi lesz? Tulajdonképpen ezen még nem is gondolkoztam, bár minden bizonnyal két lehetőség lesz elérhető. Az egyik: Vagy nem történik semmi, hiszen el sem jön, avagy tudomást sem veszek róla. A másik: Eljön, ott lesz és mindent felkavar majd. Melyik lehetőség a valószínűbb?

Az ágyamban fekve gondolatok milliói suhantak át az agyamon, és félig betakarózva a fehér, ám meleg takaróval, a szekrényemre néztem, melyen ott lógott egy fogason – már előre kiakasztva – az előző nap vásárolt fekete ruha, amelyet ma fogok viselni az este folyamán. Izgatott vagyok, de egyben kétségek között is sodródom. Szívesen ott lennék, ám úgy érzem mégsem túl jó ötlet ez. Ha a körülöttem történő dolgokból kellene keresnem valamiféle tényezőt, amit jelnek vehetnék, s egyben tanácsnak, miszerint döntsön helyettem a sors az estéről, akkor mindenféleképpen elgondolkodnék, hogy hallgassak-e vajon a kint hevesen tomboló időjárásra. Általában a szürke, borongós égbolt, és zuhogó eső, süvítő szél sosem jelent jót – elvégre, ősz van.

~~~

Mivel a természet úgy döntött, nem szeretné, ha a napomat a szabadban tölteném, így megpróbáltam itthon elütni az időt valamivel. Hisz az idő még durván kilenc előtt járt, úgy gondoltam, összeüthetnék valamiféle ebédet magamnak. Amúgy is régen főztem, pénzt pedig nem szerettem volna költeni ilyesmire. Másrészt pedig a legelső bevásárlásom alkalmával szerzett élelmiszerek még jócskán voltak a hűtőmben, kidobni pedig nem szerettem volna őket, így a termékekre nézve rögtön eszembe jutott egy gyors és egyszerű étel, melynek hozzávalóit rögtön elő is szedtem. Úgy gondoltam, egy átlagos étel, - makaróni – teljesen megfelel az elvárásaimnak. Így boldogan kerestem elő egy serpenyőt, melyben a hagymát és a darált húst, valamint a paradicsomot főzhettem. Úgy húsz percen keresztül, miközben folyamatosan puhult, kóstolgattam, illetve adagoltam hozzá a megfelelő fűszereket, - meg persze, amelyekkel jómagam is rendelkeztem – végül negyven perc főzés után elkészült a tökéletes hús. Már csak annyi dolgom volt, hogy a tésztát kifőzzem, amely már nem telt bele túl sok időbe. Végül mikor elkészültem mindennel, elővettem egy fehértányért a csempére felszerelt szekrényből, s tálaltam magamnak az ételt. Kezemben a tányérommal és a villámmal, leültem az asztalhoz, s közben a laptopomat is bekapcsoltam, s időközben megnéztem pár közösségi oldalt, illetve, hogy legyen valamiféle hangulata a légkörben, bekapcsoltam egy internetes rádiót, így azt hallgatva fogyasztottam el, a nem mellesleg finom, és jól sikerült makarónimat. Ugyan sajt nem került a tetejére, számomra így is igazán ízletes volt. A napom eddigi része borzalmasan unalmasan telt, nem tudtam semmi érdemre méltót kezdeni. Hirtelen kaptam fel a fejemet valamiféle rezgésre, majd megtaláltam a zaj forrását, amely nem más volt, mint a telefonom, így gyorsan megállítottam a rádiót a gépemen, majd elhúztam a telefonom kijelzőjén a fogadás gombot. A képernyőn Wilton neve díszelgett, s kezdetben fogalmam sem volt róla, hogy mit akarhat.

-Haló? – emeltem fülemhez a készüléket, majd az ablakhoz sétáltam, hogy a beszélgetés közben bámészkodhassak az esőben sétáló járókelőkön, illetve sebesen elhaladó, s nagy vízoszlopot maguk után hagyó autókon.

-Ó, szia Brooks! Hogy vagy? – kérdezte kedves, s mély hangon a fiú, s a háttérzajokból arra következtettem, hogy épp dolgozik, vagy épp műszakot kezd, hiszen elég zajos volt a környezete.

- Azt leszámítva, hogy rossz a közérzetem és halálra unom magamat itthon? – kérdeztem vissza, magamat lazán elnevetve – Egész jól – adtam normális választ, majd a párás ablakon kezdtem rajzolgatni.

- Ezt jó hallani! Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha mondjuk, nyolcra mennék érted? Aztán indulhatnánk is arra a puccos rendezvényre – szinte láttam magam előtt, ahogyan egy cinikus, ám mégsem bántó vigyort fest a képére.

- Tökéletes lesz – hosszú sóhaj hagyta el a számat.

- Addig még épp nyolc órád van arra, hogy továbbra is und magad, vagy, hogy megnézz valami béna szerelmes filmet, amiket a lányok szoktak, esetleg vegyél egy forró fürdőt, vagy ilyesmi. Csinálj valami lányosat – a hangját elvékonyítva sorolta a tevékenységeket, mely egészen aranyos, illetve vicces külsőt adott a beszélgetésünknek.

- Kösz szépen – túrtam bele a hajamba, s el is kezdtem gondolkozni, hogy voltaképp nem is adott olyan rossz tanácsokat.

- Csókollak – majd bontotta a vonalat. Tudtam, hogy nem komolyan gondolja, nála inkább amolyan megszokás ez a laza stílusú köszöngetés, számomra még mindig kissé furcsa, - na meg az is, hogy mi miért vagyunk ilyen jóba, illetve, hogy honnan és miért van a telefonszáma Dereknek a telefonomba, de talán jobb, ha erről nem is tudok – de megszokható. Arról nem is beszélve, hogy még csak el sem lehet hinni, hiszen direkt valami poénos hangelváltozással beszél, tehát esély sincs a félreértésekre. És nincs is mit magyarázkodni rajta.

A telefonom képernyőjét bámultam, s gondolatban már kikalkuláltam, hogy mégis mennyi időt szánok és mire. Elkészítettem fejben egy apró napirendet, amelyet igyekeztem követni. A nemrég még párás ablakot kinyitottam, mert bár az eső továbbra sem szándékozott elállni, sőt a sötét fellegek sem hagytak alább, szellőztetni pedig mindig is a mániám volt, így hát zuhogó eső ide vagy oda, én egy laza mozdulattal megcselekedtem, majd bukóra állítottam azt. Miután átsétáltam a lakáson a fürdőszobába, úgy döntöttem veszek egy forró fürdőt, s ezen a hideg napon semmi sem akadályozhatott meg benne. A fehér kád sötét színű dugóját a helyére illesztettem, majd mialatt elkezdtem engedni a meleg vizet belé, addig elindítottam újból a rádiót, majd a ruháimat levetkőzve a kellemes hőmérsékletű kádba bújtam. Szinte azonnal el tudtam volna aludni benne, s nem is tartott sok vissza. A habok teljesen ellepték a kádat, a víz lila színű volt a fürdősónak köszönhetően, illetve kellemes levendula és jázmin illatot árasztott magából. A fények sem voltak zavaróak, ha lehetett ilyet mondani, tökéletes volt. Igazán régen éreztem efféle belülről áradó boldogságot, hisz lehet, hogy valakinek ez mindennapi, de én meg tanultam értékelni az apró dolgokat, hiszen nagyokban sosem volt részem. Ha volt is, balul sült el. – Ezt bizonyítja az elmúlt két év is. A pilláimat lehunyva merültem el a gondolataimban, s elkezdtek leperegni előttem a képek, mint például az esti megérkezésünk, illetve, hogy Harryvel milyen is lesz, mikor meglátjuk egymást. Apropó Ő. El tudom képzelni, hogy egy nyájas kis libával érkezik majd meg, és az este folyamán konkrétan csak egymással lesznek elfoglalva, valamint illetlenül csak egymást fogják falni. Akár így is történhetne, engem már nem érintene meg. Az is lehet, hogy Zayn még mindig vele lesz, és akkor ő mindennemű tevékenységtől meg fogja óvni. Elvégre, nem az én problémám lesz, ha jelenet lesz, hiszen nem én vagyok világhírű énekes, sztár és miegymás… De miért is lenne? Már az égvilágon semmi közöm nincs hozzá. És, hogy őszinte legyek, nem is szabad, hogy mutassak valamiféle apró jelét is annak, hogy talán, esetleg még szeretném. Hiszen ő már régen elfelejtett.

Úgy egy másfél óra elteltével szálltam ki az addigra már hűvössé vált vízből, így egy fehér törülközőt tekertem a testem köré, illetve a hajamat is egybe beletekerve kezdtem szárítgatni. Míg a fejemen turbánként díszelgett a pamutból készült törülköző, addig a szekrényemhez sétálva egy, a ruhához illő, fekete színű fehérneműt húztam magamra. A hajamról letekertem a már vizessé vált törülközőt, majd a hajszárítóval segítettem magamon. Körülbelül tíz perc elteltével teljesen szárazzá vált a hajam, így neki kezdhettem elkészíteni a sminkemet, amit semmiféleképpen sem szerettem volna erősre, inkább csak amolyan visszafogottá akartam tenni. Nem kentem alapozót az arcomra, nem volt szükségem rá, s mellesleg gyűlölöm az érzést, hogy be van zárva az arcom. Csak világos színű szemhéjpúdert, és tust használtam, valamint egy kis szempillaspirállal egészítettem ki a szemem kifestését. Ezután egy kis korrektorral tüntettem el egy-két apró bőrhibámat, majd a szemöldökömet is egy ceruza segítségével kihúztam. Semmi sem volt túl erős színű rajtam, inkább nude színeket alkalmaztam, így a rúzsomat is eszerint választottam ki, amit ugyan nem kentem fel akkor, hiszen nyolc óráig még volt egy kis idő, és nem szerettem volna elkenni sem. Mikor az arcomat elkészítettem, a szobámban felhúztam magamra a fekete ruhát, amelyet előző nap vásároltam. Mialatt végignéztem magamon a tükörben, azt éreztem, hogy ez a ruha teljessé tesz. Gyönyörű volt a szabása, az anyaga, a színe, minden tökéletes volt rajta. Muszáj volt egy nyakláncot választanom hozzá, így a bőröndömhöz vezetett az utam, amelyben még benne volt az ékszeres dobozom, hiszen nem volt alkalmam eddig ékszert viselni bármihez is. Az ágyra leülve nézegettem, hogy melyik lehetne a legjobb, s közben kezeim közé akadt néhány olyan, ami egészen felkavaró érzéseket okozott. Nem törődtem velük, inkább visszaraktam a helyükre, és bár szívesen viseltem volna azt a szépséget, amelyet tavaly karácsonyra Stylestól kaptam, most nem tehettem meg. Helyette egy másikat választottam, illetve kettőt is. Az egyik egy vékony mellhosszúságú aranylánc volt, a másik pedig egy kissé vastagabb, díszes lánc volt. Illet a ruhához, illett a hangulathoz is. A hajamat mindössze kivasaltam, így egyenesen hullottak tincseim a mellemre. Miután elkészültem, még volt fél órám, így egy szőlőt megmostam, s elkezdtem belőle csipegetni, közben pedig a gépemen olvasgattam pár friss hírt egy közösségi portálon. Időközben a lábaimra húztam egy pár, a nyakláncaimmal egyező színű magas sarkú, alkalmi cipőt, hogy ha Derek megérkezik, akkor már ne várjunk rám. Jobb volna minél hamarabb odaérni.

~~~

Wilton taxiját túlságosan zsúfoltnak és melegnek éreztem. Semmit sem ért a hosszan tartó készülődésem, ugyanis teljesen kimelegedtem, de Derek elmondása szerint egyáltalán nem volt olyan forró a levegő, mint amilyennek én elmeséltem. Bár jómagam is jól tudtam, hogy a túlzott izgulás miatt történt mindez, és az egy órás késésétől, én nem tudtam megnyugodni. Amiatt is kissé dühös voltam, hogy talán soha sem fogunk időben odaérni, hiszen az eső folyton zuhogott egész álló nap, a sorok pedig teljesen beálltak a városban… Igen, ilyen a mi szerencsénk.

- Mellesleg mondtam már, hogy el kell viselned, ahogyan egész este a nyomodban leszek? – kérdezte a kormányra támaszkodva Derek, közben rám sem nézve, én pedig magasba emelkedett szemöldökökkel figyeltem oda rá.

- Hogy mondod? – nyíltak nagyokra a pilláim, s értetlenül álltam a kérdése előtt.

- Túlságosan kirittyentetted magadat, Brooks. Jó ötlet ez? – féloldalas mosoly húzódott végig ajkain, mire én is elmosolyodtam. Szóval innen fúj a szél.

- Szerintem nem lesz ezzel semmi gond – bólintottam, s úgy tűnt, nem tudtam értékelni a poénját.

- Tele lesz a hely kanos fotósokkal, debil producerekkel, idióta kidobókkal, ribanc modellekkel és… - sorolta a jobbnál jobb jelzőket az emberekre, mialatt elhagytuk végre a zsúfolt utcát.

- Jó-jó elég lesz – nevettem el magamat, s nem értettem mire fel ez a nagy kiakadás.

- Komolyan – mondta, s komoly pillantását éreztem magamon – Mellesleg Peter sem a legtisztább alak, de kellett a…

- Kellett a pénz – néztem rá, s abban a pillanatban ő is, majd megállt a kocsi. A hely előtt egy közepes hosszúságú sor húzódott végig, az emberek nagyon kíváncsiak voltak az eseményre. És bár megjegyzem, Derek öltözéke sem éppen ideillő volt, szerintem jól nézett ki. Én sem éppen báli ruhában tipegtem a helyszínre.

- Látod, nem is késtünk túl sokat – túrt bele hajába, majd végigsimított a tarkóján lévő tetoválásán.

- Ha a másfél óra nem számít soknak, akkor tényleg nem – viszont örültem, hogy ennyi idő elteltével is hosszú sorok álltak a bejáratnál. Azonban akadt egy kis probléma mikor végre a hűvösben mi is sorra kerültünk.

- Egy nevet kérnék – szólt a bejáratnál ácsorgó gorilla, én pedig a nevem bediktálásával kezdtem egy kissé türelmetlenné válni. Hiszen már az ötödik oldalt túra végig, viszont minket nem talált meg rajta.

- Sajnálom, hölgyem, de maga nincs a listán – rázta a fejét lemondóan a kopasz, idegen férfi, majd a következőre intett, minket pedig szó szerint kilöktek a sorból.

- Most mit csinálunk? – kérdezte Derek, aki látszólag fázott, tehát nem értettem a nyugodtságát.

- Én nem tudtam erről – mutattam a listákra, és szörnyen zavaró volt nézni, ahogyan egyre kevesebben maradnak idekint. Öt percet vártunk, talán a csodára, mikor megjelent az ajtóban Peter, akinek úgy megörültünk, akár csak a Messiásnak.

- Istenem, de jó, hogy itt van! – magáztam, mire fölemelte ujját és megrázta az orrom előtt. Konkrétan követelte, hogy tegeződjünk nyugodtan, de mindezt kedves szavakkal tette.

- Mi történt Greg? Őket miért nem engedted be? – szúrós szemekkel a kidobóra pillantott, aki egyszerűen a listát kezdte lóbálni a szeme előtt.

- Hagyjuk, gyertek inkább és élvezzétek az estét, odabent már javában tart a mulatság! – közvetített minket be nyájas hangon, majd a karját a derekamra vezette, de Wilton elrántotta azt onnan. Magamban jól mulattam Derek hülyeségén, de közben kedvesnek is tartottam ezt a gesztust. Nem így ismertem meg, tehát folyamatosan érdemli ki a piros pontokat.

- Érezzétek magatokat otthon, iszogassatok és falatozzatok a kikészített ételekből, van arra garnéla, kaviár illetve édességek is. Természetesen a legdrágább és exkluzívabb ételekből – hadonászott mutogatva, majd végül a kezünkbe nyomott két pezsgőt. A felsorolt ételekből egyik sem volt sosem a kedvencem, így ezt a részét az estének nem élvezhettem ki.

- Ó, majd elfelejtettem! – sürgött körülöttem a férfi – nemsokára hozom a képeket – kacsintott, majd otthagyott minket, s eltűnt a tömegben. Derekkel a teremnek egy szélső szegletében pihentünk meg, közben a pezsgőnket iszogattuk, s közben minden apró részletét megfigyeltem a helynek. Mindenfelé gazdagnak tűnő emberek, akiket csak a külsőségek érdekelnek, a nőkön érezhető erős parfümök keveredtek, több százezer dolláros ékszerek, tökéletes ruhák, a férfiak kezében drága kubai szivarok, milliós értékű karórák és szép nők. Nem is értettem, hogy mit is keresünk mi itt. Egyáltalán nem voltunk idevalóak. Az ételeket helyes pincérek és hostessek szolgálták fel, s jártak körbe a helyen. A díszítés piros, kék, lila és citromsárga volt, illetve ezeknek a sötét árnyalatai. Mindenféle exkluzív étel, és külön VIP részek voltak elkülönítve és elsötétítve. Elmerengtem, hogy valójában mi köze lehetett mindehhez Peternek és, hogy honnan ismerhette ezeket az embereket. A hely közepén egy nagy tánctér díszelgett.

- Szerinted történik is valami, vagy csak nézzük, ahogyan ezek itt bájolognak egymással? – kérdezte tőlem Wilton már a harmadik pezsgőjét lehúzva.

- Igazán kezdhetnének valamit magukkal – húzta el a száját, s elkezdett járkálni körülöttem, hogy valami kaját kerítsen.

- Nyugi, mindjárt lesz valami – közöltem vele pozitívan, mire minden teljes egészében elsötétül, csupán csak a tánctér volt egy halvány meleg színnel megvilágítva. A közönség bőszen kezdett el tapsolni, pedig még nem is történt semmi. Egyszer csak egy lágy, s dallamos zene szólalt meg egyre hangosabban, mire elérte a maximális hangerejét, s a táncosok is belibbentek. Mindegyikőjük csodás ruhákban feszített, s arcukat álarc, s különböző maszkok fedték, így a közönség nem tudhatta, hogy ki kicsoda. S talán ők maguk sem. Egy ideje keringtek a tánctéren a zenére, s ez alatt végignéztem a közönségen is. Mindenki érdeklődve figyelte őket, sőt még Derek őfelségének is elnyerte talán a tetszését. Egy lány jött felénk egy tálca étellel a kezében, s mikor elvette tőlem az üres poharamat, hirtelen egy alakot pillantottam meg a tömegen keresztül. Fogalmam sem volt róla, hogyan szúrhattam ki éppen őt, de megragadta a figyelmemet. Külsejét álarc fedte, így csak fénylő tekintete égett bele a szemeim tükrébe. Nem ismerhettem fel a különös maszk miatt, de apró dejavu érzés kerülgetett. Az egész mindössze pár másodpercig tartott. Egyszer csak Peter, a fotós telepedett mellém váratlanul, majd egy kis édességgel kínál, de nem fogadtam el. Így is sok volt a pezsgő számomra.

- Hogy tetszik az este? – kérdezte hangosan a zene miatt, s közben a derekamra helyezte a kezét. Kissé zavaró volt a nyomulása.

- Igazán… kellemes. Szépek a táncosok, a pezsgő pedig igazán ízletes – bólintottam, majd nyeltem egyet, s dallamot hallgattam továbbra is.

- Nos, ennek örülök. Tudod, a képeid is igazán… kellemesek lettek – utánozta a hanglejtésemet, s a szavait a fülembe búgva mormolta, majd egy apró puszit nyomott a jobb vállamra. Hirtelen húzódtam el tőle, s próbáltam eltaszítani magamtól. Látszólag nem örült ennek, de én nem ezért jöttem ide.

- Kaphatnék egy poharat? – nyúltam egy hostess tálcájáért, aki bájos mosollyal nyújtotta át a kívánságomat a kezeim közé – Köszönöm.

- Szóval? Mikor láthatom én is őket? – érdeklődtem finoman, s próbáltam nem kimutatni túlságosan az undoromat felé.

- Idővel kedvesem, idővel. Nem szeretnéd valami mással elütni az időt? – kezeit fenekemre csúsztatta, mire negatív értelembe kirázott a hideg. Nem alázhattam meg magamat, és ezt az egészet sem hagyhattam. Nem holmi ribanc voltam, a kit kihasználhattak!

- Elég! Kérem a képeket! Most – követeltem. Egyszerűen elegem volt és zaklatott voltam. Ennek nem így kellett volna történnie.

- Velem nem beszélhetsz így, kislány! – rántott magához közelebb a könyökömnél fogva, mire mellettünk termett Derek. Épp időben.

- Mi folyik itt? – nézett szúrós szemekkel a férfira – Ereszd el! – lökte arrébb a srác Petert, aki ennek következtében elengedett.

- Ezt még megkeserülöd! És te is! – kiáltotta a hangos zene és idegessége miatt, majd eltűnt a tömegben.

- Mit művelt? Bántott?- kérdezte Wilton aggódó tekintettel, s úgy éreztem, képes lett volna megütni ezt az állatot. Mert, hogy ez tényleg egy állat volt.

- Igazad volt, nem kellett volna idejönnünk – Rossz ötlet volt. Legszívesebben már akkor hazamentem volna, de a képek nélkül egy métert sem tehettem. Kellettek nekem, de valahol mélyen éreztem, hogy Peter komolyan beszélt, és a végén még tényleg mi járunk rosszul. Egyszerűen sosem fogom megérteni, hogy én miért kerülök mindig ilyen helyzetbe. De komolyan, talán a legjobb ötlet az lett volna tizennyolc éves koromban, ha apácává válok és akkor Istent szolgálva semmi baj nem érhetné az életem.

~~~

- Hazamenjünk? – kérdezte Derek egy kis idő elteltével az incidens után, mikor találtunk egy helyet, ahová leülhettünk, s nem nagyon zavart senki. Szívem szerint azonnal igent mondtam volna, de belül éreztem, hogy az estének még nincsen vége.

- Nem, minden rendben – eresztettem el egy halvány mosolyt, mert voltaképp semmi sem történt, ami okot adna a távozásra. Hiszen megmondtam: A fotók nélkül egy tapodtat, sem mozdulok. A tánctéren folyamatosan váltották egymást a műsorok, én pedig újból megpillantottam az előző ismeretlen alakot, kinek kilétét az álarc fedte le előttem. Nem nézett engem, de én megtaláltam, s tudtam, hogy az, akit fél órával ezelőtt megpillantottam. Egyszer csak minden dallam befejeződött, s nyüzsgés váltotta fel a kellemes hangokat. A fények újból betöltötték a teret, s fokozatosan kezdett kiélesedni, hogy a közönség szemét ne égessék ki a hirtelen fényekkel. Ekkor láttam meg valójában, hogy ki is lapul a maszk mögött. Velem szemben állt, s egy férfival, illetve egy szőke hölggyel társalgott. Lélegzet visszafojtva figyeltem, ahogyan a maszkhoz nyúl hosszú, s vékony ujjaival, majd ahogyan feltolja az a hajára. Ha nem ültem volna, biztosan elájulok. Az álarc mögött Harry Styles bujkált. S most már biztos: szív, s ész harca mindez.