2012. június 3., vasárnap

Discovery?!

Ahogy azt említettem az álmom, hogy bekerüljek az X-Factorba. Ezért tenni is kell valamit, így átbeszéltem anyuékkal a dolgot és apuval sokat gyakoroltunk a stúdióban. Tizenhárom éves korom óta énekelek, szóval konyítok a dologhoz. Három héten keresztül minden nap próbáltuk apuval a számot amivel indulok .A választásom a One Direction, I Want című számára esett. Lassan elérkezett a válogatás napja, így hát megbeszéltem a csajokkal - Ann és Lily - ,hogy kísérjenek el. Másnap reggel pontosan nyolc órakor csörgött az órám , és kedvetlenül nyomtam ki. Majd pár perc múlva sikítozást halottam ami kicsit megijesztett. Lil örvendezett, egy kicsit sem hangosan a szobában.
-Cher, Cher!! ébresztő, ma van a Nagy Nap.!! ébredj Cher!! 
-Jól van, jól van kelek már. -válaszoltam most már én is izgatottan .
Majd Lil lement a konyhába, én pedig kikászálódtam az ágyból és a fürdőszoba felé vettem az irányt.Az utam közben megbotlottam valamiben.  Lenéztem és egy nagy kemény fehér lap volt. Rá volt írva, hogy ma lesz a meghallgatás kettő- kor. Nem foglalkoztam túlzottan vele ,hiszen még van addig bőven időm elkészülni. Gyorsan megmosakodtam és fogat mostam. Öltözékemnek egy szürke melegítőnadrágot és egy fehér pólót választottam. Gyorsan lementem és megreggeliztem .Majd csörgött a telefonom , Ann hív :
-Jó reggelt Cher !
-Szia
-Ma nem megyek át hozzád ,hanem egyből megyek a stúdióba és majd ott találkozunk. 
-Rendben van,szia! - válaszoltam , majd Lilyvel felmentem a szobámba és kerestünk nekem valami jó kis ruhát. 

Az idő vészesen közelgett a meghallgatás időpontjához, ezért barátnőmmel gyorsan felhúztuk a cipőnket és elindultunk. Még szerencse, hogy a stúdió csak tíz percre van tőlünk. Mikor odaértünk találkoztunk Ann-el ,üdvözöltük egymást és már mondták is a nevem , hogy én következem. Gyorsan bejárattam a hangomat, nagyon izgultam. De hát ez érthető. Hisz egy karrier múlhat rajta. Mikor beléptem a színpadra, közeledtem az X-es matricához. Köszöntem és bemutatkoztam. A zsűri első látásra egy kcisit félelmetesnek tűnt, de gondolom ez is csak a lámpaláz része. Vagy mi..
Rövid beszélgetés után, megszólalt a zene. El énekeltem a dalt, és vártam a kritikát. Nagy meglepettségemre mind a hárman "igen"-t mondtak és én ugrándozva megköszöntem és kijöttem a stúdióból. Sikítva mentem a lányokhoz és közöltem velük, hogy továbbjutottam. Két hét múlva lesz az élő show. Boldogan hazamentünk, és közölte szüleimmel a hírt. Ők is nagyon örültek neki . A csajok nálam maradtak estére, amiből egy ott alvás sikeredett. Már ha lehetett alvásnak mondani azt amit műveltünk.
Másnap reggel fél tizenegykor ébredtünk, kissé nyúzottan. Bekapcsoltam a laptopomat és felmentem Twitterre. Csodálkoztam hiszen 100 új követőm lett, mindenkit visszakövettem. Majd délután a csajokkal elmentünk vásárolgatni , hiszen kellenek új ruhák mire kezdődik az igaz megmérettetés. Ezután mindenki hazament, és én leültem a laptopom elé. Ismét lett öt új követőm. Megnéztem, hogy kik azok és El sem hiszem; a One Direction bekövetett!
majd kaptam egy privát üzenetet Zayn től , hogy nagyon jó voltam tegnap a meghallgatáson.
Csodálkoztam hiszen nem élő adásban ment és nem tudtam hogy honnan láthatott. 
És csak annyit írtam vissza hogy :

@Cher_Brooks: Köszi :)) De hol láttál ?:)

Beszélgettünk még, és kiderült : nagyon is bírom Zaynt ,bár ezt még nem említettem nektek ,csak a csajokkal beszéltünk róla. Mikor már el álmosodtam, fáradtan captam le laptopom tetejét, és épp készülődtem az esti tevékenységeket elvégezni, mikor megcsörrent a telefonom. Egy rejtett számú. Hmm...Nem szeretem az ilyeneket fölvenni, de hát mi baj lehet belőle?

3 megjegyzés:

  1. Szia! Szerintem mindig az első rész a legnehezebb de ez mégis nagyon jó lett. Remélem, hogy minél hamarabb meglesz a 3 komment. :))

    VálaszTörlés
  2. Jó lett:) Bár szerintem ezek a "szmájlik"(nem tudom h kell leírni..asdasdxdd:$)nem kellenének bele:]

    VálaszTörlés
  3. úúúú.ez nagyon király lett:) bár igen, az első mindig nehéz.
    nagyon várom a második részt .!

    VálaszTörlés