III.kötet - 2.fejezet - Will be better

Szép Estét Mindenkinek! :) (Vagy éppen milyen napszak van nálatok:))

Drága Olvasók és idetévedők! Megérkeztem a második fejezettel, amely szerintem egy egész jó kis részecske lett, és igen, végre történik benne egy kis izgalom. :) Van egy tervem, ezért nem szeretnék még egy darabig Harrys szemszögből írni. Egészen pontosan a negyedik fejezetben szerintem már előkerül. :) De addig nem, hiszen akkor lelepleződnének a dolgok, azt pedig nem szeretném. Gondoltam rá, hogy a fejezet végén a városnevet megcsillagozom, s odaírom, hogy mi az eredeti neve - hiszen ez csak a becézése - de talán így izgalmasabb :) Nem egy mindennapi helység :P Szeretném megköszönni az előző részhez érkezett véleményeket, valamint a 156 rendszeres olvasót! Hű! Csodálatosak vagytok :) Köszönök Mindent. A chates dolgokra is hamarosan reagálok. Kellemes olvasást szeretnék kívánni mindenkinek a fejezethez :) 

u.i.: Majdnem elfelejtettem. Szeretném, ha benéznétek a díjakhoz, és az elérhetőségekhez. :) 

Hamarosan jelentkezem!

Cher Brooks 

<33

Cher Brooks

Nem voltak túl nagy elvárásaim. Csupán egy új hely, ahol végre tiszta lappal kezdhetek újra akár mindent. És a hosszú utam alatt, amelyet a buszon töltöttem, és ami igazából óráknak tűnt, de mindössze húsz perc lehetett talán, be is ugrott egy város. Egy hely, amely tökéletesen megfelel mindannak, amit szeretnék. Egyszóval az elvárásaimnak. Merthogy volt egy pár. Nem sok, hiszen megtanultam, hogy elvárásokkal nagyon nehéz találni valamit. Sosem lesz olyan, hogy tökéletes. Lehet valami nagyon jó, de hatalmas szerencse kell ahhoz, hogy valakinek mindene tökéletes legyen. Én nem vagyok tökéletes ember. Sokszor érzem azt, hogy talán nem is ember volnék.

A reptérre érve teljesen kitisztult fejjel néztem körbe, s szippantottam be az ötös terminálban terjengő illatok millióit. Elég sokan voltak, bár nem volt valami nagy tolongás, én mégis elveszettnek éreztem magamat a rengeteg ember között. Mindenki igyekezett valahová, mindenkinek megvoltak a tervei és céljai. Nos, igen, a céljaim nekem is megvoltak, csupán nem tudtam merre is forduljak, és, hogy jó lesz-e nekem az célpont. Amolyan minden mindegy alapon elindultam a hatalmas belső térben elhelyezett egyik pulthoz, s beálltam a sorba. Talán a tízedik, tizenötödik lehettem. Elterveztem, hogy miután megvettem a jegyemet, és van még időm az indulásig, veszek egy kávét és valami szendvicset az útra. Elvégre nem egy órás utazás vár rám, magammal pedig nem hoztam semmiféle élelmet. A bőröndöm fogantyújára támaszkodva vártam, s figyeltem a hatalmas kijelzőn az egyes városokba induló gépek időpontjait és hasonlókat, majd ellenőriztem párszor, hogy a telefonom rendesen fel van-e töltve és, hogy a fülesem nálam van-e. Röpke idő elteltével én is sorra kerültem, s miután elmondtam, hogy hová szeretném a jegyet, mennyi csomagom van, és egyéb ügyes-bajos dolgokat, immár a jegyemmel a kezemben fordultam ki a kígyózó sorból, s csillogó szemekkel vizslattam azt a kis papírt, amely tulajdonképpen engedély arra, hogy itt hagyjak ma mindent. Egészen pontosan húszévnyi tevékenységemet. De bevallom, nem fog hiányozni. Hiszen senkim sincs, akkor meg? Miért ne tehetném?

Miután megvásároltam egy szalámis szendvicset, egy sonkásat, valamint egy mentes ásványvizet és egy kávét, helyet foglaltam a csarnok közepén elhelyezett piros színű ülőalkalmatosságok egyikén, a táskámba pakoltam a forró, csokis kávémon kívül mindent, s hátradőlve néztem ki a fejemből. Az ital a kezemben gőzölgött, s édes illata volt. Akár egy forró csoki. A jegy szerint a gépem fél óra múlva, egészen pontosan fél hatkor indul. Most van öt. Annyi idő alatt elfogyasztom az italomat is, és lélekben fel is készülök mindenre. És igazából ekkor, még egyáltalán nem sejtettem, hogy fél óra bőven elegendő néhány dolog újragondolásához és átértékeléséhez. Szinte hideg zuhanyként ért két személy eszeveszettül ismerős hangja. Bár nem volt nehéz felismerni, én bárhol és bármikor rájövök, hogy kik ők. Igazából csak szerettem volna szépen csendben távozni. Erre kis idővel a start előtt ezek megjelennek és elrontanak mindent. Éppen az utolsó kortyot nyeltem le, s ittam ki a papírból készült pohárból a kávét, mikor két férfi civakodására lettem figyelmes. És bár ezt a kifejezést inkább a nőkre szokták használni, most meglepő, hogy én épp két felnőtt férfire mondtam. Fogalmam sincs mi lett volna jobb. Ha odamegyek, és leállítom őket, hogy legyenek csendesebbek, hiszen az egész terminál őket figyeli, vagy, csak egyszerűen a helyemen maradni, elfordulni, összepakolni, s lassan kisétálni a helységből majd becsekkolni. a helyzet az, hogy az eszem leginkább az utóbbira sugallt, sajnos a szívem még mindig afelé az idióta felé vezetett. Nem engedelmeskedtem. Az utóbbi érvem mellet döntöttem, s nem hagytam a füleimnek, hogy oda figyeljenek Harry és Zayn veszekedésére. Nem akartam tudni miről folyik a vita. Igazából arra voltam kíváncsi, hogy miért tartózkodnak itt? És éppen az ötös terminálban? Talán ők is el akarnak utazni? Egyre közelebbről hallottam a mély tónusokat, ezért jobbnak találtam minél hamarabb elhúzni a csíkot. De már elég késő volt. Szinte teljesen mellettem voltak már, ha megfordulok, akkor vége. Úgyhogy hallgattam őket.

- Teljesen idióta vagy! – vágta Zayn a srác fejéhez dühösen. Nem tudom miről folyhatott az eszmecsere, és bármennyire is hajtott a kíváncsiságom, miszerint forduljak meg, akkor biztos, hogy lebuktam volna.

- Tudsz esetleg ezen kívül valami mást is mondani? – felelte Styles unottan, majd úgy vélem megálltak, avagy beálltak egy sorba, hiszen a beszélgetésük hangereje nem csökkent. Kíváncsi voltam ki utazik, s hová.

- Miért, még mindig nem fogtad fel teljesen? – szinte biztos voltam benne, hogy Malik a fejét rázza, és amolyan „ezt nem hiszem el” fejet vág. Tudtam, hogy nagy köztük a feszültség.

- Tehát te sem. Megmondtam, hogy elutazok egy időre. Nem tudom meddig, de most itt akarom hagyni a várost. Azt hiszem, ez lesz a legjobb. És nem, nem foglalkoztat a banda. Már nem fontos számomra ez az egész. És nem akarok látni senkit, úgyhogy remélem nem fog utánam jönni egyikőtök sem, Pault pedig ha gondolod, csak rendezd el, nem érdekel – vetette oda Harry, majd lépett egyet. Ó, szóval innen fúj a szél. gazából vicces ez az egész. Fel akar töltődni, ezért elutazik? Teljesen logikus. Elhúzott, ezt Zayn észrevette – mert hát, mégis csak a legjobb barátja – majd elmondta mi történt délután, Niallel, velünk most pedig úgy gondolja, az a legjobb, ha cserbenhagyja a srácokat, itt hagy mindent és mindenkit, a családjától sem búcsúzik el, s jobb jövőt remél egy másik helyen. Na, jó, az utóbbi gondolatom rám is igaz, és, na, jó, most azzal, hogy őt lehordtam, ezzel magamat is minősítettem, de… Lényegtelen, ebből már úgysem jövök ki jól.

- Nem hiszem el – nevetett kínosan – hogy te mennyire rohadtul megváltoztál… ez nem is te vagy – közölte tényként Zayn, majd szipogott egyet halkan. Talán megfázott.

- Tudod… ma csalódtam valakiben. Nem akarok benned is. Csak engedj el, oké? A helyzet már ettől úgysem lehet rosszabb – mondta Styles, azzal befejeződött egy kis időre a beszélgetés.

- Ezt sose mond. Mindig lehet rosszabb és jó is. Viszont ugyan ilyen… na, az már nem – biztosra véltem, hogy hosszú pillantást vetnek egymásra, s farkasszemet néznek.

- Legalább azt mondd meg hová mész – kérlelte az arab srác.

- P… - és éppen, hogy belekezdett Hazza, hogy kimondja a város nevét, megszólalt a hangosbemondó, hogy a járatom hamarosan indul, s ellehet kezdeni a becsekkolást. Az egyik szemem sírt, a másik viszont nevetett. Nevetett azért, mert végre indulhatok, valamint sírt azért, mert nem tudtam meg, hogy hová is készül utazni Harry. De nem állhattam fel. Akartam hallani a beszélgetés folytatását, viszont a gépemet sem akartam ezzel lekésni. Mert bár kétsorosak voltak az ülések, s az egyik sorozat a terminálból kifelé nézett, a másik pedig éppen a pultsorozat felé, tartottam attól, hogy észrevesznek. S nem igazán volt sötét. A fehér fények irritálóak voltak. Szinte tűz- és vízként ütközött a kinti naplemente a benti fehérséggel. Hallottam, ahogy valaki trappolva közeledik mögöttem felém. Aztán megfagyott az ereimben a vér, a kezem hőmérséklete pedig, azt hiszem a nulláig esett. Zayn dobta le magát az egyik ülésre, történetesen a szabályosan mögöttem lévő ülésre.

- Indulnom kell lassan. Nem lesz tele a gép, talán harminc utas, ha lesz rajta – tudom, hogy beletúrt a hajába, s elnézett jobbra. Megérzés. Túl jól ismerem Stylest.

- Nem kellett volna ezt tenned… mindent elbasztál.

- Brookal…

- Niallel…

- Velünk…

- Magaddal – Sorolta halkan Zayn, mire egy vihar előtti röpke csend következett. Nem kellett volna ezt mondania. Tudtam mi következik. Ahogyan azt is, hogy maradt tíz percem.

- Ha még egyszer… - hajolt le Harry a fiúhoz, s fogta meg a kabátját – kiejted a szádon, azt a két nevet… - engedte el, s éreztem, hogy legszívesebben belerúgna valamibe.

- Akkor mit teszel, hmm? Megversz? Talán megölsz?

- Nem lenne elég a cenzúra arra tettre, amit tennék.

- Egy idióta, pszichopata barom vagy Styles! – mozgott Malik, mire nagy lendülettel fölálltam, hiszen indulnom kellett. A beszélgetés pedig innentől nem érdekelt. Már nem. Csalódtam, ismételten.

- Tudod Zayn, teljesen egyetértek veled mindenben – néztem le rá, majd a hangomra mindketten felém fordultak, s kikerekedett szemekkel bámultak rám.

- Brooke? – húzta össze a szemöldökét, melyre megvontam a vállamat, s megfogtam a fekete bőröndöm kis fogantyúját, azzal elindultam. Még rá kellett tennem a szalagra a táskát, hogy átvizsgálják, és nekem is át kellett jutnom a biztonsági ellenőrzéseken. Reménykedtem benne, hogy nem jönnek utánam, de a mai nap után vajon, miért is tehetnék? Szinte futólépésben haladtam, hiszen nagyon késésben voltam. És kezdett kissé deja vu érzésem támadni. Miért van az, ha én a repülni szeretnék, esetleg reptéren vagyok, akkor mindig helyet kap a képben még Styles is? Ez a két párosítás eddig mindig akkor volt jelentős, mikor éppen elutaztam valami gond miatt. A gond pedig mindig a szakításunk volt. Minden félévben eljátsszuk ezt. Csak a különbség az eddigi évektől az lesz, hogy most nem lesz boldog vég. Mi már nem leszünk egy pár. Hiszen én elutazom, ott kitudja mi vár majd rám. Talán új embereket ismerek meg, lesz egy normális, visszafogott életem, egy átlagos, kedves sráccal pedig egy kapcsolatom. Aztán lesz két gyerekem, majd boldog nagymama leszek. Minden bizonnyal vele is ez fog történni. Bár mikor ránéztem… úgy értem Harryre… nos. Ha csak pár másodperc erejéig is, de ráemeltem a tekintetemet. Újból rabul ejtett tökéletes arcvonása, szexi nézése és férfias jelleme. Mindig túl jól beállított haja, elegáns utcai stílusa, valamint beszélőkéje. Kár, hogy megváltozott. Nem is tudom, hogy fajult idáig a dolog. Tehát a lényeg az, hogy vele is ugyan ez fog történni. Neki is lesznek gyerekei, engem el fog felejteni, talán soha többet nem beszélünk és nem is látjuk egymást. Jövőre már csak a múltja leszünk egymásnak. De ha így folytatja… és marad ez az ivászat, a minden este másnapig tartó bulizás, a rossz életvitel, az egyéjszakás kalandok, a piros poharak földön heverése, meztelenül ébredés egy idegen házában… hát, így biztosan nem lesz szép jövője. Arról nem is beszélve, hogy az emberek le fogják nézni, és nem marad senkije, hiszen mindenkit eltúr maga mellől. De persze, mindig is lesznek olyan kis fruskák, akiknek ez imponáló, s képesek vele eltölteni egy estét mindössze azért, mert ő a nagy Harry Styles. Furcsa kiejteni a nevét. Leírni a nevét. Belegondolni. Újból látni.

- Hölgyem, indulnia kellene – szólított meg egy férfi, én pedig furcsán néztem rá. Megráztam a fejemet, s láttam, hogy már csak pár percem maradt, hogy felszállhassak, és mögöttem is van még pár ember, akiket megvárakoztatok. Vissza sem nézve a két fiúra én továbbhaladtam, s kint csupán a lámpák fénye világította meg a teret. A repülőgépre egy hosszú lépcső vezetett, mely segített az embereknek a feljutásban. Nyugodt este lesz ez. Remélhetőleg nem lesznek túl sokan ezen a járaton, és mivel kettes ülések vannak, egyedül is ülhetek. Legalábbis itt nincs meghatározva, hogy hányas ülésre üljenek az utasok. Jobb ez így. Előttem voltak hatan, azok még pakolásztak és búcsúzkodtak. Felnéztem az égre egyszer. Teljesen tiszta volt, nem volt köd, sem felhő, az összes csillagokat lehetett teljesen látni. Gyönyörű volt. A telefonomat elővettem, átállítottam repülőgépes üzemmódra, majd felsétáltam. Igazából kissé csalódott voltam, s újból kezdett visszatérni valami szomorú érzés a bensőmbe. Valahogy nem így képzeltem ezt az egészet. Annyira kimondanám, de félek, akkor megint összerombolnék mindent. Lehet, ki kellene írnom magamból az összegyülemlett fájdalmakat, aztán valahol elégetném azt a papírt. Igazából hittem benne, hogy megjavulhat köztünk az a bizonyos valami Harryvel. Jó lett volna. Megmaradhatott volna a barátság Horannal. Talán minden más lenne, ha azon a bizonyos éjszakán Styles ott marad a new yorki hotel szobájának falai között. Az a bizonyos beszélgetős este… mikor széttört a pohár. Az a város igen mély nyomokat hagyott bennem. Jól esett volna, ha ez a sokak által most már, pszichopata baromként emlegetett srác a mai estén is utánam fut a géphez. Ha azt mondja, hozzuk rendbe, akkor talán beleegyezek. De egyébként rosszul esik. Mégis csak két éve voltunk együtt. Ha két év neki ennyit ér… de ha őszinték akarunk lenni, volt itt minden. Mindketten hibáztunk, s a legnagyobb baj az, hogy nem is egyszer. És… igazából a rengeteg sérelem ellenére mi mégis összetartottunk, s kiálltunk egymás mellett. Jóban és rosszban is egyaránt. Boldogságban, sírásban, szomorúságban, örömben és bánatban. De ha együtt vagyunk, megöljük egymást, ha külön vagyunk, akkor pedig szenvedünk. Talán bele kéne törődni?

Mikor felértem, a bőröndömet már nem húztam, továbbra is a kezemben hordozva haladtam. A gépen már az utasok nagy része helyet foglalt, és csupán félhomály volt jelen az utastérben, hiszen este van, ilyenkor már lazábbak, s kissé visszavesznek mindenből. Elég sok szabad hely volt. Ezért a választásom a jobb oldali sorra esett, a szárny mögött pár üléssel. És azon belül is az ablak mellé. Egész jó volt, hiszen volt egy apró kis reluxa, amit le lehetett húzni, ha zavar valakit a fény. Nem tudom pontosan mennyi ideig tart majd az út, de pár óra múlva, mikor kel fel a Nap, már biztosan hasznát veszem ennek a kis szerkezetnek. A bőröndöm is jó helyen volt, biztonságban. A kézi poggyászomat, azaz a táskámat, a mellettem lévő székre tettem rá, s kivettem belőle a fél literes ásványvizemet, majd belekortyoltam. Jól esett egy kis folyadék. A torkom eléggé kiszáradt. Egy perc elteltével észleltem, hogy mindenki felszállt, akinek kellett, s bezárták az ajtót. A pilóta köszöntötte az utasokat, elmondott pár lényeges információt, s megtudtam, hogy négy óra minimum kell, hogy megérkezzünk. Mivel kérték, és ajánlott, bekapcsoltam az övemet, s már így is húsz perces késésben voltunk. Viszont pozitív, hogy nem lesz átszállás. A gép elindult, a lámpák lekapcsolódtak, mindössze egy nagyon minimális fényforrás adott világosságot, de ez kellemes narancssárga fényű volt, és egyáltalán nem zavaró. Eléggé bedugult a fülem, ezért jónak tartottam, ha folyamatosan nyelek, hiszen elég kellemetlen egy érzés volt. Mikor pár perce már a levegőben tudhattuk magunkat, kikapcsoltam az övemet, s elővettem a telefonomat, bedugtam a fülest, s elindítottam a lejátszási listát, melyen helyet kaptak rengeteg féle műfajból mindenféle dalok. Mindenféle hangulatra. A fülemben halkan megszólalt az első dallam, ezért lezártam a képernyőjét a kis készüléknek, a fejemet a falnak döntöttem, kényelmesen elhelyezkedtem, s lehunytam a szemeimet. Phillyben­ minden más lesz.