2012. augusztus 14., kedd

Zayn, What Are You Doing Here?

Sziasztok ! :)
Az oldalon már több, mint 6600-an jártak, szóval rettentő boldog vagyok :) 30 rendszeres olvasóm van, akiknek mindnek egyesével köszönném meg, hogy olvassa a blogom. Mert hát, nektek írom a ti szórakoztatásotokra és az a legfontosabb számomra, hogy tetsszen nektek.  :) 
A kérésem a részhez kapcsolódóan csak annyi lenne, hogy szavazzatok és írjátok le a véleményeiteket. Nagyon fontos lenne, mert így kapok egy képet a ti szemszögetekből :) 
Kellemes olvasást! 

 Cher Brooks
Hallottuk, ahogy fölcsendülnek az első dallamok, s a csajokkal már nyúltunk is a telefonunkért, hogy fölvegyük , mit produkálnak. Eleanor millió képet készített róluk, amik visszanézve csodásak lettek, bár volt köztük olyan, amin hasunkat fogva nevettünk egy-egy arc látványa miatt.  Személy szerint , nagyon jól előadták. Nekem nagyon tetszett, hogy minden énekes mozgó járműveken lépett színpadra. Jó volt látni, ahogy megelevenedik a színpadon London mindennapjai. És tényleg ilyen. Aki nem járt még Londonban, csak olvasott róla, vagy képeken látta, vagy akár hallott róla az egyáltalán nem ugyan olyan, mint ha fizikailag is itt lenne. Persze, nem ez a trópusi vidék..De aki nem ide születik, az nem tudja egyhamar megszokni ezt az időjárást. Itt is süt ám a nap, de legtöbbször esik, el van borulva, vagy csak köd van... Egyébként visszatérve. Miután a srácok előadták a dalt, és a kocsi körbement a hatalmas színpad, ők is odajöttek hozzánk, és velünk nézték tovább a műsort. Lou ,Eleanor mellett. Liam, Danielle melett. Niall és Harry egymás mellett.  Zayn volt az aki mellém került. Nagyon jó volt a hangulat, nem beszélve arról, hogy amennyit tapsoltam még most is fáj a kezem. Mikor már a vége felé járt az ünnepség a srácok is visszamentek a színpadra, de már a többi fellépővel és az összes sportolóval. Mindenki ott tombolt a színpadon. Esküszöm, aki egy ilyen eseményt kihagy, vagy lemarad az nem tudja milyen az igazi, tiszta boldogság. A legvégén még fellőttek pár tűzijátékot és az Olimpiai láng is kialudt. Gyönyörű látvány volt. 
A kijutás nem volt annyira egyszerű, mint a bejutás. Mindenki nyüzsgött és mivel csak az a "pár" lámpa világította be a parkolót és az előteret, még nehezebb lett a dolog, ugyanis a rajongók fölismerték a srácokat és kértek autógrammot, meg közös képeket.  
Hazafelé  hangos üdvrivalgás lett úrrá az autóban. Mindenki nagyon boldog volt, sőt még az is kiderült, hogy Niall találkozgat mostanában egy lánnyal. 
Mikor végre hazaértünk, még Liam töltött mindenkinek egy pohár pezsgőt és éjfélkor koccintottunk. Beszélgettünk még, aztán mindenki föltért a saját szobájába. Amíg Harry zuhanyzott, előkészítettem a pizsamámat, amit mostanában nem Annyira használtam, sőt egyáltalán nem is használtam. Az elkövetkezendő egy hétben pedig szinte biztos vagyok benne, hogy csak ebben fogok aludni. Körülbelül negyed óra múlva kilépett barátom a fürdőből meleg gőzt hagyva maga után. Semmi nem volt rajta, csak egy fehér kis törülközővel takarta el férfiasságát.  Máskor simán kijött volna az nélkül is..Nem bírtam ki a látványt, amit meztelen felsőteste okozott. Egy pár haj tincse is vizes lett, s az arról leperdülő víz cseppek lassan gördültek végig mellkasán, aztán kockáin. Egy pillanat erejéig lehunytam szemem, s be mentem a fürdőszobába. Lekaptam magamról a ruháimat, s beálltam a zuhanyzóba. Ismét élveztem, ahogy a víz cseppek végiggördülnek testemen, ezzel kis vízesést keltve. Mikor kész lettem kiléptem, s magamra kaptam az én kis fehér törülközőmet, hogy megszárítkozzak. Ekkor vettem észre, hogy a tíz perccel ezelőtti gyönyör miatt kint felejtettem a pizsamámat. Nem volt jobb ötletem, ezért magamra csavartam a kis törülközőt -megjegyzem, alig takart belőlem valamit- majd kiléptem. Göndörkém épp Laptopozott, s egyből rám emelte tekintetét. A szemében vágyat és fájdalmat véltem egyszerre fölfedezni.Még mindig ott álltam az ajtóban, de észbe kaptam, ezért gyorsan indultam ruháimhoz. Immár kezemben a ruháimmal tértem Volna vissza, mikor két gyengéd érintést éreztem magamon. Reflexből hátrafordultam, de nem állt ott senki. Barátom ugyanúgy ült az ágyon és netezett. Király! Szóval már képzelődöm is. Visszasétáltam a fürdőbe, s fölkaptam magamra alvó ruhámat  -ami egy csíkos rövidnadrág és egy fehér rövid ujjú póló - s immár így tértem vissza. Elég lenge öltözék, mert hát hűvös van már este de én mégis ezt tartottam kényelmesnek. Befeküdtem mellé az ágyba, magamra húztam a takarót, s a telefonomat kezdtem babrálni. Fölnéztem Twitterre, ahol növekedett a követőim száma, és egy tucat képet találtam arról, ahogy kedvesemmel kézen fogva távozunk a stadionból. A srácokról is volt még pár kép és Eleanorról is természetesen. Mikor meguntam letettem a kis éjjeli szekrényre a kütyüt . 
-Jó éjt Harry - fordultam felé, mire ő Harrysen rám nézett, amitől ismét fölkeltette bennem a vágyat
-Jó éjt. -Adott egy puszit az arcomra, ami mellesleg eléggé meglepett, majd elfordultam tőle s egy könnycseppet eleresztve néztem egy percig a falat, majd belecsöppentem az álmok világába.  
 Másnap, vagyis aznap reggel 10-kor keltem,ami nem jellemző rám.Reflexből az ágy másik szélére tévedt a kezem, ahol a nagy ürességet éreztem. Harry nem volt mellettem, sőt még a fürdőszobából sem hallottam hangokat. Azonnal kipattantak szemeim, s meglepődve néztem, hogy nem vagyok egyedül a szobában. Az ágy végében Eleanor ült. 
-Jó reggelt! - üdvözölt boldogan, mosolyogva
-Neked is, Hát te ? A többiek ? - dörzsöltem meg a szememet egy ásítás kíséretében.
-A többiek elmentek valami "fontos" dolog miatt, Danielle próbára sietett, nekem pedig szabadnapom van. -mutatta az idéző jelet ujjaival. - Csináltam reggelit - adta oda a kék tálcát, amelyen egy kiadós angol reggeli terült el. Vagyis bacon, tojás, sült paradicsom és sült kolbász. Hozzá narancslével és angol muffinal.
-Mikor keltél te föl, hogy ezekre mind volt időd ? - kérdeztem, miközben épp nyeltem le a tojást. 
-Talán egy fél órája. - rántotta meg a vállát 
-A fiúk mikor mentek el ? - kaptam be egy újabb falatot 
-Pontosan 7 órakor. Írtak egy cetlit, hogy csak délután jönnek. 
-És addig mit csinálunk ? - záporoztak belőlem a kérdések. 
-Gondolom nem akarsz menni sehova.. -mutatott ki az ablakon. Na ne, megint esik. 
Az isteni reggelim után nem volt kedvem átöltözni ezért abban maradtam egész nap. Legalábbis délelőtt. Épp a Tv-t néztük, mikor a hírek következtek. Szerencsére nem esett szó rólam, mint ahogy azt elképzeltem. Hirtelen megszólalt Eleanor telefonja. A beszélgetésből csak az ő válaszait hallottam . 'Igen', 'Pont most?' , 'Más nem ér rá?' , 'Rendben,Indulok'. 
-Sajnos el kell mennem.  Kitalálták, hogy valami fürdőruhát kell bemutatni és csak én vagyok a megfelelő, mert senki ne mér rá. - mondta el a beszéd témáját.
-Rendben, menj csak. Elleszek. - kacsintottam, és már állt is föl cipőjét felhúzni. 
Már másfél óra telt el barátnőm elmenetele óta. Eléggé unatkoztam mit ne mondjak és ahhoz volt kedvem, nem is tudom miért, hogy megnézzek valami romantikus filmet. Ha már Harryre nem számíthatok mostanság ezen a téren, akkor ezzel kárpótolhatom Talán a magamban tomboló érzéseket. Épp mentem ki a konyhába csinálni egy kis Popcorn-t, miközben keresgéltem a filmeket. Végül a 'Lehetek az eseted?'-nél döntöttem. Készen lett végre a kukorica is, majd betettem a filmet  lejátszóba, kényelmesen elhelyezkedtem, mikor épp csöngettek. Kelletlenül, de végül második csengetésre kikászálódtam a kényelmes helyemből, az ideiglenes ágyamból, a kanapéból, majd az ajtó felé mentem. Közben egy 'megyek már'-t kiabáltam, hátha meghallja. Biztos valami fontos ember lehetett, mert a testőrök nemigen engednek be ide embereket. Az öltözékem sem éppen megfelelő, de sebaj.  - amúgy nem is látszik rajta, hogy pizsama lenne- Mikor kinyitottam az ajtót el állt a lélegzetem. Nem is tudom miért. Talán a látványtól..
-Zayn, mit keresel itt ?

3 megjegyzés:

  1. Sziaa ez is nagyon jó rész :) De úgy érzem ebből baj leszhogy Zayn Chernél van :/ Nem baj attól még nagyon jó :)

    VálaszTörlés