2012. július 9., hétfő

Clear from the beginning!

 Hali mindenki! Először is köszönöm a 21 rendszeres olvasómat, és az eddigi összes kommentet és szavazást. Meg is hoztam a következő részt, amelyre szeretnék kérni minimum 5 kommentet. Az lehet pozitív akár negatív megjegyzés is. Tudni szeretném továbbra is véleményeiteket, ezt nem győzöm hangsúlyozni.  Továbbá kérek mindenkit, hogy ossza meg a blogot.:) a fejezet végén szavazzatok! jó olvasást! xxx

Cher Brooks
-Nyugodj meg kérlek! Ne gondolj semmi olyanra! -mondta nekem miközben még mindig könnyeim csordultak le arcomon.-
-Harry, mégis mit higgyek?! Ki volt ez a lány?- kérdeztem tőle csalódottágot érezvén-
-Elősször is nyugodj meg! Most szépen hazamegyünk és mindent megmagyarázok! -kérlelt, miközben éreztem, hogy ez a dolog nem zárul le a ma esti beszélgetéssel.
-Harry...-mondtam, majd megfogta kezemet és kivezetett az étteremből.  Út közben nem beszélgettünk. Ő vezetett én pedig csak fürkésztem szemeit és láttam, hogy gondolkozik valamin. Egyszer csak megszólalt :
-Most haragszol rám? - úgy kérdezte, hogy rám sem nézett, még mindig csak maga elé,az útra.- 
Egy pillanat hallgatás után megszólaltam.Kellett egy kis idő, hogy valami értelmeset is tudjak mondani de csak annyit, hogy nem. :
-Harry. Nem rád haragszom, sőt..csak zavar, hogy nem mondod el ki volt ez a lány.  - nem válaszolt, még mindig csak vezetett. Mikor megérkeztünk a ház elé -a srácokéhoz- kiszállás után elé álltam.:
-Kérlek! szólalj már meg ! Én nem bántottalak meg semmivel! Mondj már valamit! -kérleltem.
-Cher, majd ha fölmentünk mindent elmondok, nyugodj meg! - sóhajtott egyet, majd bement a házba. Én nem mentem utána, és ezt ő is észrevehette, hiszen érezte, hogy nem vagyok mellette. Majd visszafordult és visszarohant.Megfogta mind két kezemet és összetapasztotta.Majd megcsókolt.  ( Innentől ajánlott zene : More than this )
Mikor szétváltunk, immár ketten mentünk be a házba, ahol csak Zayn és Niall volt otthon. Semmit nem szólva mentünk föl a lépcsőn, majd be Harry szobájába. 
-Hallgatlak.- majd leültem ágyára ő pedig szólásra nyitotta száját. - 

 -Figyelj, mielőtt bármit is mondanék, kérlek ne haragudj meg rám.-kérlelt amitől én kissé megijedtem.Bólintottam, majd...
-Szóval, az egész ott kezdődött, hogy még mielőtt meg nem ismertelek, tudod a koncert előtt. Nos, az előtt volt ez a lány a barátnőm. most már az exem, és semmi közöm hozzá. Emmának hívják, és mikor bemutattam a srácoknak, már akkor nem volt szimpatikus egyikőjüknek sem. Minthogy kiderült, csak azért volt velem, hogy híres legyen és csak kihasznált. Mikor ezeket megtudtam egyből szakítottam vele, és ő ezt nem képes felfogni. Azóta követ mindenhová és nyomoz utánam, hogy hol vagyok, mit csinálok, kivel. Épp ezért nem akartam mesélni neked róla, mert akkor talán lehet, hogy a te életedet is megkeserítené vagy azt hiszed nekem te nem jelentesz semmit, vagy csak egy éjszakára kellettél , hogy kiélhessem magamat rajtad. Pedig nem, mert én csakis téged szeretlek, mindennél jobban. A banda és a családom mellett te vagy a legfontosabb számomra.- Én csak néztem őt, nem pislogtam, nem tért másra figyelmem, csak őt néztem.- Hiszel nekem Cher ?
-Harry, hiszek neked. És szeretlek, te is tudod. De még az elején tisztázzuk. Van még valami amit el akarsz mondani? -kérdeztem kedvesemtől reménykedve, hogy nincs semmi különösebb, amitől megint padlót fogok.-
-Azt hiszem, nincs. Várj, mégis!- majd egyre közelebb jött felém, leült az ágyra és ledöntött . Majd olyan szenvedélyesen, mint még soha megcsókolt. Mintha az lenne élete utolsó csókja. Mindent beleadott. Közben megint eszembe jutott Ann levele, és fontosnak tartottam megkérdezni tőle, vajon tud-e valamit róla. Bár nem akartam elrontani az estét, és mivel vágyaimnak sem bírtam tovább ellenállni el kezdtem Harryről lehámozni pólóját, amit az elején nem értett, de ő sem volt rest. Ő is lehúzta rólam a pólóm és mikor felsőtestünk összeért, elfogott már az a jól ismert érzés. De ekkor már nem bírtam tovább és két csók között megkérdeztem :
-Harry...tudsz valamit Zayn-ról és Ann-ről ?...

2 megjegyzés:

  1. nagyon jo resz volt mar nagyon varom a kovetkezo reszt:)

    VálaszTörlés
  2. tök jók ezek a mozgó képek :))

    VálaszTörlés